Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KROKODILUS

Nemzeti Színház

Dosztojevszkijhez mindig lehet nyúlni, tarsolyában máig tartogat ismeretlen kéziratokat, befejezetlen műveket, kész aranybánya. Valerij Fokin orosz rendező is talált egy kisregényt, és nyomban színpadra alkalmazta. Történetesen a budapesti Nemzeti Színház színpadára. Mindehhez kellett egy dramaturg és egy fordító, hogy mi, nézők is értsük: ő Kozma András névre hallgat. Mivel a történet Dosztojevszkijnél befejezetlen maradt, ők ketten be is fejezték, remélhetőleg a szerző szándéka szerint. Meg hogy a mi kényes ízlésünknek is megfeleljen.

Mint oly sok regénynek és színdarabnak, A krokodilusnak is egy újsághír az alapja. 1864-ben egy szemfüles német zoológus Szentpétervárott egy élő krokodilust mutogatott pénzért a közönségnek. Az egzotikus állat látványa sokakat tett kíváncsivá, hajlandók voltak fizetni a látványért. Dosztojevszkij eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha a fenevad lenyelne valakit? De nem ám akárkit, hanem egy csinovnyikot, azt a hivatalnok fajtát, akit Gogolnál oly jól megismertünk Akakijevics iratmásoló, vagy Kovaljov ülnök személyében, előbbi a kabátját, utóbbi az orrát vesztette el.

A krokodilus – eredeti címe: A férfiról, akit egy krokodil megevett – főhőse Ivan Matvejevics középszerű hivatalnok, éppen külföldre készül utazni. Csinos felesége oldalán elsétálnak megnézni az egzotikus állatot, csakhogy a felpiszkált állat egészben lenyeli Matvejevicset. Az esetnek két szemtanúja is van, az áldozat felesége, aki elájul rémületében, és Szemjon Szemjonovics, aki elmeséli nekünk a rettenetes eseményt. Jelen van még az állat tulajdonosa is, egy német kereskedő, ő inkább kivár, vajon mit hoz neki ez a fejlemény. Márpedig a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy képzeltük. A krokodil nem harapja szét áldozatát, ruháját nem tudja megemészteni (!), így aztán Matvejevics úgy úszkál az állat belsejében, mint Jónás a cethalban. Sőt, a hüllő belei körbefonják a hivatalnokot párnaként, ő meg üzeneteket küld a külvilágra. Köszöni, jól van. Az új fejlemény mozgósítja a város lakóit, megszólal Tyimofej Szemjonovics, az áldozat főnöke, Nyina és Anna, két törtető hölgy, akik mindenből ki akarják venni a részüket, de a krokodil tulajdonosa is felsrófolja az árat, hisz akár megnézik, akár megveszik, magas áron adja. Legnagyobb változáson a feleség megy át, a kacér asszony lemondott a hüllőbe költözött férjéről, és a házibarátot léptette elő, közös partikat adnak a város előkelőségeinek.

A történet abszurditása abban rejlik, hogy az eddig jelentéktelen, unalmas munkát végző bürokrata Matvejevics a krokodilba költözése óta híressé vált – ő úgy mondja: elkülönült , mindenki rá figyel, mit üzen, miről szónokol az embereknek. Megnőtt a bátorsága, karriert csinált, esze ágában sincs már kijönni onnan, mert ha kijönne, folytathatná régi, unalmas életét. Így elkápráztatja a közönségét, új eszméket hirdet a város lakóinak arról, hogy eljött a földi paradicsom ideje. Az író az akkori utópista és liberális irányzat eszméit gúnyolja ki. Matvejevics politikai jellegű hőzöngései megtévesztik a hiszékeny hallgatóságot, mindenki hozzá akar hasonlítani, immár meghatározó tényezőjévé vált a társadalomnak. Már szeretik is elbűvölő lényét.

Valerij Fokin rendezése az abszurd történet humorát ragadta meg, habár kételkedünk mindenben, ami a színpadon történik, mégis lenyűgözve bámuljuk a csinovnyik pozitív irányú átváltozását a hüllő belsejében. Emellett ismerős számunkra az a nevetséges parádé, ami megmozgatja a város lakóit, mintha egy csodatévő szent jött volna el, úgy fogadják a szélhámos hivatalnok beszédeit.

A díszlet egy üvegfallal lezárt tér, ebben mozognak a szereplők, valamint a krokodilok. A háttérben viszont videón látjuk az állat belsejét, amint Matvejevics úszik befelé és megállapodik a műanyag csőrendszer közepén, mellesleg ez az állat bélcsatornája. A jelmezek 19. századi jómódról tanúskodó polgári öltözetek, amelyek a darab végére ugyancsak mai koktélruhákra váltanak át (díszlet- és jelmeztervező: Szemjon Pasztuh).

Horváth Lajos Ottó csinovnyikot is jól alakít, ahogy eddigi szerepeiben is remekül megállta a helyét. Tóth Auguszta hűtlen és szégyentelen feleségként hiteles, Olt Tamás házibarátként kicsit kilóg a sorból, alapjában véve slampos és tohonya, ezt betudhatjuk annak, hogy lazára vette (ő vagy a rendező) a figurát. Blaskó Péter a főhivatalnok szerepében rövid, de velős alakítást nyújt. Kristán Attila rettegő hivatalnokot ad elő, Szűcs Nelli, Söptei Andrea, Szarvas József (Stüsszi vadász ruhában s kalapban) hangulatos epizódfiguráikkal szórakoztatnak.

A szellemes háttér videó készítője Aszja Muhina, a koreográfus Igor Kacsajev, zenéjét Anton Iakhontov szerezte vagy állította össze, rendezőasszisztens Kolics Ágota.

Az előadás ősbemutatónak számít, mert még oroszországi előzménye sem volt, nemhogy más országi. Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház igazgatója szűk stábjával jött Budapestre Dosztojevszkij-értelmezését színpadra rendezni.

Ősbemutató előadás: 2016. október 7.

 Budapest, 2016. október 9.                                            

Földesdy Gabriella


  

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©