SZÍNHÁZ

ALVÁS

Pesti Magyar Színház – Vasfüggöny mögötti játéktér

Nem emlékszem, hogy a Pesti Magyar Színház e játszóhelyén láttunk-e már előadást. A berendezett nézőtér is, meg persze maga a színpad is elég kisméretű, kamaradarabnak éppen megfelelő, ha kissé szűkösen is. Különösen, hogy a darab szám szerint 10 szereplős, na persze nem egyszerre vannak jelen a szereplők

Beülve a nézőtérre, nyitott színpadra látunk, négyszögletesen lehatárolva óriási nyitott ablakkeretekkel, a kétoldali elülső foroghat függőleges tengelye körül. Ülni lehet a földön és az ablakkeretekben. A berendezést fellógatták a színpadon kívül: láthatók ott székek, ágytámlák, varrógép, bicikli (?), miegyebek. Egyébként más funkciójuk nincs.

Mindez még kíváncsibbá tett Jon Fosse darabjára. Fosse ma az egyik legtöbbet játszott modern – norvég – szerző Európában (1959–). Ezt a darabját Deres Péter fordította, aki egyben a dramaturg is. Rendezte: Lengyel Ferenc.

Amikor az első két szereplő, a fiatal pár belép a lakásba – mert ez egy lakás egyik szobája – néhányan még derülni próbálnak a nézők közül, hiszen „percekig” arról folyik a szó a házaspár között, mennyire örülnek a lakásnak, és egyáltalában, mennyire boldogok egymással (Az első Fiatal Nő – Gáspár Kata, Az Első Fiatal Férfi – Takács Géza). Nagyon fontos szimbólum egy egyébként meglehetősen nagy, fekete színű babakocsi, amit a férj előre megvásárolt, a nőt teljesen boldoggá tette, egymást is tologatják, végül pedig együtt tolják ki a szobából.

Közben ugyanide érkezik egy másik fiatal pár, nem annyira boldogan és nem annyira jövőt tervezően. (A Második Fiatal Nő – Móga Piroska, A Második Fiatal Férfi – Horváth Illés). A nőnek nem tetszik túlzottan a lakás, és szinte dührohamot kap, amikor a férje betolja megvásárolt (feltehetően az előbbi) babakocsit. A nő nem akar gyereket, ez nyilvánvaló, tehát a két házaspár sorsának alakulása alapvetően tér el egymástól.

Természetesen jelentős időeltolódásról van szó a két házaspár belépése között.

Már eddig is figyelemlekötő mondatok, állítások, kérdések hangoztak el, a történések azonban önmagukban véve talán nem lennének túl meglepőek: az egyik házaspárnál végül a harmadik gyerek is megszületik, bár a nő mindig aggódik a pénz miatt, a másik házaspárnál a nő elmegy, a férfi vár és vár.

Így tehát telik az idő, akár évtizedek is! Szembesülünk a gyermektelen házaspár idősebb tagjával (A Középkorú Férfi – Csőre Gábor), aki azonban találkozik a nagyon idős, általa soha nem látott, nem ismert, a nő állítása szerint a mégis mindig ott jelen volt és mindig jelen lévő hölggyel (Az idősebb Nő – Hámori Ildikó). Innen végképp nehéz követnünk, történik-e igazából valami is – azon kívül, hogy telnek az évek, a férfi vár, a nő kérdez, szembesít, rosszul lesz – talán, fekszik a padlón és alszik – talán. Megjelenik a férje (Az Idősebb Férfi – Dengyel Iván m.v.), felsegíti, aggódik, szeretné megérteni, mi történik a feleségével. Ők a háromgyerekes házaspár, immár megöregedve, de egymáshoz tartozva szilárdan és szeretetben, gyerekeik már máshol élnek.

A gyermektelen házaspár nőtagja is berobban közben valamikor kivirulva, igazából nem tudni, mit akar a – volt? – férjétől, aki folyton csak vár (ellentétben a sztereotípiával, itt nem a nő vár), a nő a feltűnő piros ruhájában azonban elviharzik, „sok a munka”. (A Középkorú Nő – Benkő Nóra). Tán még szerető is van (A Férfi – Pavletits Béla), aki eléggé kívülálló az egész folyamatban.

Ahogy kiteljesedik az előadás, egyre inkább előtérbe kerül Az Idősebb Nő. Meglátásai, kérdései, sorsa, aggódásai, elgyengülései és erőre kapása. Családszeretete. Akarása. Küzdelme a korával, amikor férje egy botot vásárol neki, hiszen nehezen mozog már – előbb golfozni kezdene a bottal. Később már tolószékbe kerül, még később már beszélni sem tud – de amikor az egyik fiuk meglátogatja őket (A Fiú – Szatmári Attila), távozásakor utánanyúl, feláll a tolószékből… Mértéktartón, kifejezőn, amit a fiatalkori lányból még csak pillanatokra érzékelhettünk. A szeretet mélysége azonban végigvonul, amibe az idős férj gondoskodása pontosan beleillik.

Nehezebb a helyzete a mindig csak várakozó férfinak. Lassan ráébred, hogy már nem is annyira a feleségére vár, egyszerűen csak – vár. Nem tudjuk, mit csinál, mit akar, hol öngyilkos akar lenni, hol vetkőzik, rosszul gombolja be a zakóját, létezik a semmiben.

A halál eléri előbb az Idős Nőt, aztán – A Fiú elbeszéléséből megtudjuk – az apát is. De ők, a gyerekek felnőttek, családjuk van, élnek tovább.

A zene, Vecsei László munkája egészen kiemelkedően szolgálja az előadást, aláfesti a történéseket, a ki sem mondott érzéseket. A jelmezek sokfélék, kifejezőek, eligazítanak bennünket is az előadás világában. (Díszlet–jelmez: Kovács Yvette Alida).

Az előadást – ami egyébként „játék szünet nélkül” – sokan támogatták (Skandináv Ház, Magyar Írószövetség, EGT Alapok és mások), ami nálunk nem annyira megszokott.

Magyarországi ősbemutató: 2017. április 8.

Budapest, 2017. április 9.

Györgypál Katalin