Dosztojevszkij első érett
regényének (1866) fő
motívumát, állíthatjuk, mindenki ismeri,
aki érdeklődik a világirodalom iránt. De
hogy Michal Docekal (a Cseh Nemzeti
Színház igazgatója) és Iva
Klestilova
(dramaturg) a (terjedelmét tekintve is) hatalmas
regényből miket emel ki, miket
tart fontosnak és aztán hogyan jeleníti meg (a
rendező is Michal Docekal), az a nagy és fontos
kérdés.
A történet
egyszerű: Raszkolnyikov (Orosz Ákos),
a volt diák megöl egy uzsorás
„banyát”, aki szerinte kártékony, de
nem kívánja
bevallani. Megöli előzetes szándékán
kívül az öregasszony éppen betoppanó
húgát
is, ezt már sajnálja. Beleszeret Szonyába (Bach
Kata), az ő ráhatására mégis bevallja a
gyilkosságot, vállalva Szibériát,
Szonya pedig elkíséri. És mindez 14 nap
története.
De a
regény, és ennek nyomán az előadás sem
igazán (csak) erről szól, és a
kérdés
az, mennyire képes visszaadni Docekal rendezése a
regény szellemiségét,
szerteágazó gondolatiságát,
megállapításait, jellemzéseit (közel 3
órában egy
szünettel).
Erre
azonban röviden nehéz is lenne válaszolni.
„Szabad-e
ölni?” – újra és újra feltett
kérdés mindnyájunknak. A fülembe hirtelen a
Kőműves Kelemen rockballadában feltett kérdés
„ugrott be”, de mindig
hangsúlyos, minden időben és helyen. Kinek szabad, mikor,
miért? Napóleonnak
például igen? (1866-ban Sztálin még nem
élt.) Igazán, tényleg? Vagy soha? És
önvédelemből? Porfirijnek (Stohl András),
a rendőrfőnöknek az előadásban viszonylag kevés idő
jut, de éppen ő tesz fel
ezekből a kérdésekből néhányat,
cáfolva Raszkolnyikov megjelent cikkében
írtakat, azaz a fiatalember (rög)eszméjét: a
felsőbbrendűség szellemében Raszkolnyikov
szerint megengedhető a gyilkosság. Főleg, ha saját
magát is felsőbbrendűnek
tartja. De milyen alapon?...
Porfirij
jelenléte egyébként is nagyon intenzív, a
pszichológiai módszerek
alkalmazásának „bemutatásával”,
különös mozdulataival, feltűnően fehér
arcával – kerülendő a direkt vallatást.
Elég, ha
megvárja, míg önmagától is bevallja
Raszkolnyikov mindazt, amit elkövetett.
Aztán itt
van Luzsin (Telekes Péter). Előbb
csak azért gondolhatjuk rossznak, mert ügyvédi
irodája van Pétervárott (nem is
akárhol tehát), és az ügyvédek, mint
tudjuk… Nos, Luzsin valóban gonosz,
másképp miért akarja lecsukatni Szonyát
ártatlanul a 100 rubeles bankó
miatt?... Az egész történet a szegény
lány-gazdag lány feleségül
vételével (Dunya,
Raszkolnyikov húga – Bata Éva)
már
csak a ráadás. „Láttunk már ilyet
is.” Látványos zsugorisága talán csak
a
ráadás.
Különös
súlyt kapnak Szvidrigaljov (Lengyel Tamás)
sötét tettei, egyre inkább felszínre
kerülnek perverz hajlamai – a kislány-bábu
segítségével „elmesélt”
pedofilszerű álma pedig szinte mellbevágó.
Utána
„elsétál” öngyilkolni – meg sem
lepődünk. Pedig az öngyilkosság is gyilkosság,
azt talán „szabad”…?
És az a
lány, aki kényszerűségből az utcán
árulja magát – Szonya –, mennyire
tisztességtelen? Esetleg éppen ő a becsületes, aki
igazi vallásos hitéből
táplálkozik, erkölcsileg magasan felette áll
alkoholista apjának (Marmeladov – Hajduk
Károly) is, a gyilkossá vált
fiúnak is – akit mégis képes felemelni, nem
felmentve a bűne alól?
Vagy a
részeges, nyomorban élő hivatalnok, Marmeladov
felesége (Katyerina Ivanovna – Börcsök
Enikő) mennyire erkölcsös, aki
részegen és pénz nélkül
hazatérő férjét előbb még babusgatja is?
Marmeladovot
kívülről nézve kocsi gázolja el, de
igazából ő maga készült a halálra.
Tényleg?
Meg
tudjuk-e érteni az Anyának, Raszkolnyikov anyjának
(Hegyi Barbara) örömét Dunya
várható férjhezmenetelét illetően,
jól
tudva, hogy mindkettőjük részéről (Luzsinnal) csak
érdekek vannak, szerelem
nincs?
Razumihin (Wunderlich
József) valóban ellenpontja
Raszkolnyikovnak, végig kitart barátja mellett, arra
biztatva, hogy vallja meg
bűnét, Dunya iránti szerelme is tiszta és
szép.
Mikolka – Vecsei Miklós, játszanak
„továbbá” Gilicze Márta
és Ember Márk e.h.
A díszlet csupa
fehér „alig-valami”, nagyon
látványos a tüllfüggöny, a feleség
furcsa
„tánca” a második felvonásban.
Leereszkedik a második felvonás elejére egy
részben
tüllből készült válaszfal is, aztán
felhúzzák újra, lényegében csaknem
mindig a
teljes színpadot használják. Olykor a
színpad két szélén van egy-egy
színész, „átbeszélnek”
egymásnak. Van vízcsap vízzel (bűnök
lemosása), vödrök többféle
funkcióval,
boncasztal, amely ágyként funkcionál olykor (de
mikor van rajta tényleges
halott?) (Díszlet: Martin Chocholousek.)
A jelmezek
sokfélék: a nőké természetesen
színesebb, a hivatalnokoké kopottasak, Luzsin
is, Szvidrigaljov is általában igen elegáns.
(Jelmez: Sylva Zimula Hanáková.)
Magyar
szöveg: Térey János, dalszöveg
Vecsey Miklós.
Zene: Michal
Novinski, dramaturg Mátrai Diána
Eszter.
Az
előadással a 100 éve született Jurij Petrovics
Ljubimovra emlékezik a színház
(1978, Bűn és bűnhődés, Vígszínház)
Bemutató:
2016. október 15.
Budapest,
2016. november 24.
Megjelent a Kláris 17/3. számában.
Györgypál Katalin
Á ZN
