Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

JÓZSEF ÉS TESTVÉREI

Örkény István Színház

Mese és történelem és történetek… Bukások és megbocsátás.

1.500 oldalt hogyan lehet színre vinni három részben, úgy négyórányi tiszta játékidővel? Azonnal tudható: ez nagy vállalkozás, „kihívás” jó értelemben, mai divatos kifejezéssel élve.

Miért pont most? Csak. Mert minden időben érvényes, ha ezer évekig érvényes volt („Mélységes mély a múltnak kútja”), mit számít 10 év vagy akárhány saját életünkkel mérve? Mindig érvényes. Mint maga a Biblia, amelyből született eredendően. Hogyan is lehetett volna másképp? Bevallom, én előbb olvastam Thomas Mann e regényét (is), mint ahogy részleteiben forgattam volna a Bibliát, ami persze nem jó pont, de a regény jelentősége ezért számomra nagyon is felértékelődött több szempontból is. Nyelvezete, emberi tanulságai, történelmi tények – mindez bennem maradt, egy része erősen, más része halványabban, hiszen annyira sok és sokféle történésnek lehetünk tanúi, olvasva a regényt, melynek hangulata már (lelkemből) kitörölhetetlen.

Ezek után beülni egy ilyen, ab ovo tudhatóan nagyszabású előadásra minden esetre nyitottságot és türelmet követel. És máris előrebocsátom: nem esett nehezemre gyakorolni ezeket az erényeket. Az előadás egyszerűen magával ragadó, olykor visszahallatszik Thomas Mann gyönyörűséges elbeszélő stílusa (a regényt Sárközi György fordításában olvashattam, a színlap Káldor György fordítását is jelöli), hol pergőbb, a mai nyelvhez közelebb áll (a szerző regényéből a színpadi adaptációt írta Gáspár Ildikó.)

Rendező: Ascher Tamás és Gáspár Ildikó, dramaturg: Ari-Nagy Barbara.

Grandiózus a szereposztás is. Túlzottnak is tűnhet ez a jelző, de hát: 19 színész játszik benne, az Örkény Színház vezető színészeinek nagy része mellett sok tehetséges fiatal. És a 19 színész 61 szerepet alakít (ha sikerült helyesen összeszámolnom). Először, szembesülve a szereposztással, visszahőköltem: ugyan hogyan tudható majd, éppen ki kicsoda (és miért)? De, mint ahogy a kiváló rendezéseknél lenni szokott, egyszerűen – csak úgy, tudható. Ha éppen nem pontosan tudható, akkor meg az nem annyira fontos, pontosan kit játszik, de mivel úgy játszik, hát értjük. József sok testvére is egyedi hangsúlyt kap, amikor kell. Vagy hogyan is ne tudnánk, hogy Tenki Réka éppen Manó-e (törpe Potifár házában), vagy Hadina, Lábán felesége? Esetleg éppen Ren főmarhamesterné?

Vannak epizódok – önmagukban véve jelentős történések –, amelyek különösen megragadják a nézőt. Persze lehet, hogy más nézők figyelmét más események kötötték le. De bármiféle rangsort felállítani, különös hangsúlyt adni egyiknek-másiknak lehetetlen.

Így csak megemlíthetek egyes jeleneteket. Ilyen Ézsau megcsalatása (Izsák, Jákob apja – Epres Attila, Ézsau – Vajda Milán, Rebeka, Jákob anyja – Kerekes Éva); a szinte még gyerek József búcsúja apjától. (A fiatal József – Patkós Márton, Az idős Jákob – Gálffi László.) Később Potifár és felesége története együtt és külön-külön. Potifár kínlódása, amiért még csecsemőként herélt lett (de megnősítették), az idős „szülék” (Huij és Tuij – szintén Gálffi László és Takács Nóra Diána) folytonos és szinte humoros mentegetőzése egymásnak, miszerint ők csak jót akartak – nem utolsó sorban maguknak öregségükre, amit ki is használnak, ám némi lelkiismeret furdalással. Potifár feleségének, Mutnak (Kerekes Éva egyik szerepe) kínlódása, hiszen nem él férfival, ugyanakkor itt van szeme előtt a fiatal és szép József.

Ugyancsak Potifár házában Manó (Tenki Réka) és Dudu – aki egyben kincstárnok is (Znamenák István) – játéka is kiemelkedő.

Érdekes a Fáraó alakjának megformálása tolószékkel és labdával, utóbbi lehet gyerekjáték is, de lehet udvarbéli ceremónia része, találkozásuk Józseffel szinte komolytalanná válik. A fáraó amúgy képes járni… (Jéger Zsombor, anyja, Teje – Hámori Gabriella).

Sok „illusztrációnak” is tanúi lehetünk. Mókás a Kutyafejű szinte rendszeres megjelenése (Ficza István), de szintén illusztrációként fogadhatjuk Júda fiainak hirtelen halálát és magának Júdának történetét, hogyan lesz menyéből saját „menyecskéje”. (Júda – Nagy Zsolt, Hér és Onán – egyaránt Patkós Márton, Támár – Zsigmond Emőke).

Az első percekben talán szokatlan, aztán már természetesnek vesszük, hogy egy-egy szereplő átvált egyes szám harmadik személyre, vagy eleve is így kezd saját magáról „elbeszélni”. Thomas Mann stílusától, mívesen formált, hosszas és plasztikus mondataitól ez egyáltalában nem áll távol, sőt – szinte aláhúzza azokat ez a megoldás.

Díszlet természetesen alig van, időnként egy kedves kis házikó áll előttünk – hol fehérben, hol zöldben, kékben –, amely szobaként is, egyéb búvóhelyként is jól szolgál. De Egyiptomban óriás lótuszok nyílnak (ezeket beporozni is kell), és mindenféle kisebb-nagyobb vadállatokkal is találkozunk, egy részük kedves, más részük inkább félelmetes. (Díszlet: Izsák Lili.) A színpad „mennyezetére” pedig folytonos képeket vetítenek (videó: Juhász András).

Az öltözék az első pillanatban szinte meghökkentő, hiszen közel mai ruhákban jelennek meg a szereplők – aztán megszokjuk ezt is. Tüntetően más a katonák jelmeze pl. a fáraó börtönében, és persze az asszonyok ruhái, különösen Muté és Tejéé. (Jelmez: Szlávik Júlia.)

A zenéről is érdemes külön szólni, egészen különleges, kifejező (élőzene: Kákonyi Árpád, Murányi Márta m.v., Szathmáry Judit m.v., Újházy Gyöngyi/Ölveti Mátyás, Bartek Zsolt.) Zene természetesen Kákonyi Árpád.) Az előadás vége felé pedig Szeráhnak, Áser lányának éneke különös érzelemmel teli, öröm hallgatni (Zsigmond Emőke).

Alig szóltunk a „lényegről”: a fiatal József (Patkós Márton) és az érett József (Polgár Csaba egyik fontos szerepe) alakításáról és a Megbocsátásról. József ragaszkodása anyja emlékéhez (Ráhel – Hámori Gabriella), a családhoz, testvéreihez (közülük szerepük miatt emelkedik ki talán Rúben – Vajda Milán, Júda, Áser – Máthé Zsolt és Benjámin – Kókai Tünde) és különösen apjához, a gyökerekhez, a hagyományokhoz. Volt ideje átgondolni saját ifjúkori botlásait, hiúságát, nagyfokú önzését (nárcizmusnak mondanánk talán manapság), de mindezek nélkül nem emelkedhetett volna olyan magasra a hatalomban, mint ahova emelkedett. De ő is tudja, amit apja mond ki: egyedül maradt, nem alapíthat nemzetséget idegenben. („Nincs ingyen ebéd”, bár megfizetett érte részben már korábban.) És igaz a labda-sugallta gondolat: ahogy forog a nagy sárga labda (nem is egyszer) az emberek kezében, úgy forog a történet is az ember számára: hol fenn, hol lenn…

Még egy alapgondolat külön is hangsúlyos: a választás lehetősége, szabadsága. Mert ahogy korábban Jákob, most ugyanígy József is saját elhatározásából hagyja el szülőföldjét, miután  kihúzta őt a kútból az Öreg izmáelita (kereskedő, Csuja Imre): még hazamehetett volna. De József (talán tudásvágytól is hajtva) Egyiptomot választotta, az idegen, de számára csillogó, érdekes világot.

Néhány színész játékát még nem említettük, pedig szerepük, játékuk ugyanígy fontos, és szintén nem is egy szerepben: Dóra Béláét, Novkov Mátéét, Murányi Mártáét (m.v.) és Szathmáry Juditét (m.v.).

És végül: a Megbocsátás. (Csak én írom nagy betűvel). Miért és kinek is bocsát meg József? Végül is nem haragudhat senkire, ő hívta ki testvérei haragját, de ha nem teszi, sosem jut el Egyiptomba. Más kérdés, hogy rabszolgaként. Nem vegyül el igazán testvérei között, de ha elvegyülne, nem tanulna meg írni-olvasni, amihez igazi tehetsége van. De testvérei nélkül elveszett volna, hiszen ennie is kellett. Így hát kire is haragudhatott volna? Kinek is kellett volna megbocsátania?

Ezért jó igazán a kissé meggondolatlan József alakítása Patkós Márton megformálásában, ellentétben a már érett Józsefével, azaz Polgár Csabáéban, mert mindezt igen jól érzékelhetően mutatja meg nekünk. De a hagyomány, a szellemi örökség, az Áldás, az összekötő „habarcs” Jákob, az apa kezében volt és maradt.

Bemutató: 2017. február 4.

Budapest, 2017. február 6.

 

Györgypál Katalin
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©