Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KARMESTER SZERETŐJE

Pesti Magyar Színház – Sinkovits Imre Színpad

A svéd kortárs dráma – 1 óra 40 perces monológ – szerzője Lisa Langseth svéd forgatókönyvíró most 41 éves.

Az előadás zavarba ejtő. Ám nem elsősorban a testi-lelki „őszintesége” (olykor trágár szavai) miatt (18 éven felülieknek ajánlják). A felszínen a történet egyszerűnek tűnik: a fiatal, rajongó lányt a neves és családos (no meg nárcisztikus) karmester elcsábítja, szenvedélyes testi (a lány részéről részben lelki) „viszony” alakul ki belőle, aztán a karmester feltehetően „továbblép” – nyaralni megy a családjával. A lány meg ott marad a munkanélküli segélyen.

De igazából messze nem csak erről szól a darab. Ennyiért nem lenne érdemes – talán – sem színpadra állítani, sem megtekinteni.

A darabot is nő rendezte: Varga Éva, aki egyben a darab látvány-, díszlet- és jelmeztervezője is. Fordította Teplán Ágnes. Katharina: Benkő Nóra.

„Az előadás minden résztvevője nő, az asszisztenstől a súgóig. Titkos női energiák adódnak itt össze” – olvashattuk előzetesen az interneten (http://www.borsonline.hu/celeb/pikans-benko-nora-lemezteleniti-testet-lelket/128605).

Biztosan így van, az előadás több szempontból is rendhagyó – és nagyon jó. A rajongó, kissé egzaltált fiatal lány Benkő Nóra megformálásában érzéki, tudásvágyó, de főleg hús-vér nő, akiért már érdemes elgondolkodni az életen szexualitással, szenvedélyekkel és kapcsolatokkal, sőt lehetséges életcélokkal együtt.

És ezért zavarba ejtő számomra. Az illúziók világa miatt, a zsákutcák miatt. „Megváltozik valakinek az élete” – talán. Mennyire? Miért? És főleg: mi lesz utána?

Katharina nem akar hirtelen zenésszé válni. Vagy filozófussá. De kicsúszott lába alól a talaj, és nincs is tudatában. Egy fejetlen játékbabával alszik, gyereket majd akar, de így nem, és ésszel fel sem fogja, hogy gyilkolt, még ha balesetnek is látszik volt barátja halála, amit szinte csak mellékesen mesél el a telefonba karnagy-szeretőjének. Aki most hirtelen nyaralni megy. E nélkül is ilyen váratlanul ment volna? Nem tudjuk.

Mindennek van kezdete. Katharina valamikor zeneiskolába járt, de akkor nem fogta meg a zene meg a furulya. Egy éve azonban, véletlenül az Operaházba kerülve, az opera – egy bizonyos opera – a lelkét rabul ejtette. Nem tudok szabadulni Arisztotelész „Politika” című művétől (úgy gondolom, megtehetem: Katharina időről időre ráveti magát egy-egy filozófiai műre, amit vagy ért, vagy nem – lásd Spinozát és másokat, a könyveket természetesen Adam nevű szerelme, a karnagy ajánlgatja és hozza neki.) Arisztotelész a zenei nevelésről sok oldalt ír le említett műve „Nyolcadik könyv”-ében, ahol bizonyítja (már ő is): nagyon nem mindegy sem a dallam, sem a ritmus, sem az, hogy milyen hangszeren tanul valaki zenét. A furulya gyermekkorában Katharinát nem varázsolta el, Csajkovszkij romantikus zenéje viszont teljesen. (Más kérdés, hogy Csajkovszkij aligha csábította volna el a lányt.)

A karnagy egyfelől „kihasználja” a lányt, szerelmét, szenvedélyét – de másfelől neveli is. Ám mire? Filozófiát olvastat vele (bár talán más könyveket is, ezeket nem ismerjük meg, csak halvány utalást hallunk erről). A lány kiszakad korábbi környezetéből, barátját otthagyta (sőt, meg is öli szinte mellékesen), anyját nem sokra becsüli, akire szerinte senkinek sincs már szüksége. A komolyzene iránti szenvedély hirtelen és váratlanul lobbant fel benne, ennek fényében kevésnek találja minden addigi tettét, munkáját, barátját. Elégedetlenségét az élettel, zavarát, kevés tudását az „élet”-ről tovább mélyítik a tudományos „magasröptű” filozófiai művek. Már a recepciós állás sem felelt meg neki a koncertteremben, nem is dolgozik sehol, régi családi örökölt házában él, és a karmester hordja neki az ételt. Merthogy jogosítványa sincs, így nem is vezethetne autót, hogy bejárjon a városba. (De nincs is kocsija.) Tehát valahol a városon kívül lakik, egyedül… és mindennek nincs is tudatában. Talán.

Csak az idegei, rémálmai, felriadásai jelzik neki, hogy baj van. És persze teljesen kitör, amikor megtudja, hogy váratlanul másnap nyaralni megy családjával a szerelme a tengerhez. De még ez is külön furcsa fordulatot vesz: féltékenységében ő maga válik a karnaggyá képzeletében, és „veti rá” magát a tengerparton (hol másutt?) az idegen fiatal lányra…

„Mennyit kell még tanulnom!” – valahogy így fejeződik be a darab. És csak csendben kérdezhetjük: ugyan mit?

És olyan hétköznapi, alantas kérdést, hogy mégis, miből fog megélni, fel sem merünk vetni. Régi élete lezárult, oda már vissza nem talál. Ösztöneinek teljes utat engedett (miközben lesajnálja a zenekarban ülő hegedülő „lányokat”, akik csak vágynak a karmesterrel való viszonyra). Önálló új élete viszont nincs, csak a nagy illúziók. De ahogyan igazából őrajta (vagy részben a benne szunnyadó szenvedélyen) múlt eddigi sorsának alakulása, „izgalma”, ezután még inkább őrajta múlhat, hogyan fog élni. Igazi csodák persze továbbra sem lesznek, és nem biztos, hogy Spinoza művei fognak neki utat mutatni.

Nos, mindezért is jó az előadás, meg sok másért is: a díszlet igen kifejező a régies nagy bútorokkal, a sokféle ruhával, erotikus fehérneműkkel és megfelelő zenékkel, zajokkal. Fontos az érzékiség, a mély szenvedély megmutatása a rengeteg régi tudományos könyvvel együtt. Kétféle világ találkozik itt, és nagy kérdés, hogy mennyire átjárhatóak.

Szenvedély nélkül azonban alkotni sem lehet.

Magyarországi ősbemutató: 2017. március 19.

Megtekintés: 2017. március 24.

Budapest, 2017. március 25.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©