Vígjáték valós
időben – közli a
szórólap a nézővel. Már hogy mai
napság, mostanság történik a
cselekmény, és
nem megírásának idején, 1929-ben, amikor Molnár Ferenc
zseniálisan megálmodta.
Már akkor sem derült ki, melyik országban
játszódik, egyetlen vonatkozási pont
van benne, St. Moritz, ahová Norrison készül
pihenésre a családjával. Fusz
Antal „felépítése” csóró
taxisból comme il faut vezérigazgatóvá,
konzullá stb.
ma éppúgy lehetetlen egy óra alatt, mint annak
idején, 1929-ben. De mint
vígjáték, óriási! Tény, hogy
a mostani Znamenák
István féle rendezés modernított
rajta, szövegben alig, inkább
játékstílusban, indulatokban, karakterekben. Fusz
Antal pl. elkötelezett munkáspárti sofőr, vehemensen
védi elvi álláspontját,
annál meglepőbb, hogy hamar feladja őket. A végletek
még végletesebbek, a
poénok még jobban ülnek, a kisebb figurák
egyénítettek.
Ez a negyedik emlékezetes Egy, kettő, három előadás számomra.
Feleki Kamill volt az első Norrison, ő egy öreg bohócot
alakított, selypes
hangjával mesébe illő öregúr volt.
Márkus László a megtestesült elegancia,
kimértség, affektált hang, ellentmondást
nem tűrő keménység. Kern András a
szórakozott, ám fejfájásos üzletembert
játszotta, aki fáradtan fog a
feladathoz, mire belejön, már vége is. Alföldi Róbert
mindhármuktól különbözik,
egyben ő a legfiatalabb köztük. Alföldi minden
megnyilvánulása kihívás,
provokáció, előre érezni a „vihar
szelét” bevezető mondataiban. Szánkba rágja,
hogy pihenni akar, semmivel nem foglalkozik, kikapcsolja magát.
Ez annyira
hangsúlyos, hogy benne van bőven, itt valami nagy dolog fog
történni. Ugyancsak
meglepetést tud okozni egyes szituációk egyedi
megoldásában, a Napóleonnal való
versengésben, a Fusz Antallal való kemény
és kioktató küzdelemben, és még a
Begónia megcsalásáról való
értesülésében is. Utóbbi jelenet
lassított,
késleltetett, és megdöbbentő. Norrison, aki
kérkedik mindeddig a hízelgéssel,
amit alkalmaz embereivel szemben, és „olaj”-nak
hív, a darab ezen pontján
visszafelé sül el bevált olajozása. Felix
igazgató urat csak üzleti ügyben
hívatta magához, és előléptetni
kívánta, helyére Fusz Antalt ültetvén.
Így
kellett megtudnia, hogy szeretője, Begónia éppen
Félixszel csalta meg: „drága
olaj” – vonja le a következtetést
malíciával. Alföldi a 80 perc játékidő
alatt
többször „meghal”, majd feltámad,
győzedelmeskedik, büszkén állapítja meg
tízpercenként,
hogy mily nagyszerű gárdája van neki, a NORBA [Norrison
Bank] igazgatójának, és
mindez saját érdeme. Szóval, Alföldi remek, a
történet megunhatatlan, el is
feledkezünk arról, hogy a derék Norrison mit
csinál majd ezután, mert saját
irodáját, posztját átadta Lydia
felturbózott férjének, a sofőrből lett jelentős
„üzletembernek”. Kisemmizte magát, mit fog
ezután csinálni? Utalás sincs rá.
Milyen a darab
körítése? Egy ilyen
bankigazgató kényelmes, gazdagon berendezett
irodában trónol magas forgószékén.
Az eddigi előadások nagyjából
leképezték ezt a hagyományt, a mostani
koránt
sem. Kopár iroda, a falon egy-két NORBA plakát,
puritán íróasztal,
jelentéktelen szék, műbőr kanapé a
vendégeknek, slussz (díszlet: Znamenák
István). A jelmezek mai divat szerint
készültek, a titkárnők miniszoknyás
Chanel-kosztümben rohangálnak, ezek a jelmezek a
modernitás részeinek
tekinthetők. Lydia konzervatív nyári ruhában
(télen!), de szőrmés kabátban
lófarokkal, Fusz Antal huligános hosszú hajjal,
topisan, majd szép öltönyben,
bőr cipőben. Feltűnő Norrison öltözete, az ő
sötét öltönyéhez világosbarna (un.
„csau” színű) félcipőt hord, amiben
furcsán is lépked, mintha nagy lenne neki.
Éles kontraszt, nem jöttem rá, mi az oka ennek a
stílustörésnek (Jelmez:
Cselényi Nóra).
A fergeteges tempónak rendezői
megszervezése ezúttal is jól sikerült, e
nélkül nem működne a vígjáték. A
színészek segítik ennek
megvalósulását, nyilván ők is
élvezik a játék örömét.
Szatory Dávid (Fusz
Antal) egyre merészebben oldja meg feladatait, kezd
magabiztossá
válni. Fokozatosan alakul át munkásból
kapitalistává. Lénárdt
Laura (Lydia)
akkurátusan játszik, erőltetett akcentusa hiteltelen,
inkább beszélne
természetesen. Lugosi
György (titkár) a bank régi bútora,
szenvtelen, nem
kérdez, csak engedelmeskedik. Extravagáns
alakítást nyújt Mihályfi
Balázs (Gróf
Dubois- Schottenburg) fura mozgásával, hirtelen
váltásával önérzetből pénzre.
Fehér Balázs Benő
(Colleon) is vagány felhajtó, ő konzulságokat
árul
„félpénzért”, néha
egészért. Csalódás volt Debreczeny Csaba (Felix) a
balfácán
szeretőt alakítva, túl egyszerűen oldotta meg az
elcsábítás bevallását.
További
epizód szerepekben jeleskedtek: Parti Nóra (Kuno
kisasszony), Janicsek Péter
(Dr. Faber és Osso), Sipos
Viktória (Posner kisasszony), Bánky Sára (Petrovics
kisasszony), Némedi
Árpád (Dr. Pinsky és Dr. Wolf).
Segédrendező: Nyulassy Attila,
szcenikus: Szabó Szilveszter,
grafika: Lakatos Péter,
világítás: Nagy
József és
Niedetzky Dávid,
fény: Kehi Richárd,
maszk: Vég Attila. A
zenéért Zságer-Varga
Ákos felelt, a kritikus pillanatokban szólalt csak
meg baljós akkord, ami
jelezte, most valami történni fog.
Az Egy,
kettő, három nem megy ki a divatból, inkább
megújul. Minden újra
megtekintésekor várjuk a jól ismert
poénokat, a furcsa karaktereket, és jókat
nevetünk sokadszorra. Az előadás a
Kultúrbrigád és az Átrium
Film-Színház és a
THEA Theatre Entertainment & Art közös előadása.
Produkciós vezető: Ugrai
István.
Bemutató:
2016. november 4.
Budapest,
2016. december 25.
Földesdy
Gabriella
