A 19. század eleji
Oroszország
viszonyaiból kaphatunk betekintést egy őrült
állami tisztviselő beteges
képzelgései révén. Pontosabban
1834-ből, Pétervárról – de lehetne
máskor,
máshol is…
Köztudottnak vehető talán,
hogy a
pétervári elbeszélés főhőse, Popriscsin egy
orosz minisztérium címzetes
fogalmazója, aki büszke (kis)nemesi
származására, és akiben
„szellemiekben
hegyek tolulnak egymás ellen”. Nehezen viseli az
elvárt tisztviselői hajlongást,
a szegénységet és a magányt, de ezt nehezen
vallja be saját magának is. Benne az
ábránd és valóság egybefolyik.
„A társadalmi
megalázottságának,
kiúttalanságának
következménye az a fajta »lázadás«,
mely az őrületbe kergeti, s
amelyben egyúttal vágyálmai is
megfogalmazódnak. A társadalmi korlátokat az
őrület groteszk formában feszegeti, s Gogol, az őrült
logikája révén, az egyedi
eset általános okozati összefüggéseibe
hatol be” – olvashatjuk az egyik
ismertetésben. (internet)
És most: monodráma
sajtóbemutató abszolút telt házzal,
vitathatatlanul
nagy sikerrel 2016. szeptember 23-án Czimer József
fordítása alapján, a Katona
József Színház, a
FÜGE, a MASZK Egyesület
(Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda
együttműködésében (ez azért már
önmagában
is jelent valamit!).
Első perctől kezdve
érzékelhető a címzetes fogalmazó labilis
valóságérzékelése,
ruházatában, a szobaberendezésben, és
persze beszédében,
hangsúlyaiban, igen kifejező, de nem eltúlzott
arcjátékában, hangsúlyaiban,
tekinteteiben…
Derülünk, nevetgélünk, de egyre inkább a
részvét, a szánalom kerül előtérbe,
ahogy Popriscsin világa egyre inkább távolodik
minden realitástól.
Ahogyan „magára
ölti” a matracot, és azzal távozik az
amúgy
is ferde, keskeny ajtón! – Szakadt cipőjét eteti
kutyaként… A Zverkov-házból Joli
kutyától elkobzott Maggie kutya leveleinek léte
Gogolnál is teljesen homályos,
itt is ennek megfelelő. Az „elolvasott” levelek a
deszkák repedéseibe hullnak,
a semmibe… És a rögeszme
valóságként jelenik meg a fiatal Keresztes Tamás
játékában.
Olykor viszont magát a
valóságot látjuk, ahogy megidézi
főnökét, vagy a kegyelmes urat, ahogyan vele
beszélnek – megalázóan,
természetesen – részleteiben is.
Újdonságként
elkápráztat minket „a környezetet és
atmoszférát megteremtő loop”,
a technikát – színes gombokkal –
részben maga a
főszereplő vezérli: a zene hangokkal, zörejekkel,
különös, nagyon kifejező
hangzásokkal ott születik meg előttünk. Amikor
Popriscsin „előadja” Alfonz,
a
csábító című saját
„szomorújátékát”, vagy ahogyan
kifejeződik vágya a kegyelmes úr
fiatal lánya iránt – szavakkal valóban
visszaadhatatlanul átjárja bensőnket.
Az előadás Bodó Viktor
rendezése, a díszletterv is Keresztes
Tamásé – oldalára döntve zárka
áll előttünk (utolsó percek). De ferde az asztal,
sőt a szék is, melynek egyébként hiányzik
az ülőkéje, az ajtó fehéres
függönye igen alkalmassá válik királyi
köpönyegnek, az evőeszközökből pedig
korona készült.
Az őrültség hol
nyilvánvaló, hol nem (szakértő: dr. Zalka
Zsolt) – éppen amikor
„rádöbben”, hogy ő az új spanyol
király, VII Ferdinánd,
Popriscsin tekintete tiszta lesz, arca kisimul…
Kérdés lehet, mennyire
„lelki kórtörténet” most, mint a
Pesti Színház Darvas Iván-féle
előadása volt 1967-ben? Nehéz
lenne összevetni, hiszen másféle
megoldásokat, másféle gondolatmenetet követ
Keresztes Tamás és maga a rendezés
is. Itt még inkább az emberi esendőségre terelődik
a figyelem, mosolyunk végül
is mindig kissé szomorú, az utolsó
kérdése – az „algiri bej
bibircsókjáról” – a
szomorúságba is kedélyt visz…
Valamivel több, mint
másfél óra tragikomédia – fizikailag
is
sok, szellemileg meg különösen. És
mértéktartó – a szánalom
felmutatásában is.
Tehát emberi. Nagyon.
Dramaturg: Róbert Juli, asszisztens: Szakács Zsuzsi.
Grafika: Nagy Gergő. Fontos Juhász Nóra
(díszlet kivitelezése), Kákonyi
Árpád
(zene), Szalai József
és Szarvas Dávid
„háttér”munkája.
Az előadás a Katona
József Színház, a FÜGE, a MASZK
Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda
együttműködésében jött létre.
Budapest, 2016.
szeptember 24.
Bemutató:
2016. szeptember 24.
Közölve: Kláris, 17/1. szám
Györgypál
Katalin