2016 nyarán a Gyulai
Várszínház adott
otthont Shakespeare III. Richárdjának
a Nemzetközi
Shakespeare Fesztivál keretében. A
tragédiát Vecsei Miklós
fordította újra és a szövegkönyvet
írta át mai
hangolású, rock-betétekkel tűzdelt performance
félére, az ifjabb Vidnyánszky
Attila rendezte. A produkciót most a Nemzeti
Színház Gobbi Hilda Színpada
fogadta be.
Ez a III. Richárd nem az
a III.
Richárd, akivel eddig színpadon találkoztunk.
És nem is az, akit a Shakespeare-tragédiakötetben
elolvastunk. Trill Zsolt nyomorék
szörnyszülöttje nem testi
valóságában az, akit megszoktunk eddigi
színházi
élményeinkben, hanem a színész
eljátssza nekünk, hogy ő nem is lehet más, mint
amilyen most. Nem létező púpját megveregeti
időnként, kínálgatja híveinek és
ellenségeinek, érintsék meg, szerencsét
hoz. Ő mindig az áhított célt nézi maga
körül: ki-mindenki van még előtte a
trónöröklésben? Mindazokat likvidálni
kell,
akik akadályozzák mihamarabbi királlyá
koronázását.
Koncepciózus
rendezésről van szó, amelyben a rendező
feladata, hogy megvilágítsa, főhőse hogyan viszonyul
saját királyságához, illetve
milyen viszonyt alakít ki elődeivel, az esélyes
trónörökössel, az
udvaroncokkal. Richárd titka e rendezés szerint az, hogy
vonzó tud lenni hívei
számára torz teste és gonosz lelke ellenére
is, bíznak benne és gyilkolnak
nevében egy darabig. Hogy kire sújt a richárdi
végzet, az itt nem mindig válik
láthatóvá. Remekül megoldott a György
börtönbeli leszúrása, majd a legyilkolt
Györgynek átváltozása Edwarddá (Hegedűs
D. Géza m.v.), látványos Hastings
megölése, akinek „átragasztózott”
fejével
labdáznak a színpadon. Ám nem látjuk
Erzsébet két fiának, York hercegnek (Böröndi
Bence) és a fiatalabbnak (Szabó
Sebestyén László)
megölését, sem
pedig Buckingham (Dóra Béla m.v.)
meggyilkoltatásának nem vagyunk tanúi. A
cselekmény a királlyá koronázás
után
rapszodikusan halad, átugrik eseményeket, hogy a
stáb énekes táncprodukciójának
adjon helyet. Majd átmenet nélkül
érkezünk el a Richárd ellen felkelő Richmond
(akinek neve nem hangzik el) serege és Richárd
közötti csatához.
De hogy ne vesszünk el a
részletekben, több dolog
válik azért világossá ifj.
Vidnyánszky
Attila rendezésében. A hatalom
megszerzésének és megtartásának
mindenkori
mechanizmusa egy ilyen abszurd helyzetben figyelemreméltó
fegyvertény. Richárd
– ha ideig, óráig is – győz. Energiái
az egészségeseket megszégyenítő
módon
hatalmas méretűek, agya, érvelése
pengeéles. Kézben tartja az erőket, mind a
négy nőt lefegyverzi, egyik sem diadalmaskodik felette. Margit
anyakirálynő (Szűcs Nelli) csak
átkozódik, Erzsébet (Eszenyi Enikő
m.v.), a két meggyilkolt
fiú anyja még lányát is odaadja
Richárdnak, Anna (Trokán Nóra m.v.)
gyűlöli szavakkal a férfit, de elfogadja tőle a
szerelmet, míg Erzsébet lánya (Barta
Ágnes e.h.) pusztán engedelmeskedik, nincs esze,
ereje ellenállni.
A darabnak nincs díszlet-
és jelmeztervezője, mégis
kell róla írni. A szín általában
üres a játék alatt, de jön a stáb
zsákokkal,
és leszórja földdel a színpadot, ebben
hemperegnek a szereplők időnként.
Díszletnek fogható fel a nagy kerekes plató, ami
börtönként funkcionál, később
ide állítják fel a hatalmas oszlopot,
Richárd ennek tetejéről adja ki
parancsait, majd e plató lesz a csatatér, ahol legyőzik
ellenségei.
Legbeszédesebb kellék az ezüstszínű korona,
amely a magasban imbolyog, és
mindig az éppen uralkodó fejére vándorol.
Középkori státusszimbólumként
funkcionál, mint ahogy az is volt. Ironikus kellék
Richárd hintalova, amit hóna
alatt tart menet közben. Jelmezek közt van egy-két
meglepő: Margit királynő
tornadresszben mutatkozik egyszer, York herceg és öccse
korcsolyával
száguldozik a színpadon, legötletesebb azonban a
helyszínen készült páncélruha
imitáció, az ezüstszínű
ragasztószalagok befedik a harcolók testét, mintha
valódi páncél lenne rajtuk.
Kétségtelen, hogy
az új szöveggel előálló Vecsei Miklós,
az új koncepciót kitaláló ifj.
Vidnyánszky Attila és a dramaturg-konzultáns Dr. Kállay Géza modernül,
Shakespeare-t
elhozva a 21. századba próbált valami
egészen egyedit, lehengerlő előadást
létrehozni, amit mint különleges értéket
képesek vagyunk elfogadni és
elgondolkodni rajta, mégsem válik bensőséges,
lelkünkhöz közel álló
produkcióvá. A beékelt zeneszámok és
az arra mozgásba lendülő stáb csak a
fiatal korosztályt képes elragadni. Ez a vad,
dübörgő zene része az ő
korosztályuknak (Zene: Kovács Adrián).
Az előadást
vállán viszi Trill Zsolt, fizikai
teljesítménynek sem utolsó az, amit művel e
három óra alatt. Mozgása mindvégig
kidolgozott, testével tökéletesen bánik,
hosszú perceket tölt a magasban egy
rúd tetején, ahová vaskampók
segítségével mászott fel. Eközben
szövegmondása is
tökéletes marad. Hegedűs D. Géza három
szerepben jeleskedik: Edward király (aki
léptet fakó lován), György herceg, a
testvére és Tyrell bérgyilkos.
Játéka
mindhárom szerepben érett, kifejezetten elegáns
még a darabtól idegen
jelenetekben is, ld. az ellenséges párok
kibékítését. A stáb szereplői
közül
igazán átélt és jelentős
alakítást nyújtott Dóra
Béla (m.v.), Patkós Márton
(m.v.)
és Mészáros Martin (e.h.),
tetszett Böröndi Bence (m.v.)
kitömött Yorkja, Bordás Roland (e.h.)
Brakenbury-je,
valamint Gyöngyösi Zoltán (e.h.)
és Lestyán Attila (e.h.)
bérgyilkos
szerepekben. A nők közül Szűcs Nelli tündökölt
leginkább rövidke anyakirályné
szerepében, Barta Ágnes (e.h.) igyekezett felnőni a
szerephez, Eszenyi Enikőt
talán túl magas sarkú cipői
bizonytalanították el, és Trokán
Nóra mintha nem
találta volna meg a hangot és a tempót az
előadáshoz. Szerepeltek még: Kovács
Tamás (e.h.), Krausz Gergő (e.h.), Berettyán Sándor (e.h.) és Berettyán Nándor (e.h.).
Bemutató:
2017.
január 10.
Budapest,
2017. január 12.
Földesdy
Gabriella
