Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

TÉLI REGE

Radnóti Színház

Szó nincs vígjátékról, bár jó a vége. Majdnem. Az idő mindent kirostál, elsimít, megold. Vagy majdnem mindent. A többit felejtsük el, ha lehet…

Rege – lehet „régi mese”. Ma már inkább „ősi, szájhagyományban élő, mesés, csodás, gyakran mitikus történet, elbeszélés”. Ebbe sok minden beleérthető, Shakespeare Téli regéje is.

Milyen szépen kezdődik! Leontes (Pál András), Szicília királyának teljes, sőt feltűnő boldogsága gyönyörű feleségével, Hermionéval (Martinovics Dorina) és kisfiukkal (Mamillius – Murányi Amadé/Nyáry Brúnó), Hermione éppen újabb babát vár. És most végre látogatóba jött a legjobb, a régi barát, Polixenes, Bohémia (Csehország) királya (Rusznák András) – országának még tengere is van –, kár, hogy menni akar, Leontes hiába tartóztatja. Hermione kedves kérésére azonban még marad egy kicsit – és ezzel elkezdődik a pokoljárás. Most már Leontes a vak féltékenység lázában se lát, se hall. Olyan mélyek az indulatai, hogy joggal fél tőle mindenki, miközben ő maga halálosan szenved. Hiszen a féltékenység valóban őrületes szenvedély, megmérgezi bárki lelkét és egész életét. Ezt megmutatni azonban nem könnyű. A király mindenesetre Camillóval, egyik hű emberével (László Zsolt) megöletné Polixenést, Camillo azonban rögtön átlátja, hogy számára mindkét megoldás – akár megöli az ártatlan férfit, akár nem – a fejébe kerül. Így együtt elmenekülnek, Camillo azután szintén Bohémiában marad.

Leontes dühe vak, ő maga kegyetlen, a megszületett kislányt, akit persze „fattyúnak” vél, kiteteti egy távoli lakatlan parton, feleségét börtönbe veti, el akarja ítélni a „tárgyaláson” – a hírre meghal kisfiuk, a felesége erre elájul, elviszik, jelentve, hogy ő is meghalt. Ekkor hirtelen ráébred a király, hogy a meghozatott jóslat mégiscsak igaz, féltékenysége és dühe azonnal elszáll (?), ő maga pedig ezt követően vezekelni kezd. Zsarnokság, kegyetlenség, kiúttalanság, csalódás, szomorúság… De az Idő (Bálint András) rendre „megjelenik”, magyaráz, mesél: ki merné ésszel kiszámítani, mi fog történni…?

Tanúja lehetünk, ahogyan Antigonus (Gazsó György) nehéz szívvel, de otthagyja a kislányt a kietlen, hideg tengerparton (tél van!), aztán derülünk kicsit az Öreg Pásztoron (Schneider Zoltán) és fián (Bohumil – Figeczky Bence eh.), aki elbeszéli-elmutogatja, hogyan tépte szét egy medve Antigonust a parton. Ezen ugyan nem sok derülnivaló van, hacsak nem annak örülünk, hogy megkapta méltó büntetését, amiért elhozta a babát az udvartól, és itt hagyta. A pásztor aztán magával viszi a babát is, nemcsak a kincsesládikát.

Eltelt 16 év, a király még mindig vezekel, utód nincs, megnősülni nem is akar.

Bohémiában is nagy dolgok történnek: a király fia, Florizel (Olasz Renátó eh.) folyton egy gazdag pásztornál tölti az idejét. Most éppen ünnepséget tartanak, és a király Camillóval álruhában kilesheti, miért is jár oda a fiú, ráadásul az ő tudta nélkül. Persze meglátják Perditát, a pásztor nevelt lányát (Sodró Eliza), aki nagyon kirí onnan. Camillo felfedezi a lány kezén a jellegzetes anyajegyet, de nem szól senkinek semmit. A két fiatal pedig még a kézfogót is megtartja (a pásztor és családja nem tudja, ki is igazából a fiú), nyilván a király beleegyezése nélkül – és most megismerhetjük a „jóságos” Polixenésnek a másik arcát. A kegyetlent. Az ünnepség közepén szó szerint fizikailag, alaposan „helybenhagyja” a fiát is, megalázza a lányt is… Nem marad illúziónk Bohémia udvari-hatalmi viszonyairól sem.

Camillo tanácsára a két fiatal Szicíliába szökik, velük van Camillo is, akinek már régóta honvágya van. A király utánuk megy, a hajóra kerül – kicsit nehézkesen, amiben Lopacsehnek, az eszes csavargónak (Dénes Viktor) elég nagy szerepe van – a pásztor, meg a fia és annak elég furcsa szerelme (Bozsenka, parasztleány – Mészöly Anna e.h.) – és velük minden megmaradt írás, pólya (itt babahordozó), maradék kincs is napvilágra kerül.

De még mindig tart a „csudamesélés”: Leontes ráébred, hogy saját lánya érkezett Florizellel, nincs akadálya, hogy a fiatalok egybekeljenek. Aztán meglátja a szobrot, Hermione szobrát. És a szobor megelevenedik, az élő Hermione az, megbocsátott férjének, az pedig visszafogadja, igaz, rá kellett szólni a férfira, hogy ugyan, nyújtsa már a kezét… (A családon belüli erőszak témába nem megyünk bele, különben is, Leontes 16 éven át vezekelt).

Minden szép és jó, Paulinához (Kováts Adél), akinek férjét a medve széttépte, Leontes „hozzárendeli” a nőtlen Camillót, akik nem látszanak ettől túl boldognak.

Mamillius, a kis herceg azonban halott, Bohémiának pedig, úgy tűnik, szintén nem lesz trónörököse, Florizel a jelek szerint Szicíliában marad. Amúgy sem voltunk tanúi nagy kibékülésnek az apjával.

Nagyon emberi azonban végig Paulina mind emberi tartásban, mind női gondoskodásban, együttérzésben és bátorságban, a zsarnokság elleni fellépésben. 16 éven át ő rejtette Hermionét is. És ugyanígy „emberléptékű” volt és maradt Emília, Hermione udvarhölgye (Lovas Rozi).

Fontos szerepe van a másik két szicíliai nemesúrnak is: Dion – Gyabronka József, Cleomenes – Vilmányi Benett e.h.

„Az idő fordul” – igen, mindig fordult – egy óriási homokóra áll a háttérben, nehogy elfeledkezzünk az idő uralmáról egy pillanatra is –, fordul ma is. A világ meg megy a maga útján, amit nagyon szeretnénk befolyásolni. Úgy tűnik, nem igazán lehetséges.

A kortalanságot többek között a mai üveg-átlátszó műanyag díszlettel kívánják kifejezni, a színpad közepén egy óriási lapos „medence” áll, amibe bele lehet lökni a másikat, a szélére lehet ülni, a peremén lehet lépdelni, és csak hullik, hullik a fehér „hó”, fenn egy nagy kar forog olykor… Színpadi füst, sejtelmes világítás néha. (Játéktér: Valló Péter, Látvány: Pater Sparrow, Világítás: Baumgertner Sándor). És mai öltözék, öltönnyel és nőies ruhákkal, kivéve a „paraszti” pásztorvilágot a kellő „népiesség”-gel. (Jelmeztervező: Benedek Mari.) Mégis, valahogy nehéz (lenne) igazán beleképzelni magunkat ebbe a rege-világba… Talán, mert nem szeretnénk tudni a rengeteg mai erőszakról…?

Zene: Melis László, koreográfus: Hód Adrienn.

A kétrészes előadást 3 órában Szabó T. Anna fordításában láthatjuk, dramaturg: Morcsányi Géza, rendezte: Valló Péter.

Bemutató 2017. március 5.

Budapest, 2017. március 6.

Györgypál Katalin
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©