Dosztojevszkijhez
mindig lehet nyúlni,
tarsolyában máig tartogat ismeretlen kéziratokat,
befejezetlen műveket, kész
aranybánya. Valerij Fokin
orosz rendező is talált egy kisregényt, és nyomban
színpadra alkalmazta. Történetesen a budapesti
Nemzeti Színház színpadára.
Mindehhez kellett egy dramaturg és egy fordító,
hogy mi, nézők is értsük: ő
Kozma András
névre hallgat. Mivel a történet
Dosztojevszkijnél befejezetlen
maradt, ők ketten be is fejezték, remélhetőleg a szerző
szándéka szerint. Meg
hogy a mi kényes ízlésünknek is megfeleljen.
Mint oly sok regénynek és
színdarabnak,
A krokodilusnak is egy újsághír
az
alapja. 1864-ben egy szemfüles német zoológus Szentpétervárott egy élő
krokodilust mutogatott pénzért a
közönségnek.
Az egzotikus állat látványa sokakat tett
kíváncsivá, hajlandók voltak fizetni a
látványért. Dosztojevszkij eljátszik a
gondolattal, mi lenne, ha a fenevad
lenyelne valakit? De nem ám akárkit, hanem egy
csinovnyikot, azt a hivatalnok
fajtát, akit Gogolnál oly jól megismertünk
Akakijevics iratmásoló, vagy
Kovaljov ülnök személyében, előbbi a
kabátját, utóbbi az orrát vesztette el.
A
krokodilus – eredeti
címe: A férfiról, akit egy krokodil
megevett –
főhőse Ivan Matvejevics középszerű hivatalnok, éppen
külföldre készül utazni.
Csinos felesége oldalán elsétálnak
megnézni az egzotikus állatot, csakhogy a
felpiszkált állat egészben lenyeli Matvejevicset.
Az esetnek két szemtanúja is
van, az áldozat felesége, aki elájul
rémületében, és Szemjon Szemjonovics, aki
elmeséli nekünk a rettenetes eseményt. Jelen van
még az állat tulajdonosa is,
egy német kereskedő, ő inkább kivár, vajon mit hoz
neki ez a fejlemény.
Márpedig a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy
képzeltük. A krokodil nem harapja
szét áldozatát, ruháját nem tudja
megemészteni (!), így aztán Matvejevics úgy
úszkál az állat belsejében, mint
Jónás a cethalban. Sőt, a hüllő belei
körbefonják a hivatalnokot párnaként, ő meg
üzeneteket küld a külvilágra.
Köszöni, jól van. Az új fejlemény
mozgósítja a város lakóit, megszólal
Tyimofej
Szemjonovics, az áldozat főnöke, Nyina és Anna,
két törtető hölgy, akik
mindenből ki akarják venni a részüket, de a krokodil
tulajdonosa is felsrófolja
az árat, hisz akár megnézik, akár
megveszik, magas áron adja. Legnagyobb
változáson a feleség megy át, a
kacér asszony lemondott a hüllőbe költözött
férjéről, és a házibarátot
léptette elő, közös partikat adnak a város
előkelőségeinek.
A történet abszurditása
abban rejlik,
hogy az eddig jelentéktelen, unalmas munkát végző
bürokrata Matvejevics a
krokodilba költözése óta híressé
vált – ő úgy mondja: elkülönült –, mindenki rá
figyel, mit üzen, miről szónokol az embereknek. Megnőtt a
bátorsága, karriert
csinált, esze ágában sincs már kijönni
onnan, mert ha kijönne, folytathatná
régi, unalmas életét. Így
elkápráztatja a közönségét,
új eszméket hirdet a
város lakóinak arról, hogy eljött a
földi paradicsom ideje. Az író az akkori
utópista és liberális irányzat
eszméit gúnyolja ki. Matvejevics politikai
jellegű hőzöngései megtévesztik a hiszékeny
hallgatóságot, mindenki hozzá akar
hasonlítani, immár meghatározó
tényezőjévé vált a társadalomnak.
Már szeretik
is elbűvölő lényét.
Valerij Fokin rendezése az abszurd
történet humorát ragadta meg, habár
kételkedünk mindenben, ami a színpadon
történik, mégis lenyűgözve bámuljuk a
csinovnyik pozitív irányú
átváltozását a
hüllő belsejében. Emellett ismerős számunkra az a
nevetséges parádé, ami
megmozgatja a város lakóit, mintha egy csodatévő
szent jött volna el, úgy
fogadják a szélhámos hivatalnok beszédeit.
A díszlet egy üvegfallal
lezárt tér,
ebben mozognak a szereplők, valamint a krokodilok. A
háttérben viszont videón
látjuk az állat belsejét, amint Matvejevics
úszik befelé és megállapodik a
műanyag csőrendszer közepén, mellesleg ez az állat
bélcsatornája. A jelmezek 19.
századi jómódról tanúskodó
polgári öltözetek, amelyek a darab
végére ugyancsak
mai koktélruhákra váltanak át
(díszlet- és jelmeztervező: Szemjon Pasztuh).
Horváth
Lajos Ottó csinovnyikot is jól
alakít, ahogy eddigi szerepeiben is remekül megállta
a helyét. Tóth Auguszta
hűtlen és szégyentelen feleségként hiteles,
Olt Tamás
házibarátként kicsit
kilóg a sorból, alapjában véve slampos
és tohonya, ezt betudhatjuk annak, hogy
lazára vette (ő vagy a rendező) a figurát. Blaskó Péter a
főhivatalnok
szerepében rövid, de velős alakítást
nyújt. Kristán Attila
rettegő hivatalnokot
ad elő, Szűcs Nelli, Söptei
Andrea, Szarvas József
(Stüsszi vadász ruhában s
kalapban) hangulatos epizódfiguráikkal
szórakoztatnak.
A szellemes háttér
videó készítője
Aszja Muhina, a
koreográfus Igor Kacsajev,
zenéjét Anton Iakhontov
szerezte
vagy állította össze, rendezőasszisztens Kolics Ágota.
Az előadás ősbemutatónak
számít, mert
még oroszországi előzménye sem volt, nemhogy
más országi. Valerij Fokin, a
szentpétervári Alekszandrinszkij Színház
igazgatója szűk stábjával jött
Budapestre Dosztojevszkij-értelmezését
színpadra rendezni.
Ősbemutató
előadás: 2016. október 7.
Budapest, 2016. október 9.
Földesdy Gabriella
