Harold Pinter darabja
a meglepetések egymásutánisága. Csak
férfiak laknak egy házban, az apa, Max
(Mikó István),
testvére, Sam (Csernák
János), fiai, Lenny (Erdélyi
Gábor) és
Joey (Máté
Krisztián). Tulajdonképpen ők egy család,
nő nélkül, az anya már
régen meghalt, és meghalt az apa rendkívüli
embernek titulált barátja is. Az
apa nyugdíjas, nem megy sehová, a lába sincs
jól. Magatartása különleges,
felháborodási rohamokat (amikor ordenáré
módon, kiabálva megalázza a többieket)
szeretetrohamok követik. Nem derül ki, hogy gonosz, vagy csak
úgy egyszerűen
szélsőséges, játszik a családjával.
A család nem gazdag és ezért az apa főz, de
nem tud, viszont nincs más étkezési
lehetőség. A testvére szívesen segítene a
konyhában, de az állandóvá vált
piszkálódást, megszólást,
kigúnyolást nem
szereti elviselni. Az apa változó
véleményeket mond a mamáról, hol
dicséri, hol
szidja egymás utáni mondatokban is. Nem derül ki,
hogy miért mond egyszer ilyen
véleményt, máskor más fajtát.
Indokolatlannak tűnik a család többi tagjával
kapcsolatos változó véleménye is. Ez
már sokszor idegesítő. El sem tudjuk
képzelni, hogy ilyen körülmények
között élni lehet. Ordítva bélyegzi meg
testvérét, majd a keblére borul, mint egy
szeretetre éhes kisfiú. Amikor éppen
el akarunk fogadni valamit, amit mondanak, vagy ami
történik, megpróbáljuk
racionális rendbe állítani valamelyik előzően
elhangzott gondolattal, és
kezdünk megnyugodni, hogy rendben, értjük, akkor
hirtelen más menetet vesznek
az események.
Megérkezik a
harmadik
fiú, Teddy (Albert Péter),
aki filozófusként él Amerikában, hozta a
feleségét
is. Ruth (K. Müller Zsófia)
mint egy igényes, kényes dáma érkezik meg.
Amikor
meglátjuk, arra gondolunk, hogy ebből baj lesz! Ebben a
családban egy ilyen nő,
hűha! Úgy véljük gyakorlott
színházlátogatóként, hogy
megérkezett a konfliktus
okozója. Nem tévedtünk nagyot, csak a konfliktus
tartalma egészen más, mint
amit előre megpróbáltunk megjósolni. Max rá
se néz a nőre, ordenáré módon
minősíti, és ki is tiltja a házból.
Mindenki hallgat, a nő is, és a többiek is.
Amikor mégis abbahagyja, vagy csak inkább levegőt vesz,
Teddy mondja, hogy a
hölgy az ő felesége. Ez nem hat Maxra meggyőzően,
tovább folyik a becsmérés, de
egyszer csak minden megfordul, és elkezdi imádni a
menyét. Tátva marad a szánk a
megoldás felé haladva. Ruthról kiderül, hogy
a környékről való kurva, és olyan
nagyon nem vágyik a gyermekei és a nyugodt családi
élet után. Kegyetlen
megjegyzésekkel érzékelteti velünk, hogy a
férje a szakmájában nem éppen
kiemelkedő. Az apa és a többi férfi a házban
viszont el tudnák képzelni, hogy
legyen közöttük egy nő. De mihez ért Ruth? Ők
ugyanis eltartani nem tudják.
Csak a férfiak kívánságának
kiszolgálásához ért, akkor
egyértelmű, ez lesz majd
a dolga. Keresetével hozzájárul a ház
eltartásához és más
költségekhez, és
kimutathatja megkülönböztetett figyelmét a
ház férfi tagjai irányában is. A
megmaradó idejében takarítson és
főzzön. Megszületik a megállapodás. Teddy
még
erőtlen kéréseket intéz Ruthhoz, de az a
maradás mellett dönt.
Teddy
búcsúzik –
persze ez a búcsú is szemben áll a
legszélsőségesebb elképzeléseinkkel is.
Nincs kétségbeesés, nincs
ajtócsapkodás. Teddy mindenkit megölelve
távozik, és
közben hangoztatja, hogy milyen remek volt újból a
családdal együtt lenni.
Szélsőségességében
is
racionális cselekvésekhez szokott agyunk váratlan
és megrázó helyzetekbe kerül
az előadás során, és ezt a színészek
játékukkal remekül szolgálják.
Nehéz
követni a kakofónikus darabot, de a színészek
megértették, hogy Pinter a
váratlan események közé zárta a
történetet, pont úgy, ahogy az az életben
történik, csak az életben nem 2 órába
szorítva.
Mikó apa
figurája pont
olyan idegesítő, amint amilyennek lennie kell.
Rákényszerít minket, nézőket,
hogy elgondolkozzunk az életen, és
rádöbbenjünk, hogy XY ugyanilyen
indokolatlanul szidott vagy dicsért minket mostanában,
és az is idegesítő volt.
Közben magunkban mondogatjuk, amikor az apa stílust
vált, hogy ilyen azért
nincs, de tudjuk, hogy van, csak az idő más. Pinter azzal
válik életszerűvé,
hogy elhajlik az abszurd felé, sűríti az
eseményeket. Itt nincsen öt év múlva
vagy ötven év múlva, minden most
történik, egyszerre.
Jól
érzékelteti K.
Müller Zsófia a hideg szépasszony és a
számító, hideg (szintén, milyen más
a
jelentése!) kurva egy személyben összepréselt
figuráját. Az ő kérlelhetetlen
kérdései, uralkodni vágyó alakja meg fogja
határozni a jövőt ebben a házban,
ebben biztosak lehetünk. Ami ezután történik,
az már nem az apától függ majd,
hanem Ruth-tól. És a család férfitagjai
belemennek ebbe a zsákutcába.
Remek a díszlet
és a
kosztümök is kifejezőek. A játszótér, a
szoba bútoraiból, elszakadt
csipkéjéből, a fotelok terítőjéből
árad a lepusztultság, Ugyanakkor a szín
kifejezi azt is, hogy itt valamikor gondos asszonyi kezek
működtek. Ilyen
árulkodó jel a széken levő ócska gobelin
párna. Mikó ruhája egyszerűen remek.
Olyan ócska, olyan pocsék, taszító,
ápolatlanságot fejez ki, ami segít nekünk
abban, hogy bár Mikót mint embert és mint
színészt is szeretjük, ne szeressük
meg a figurát. Nem is tudom, hogyan sikerült ennyire
ócska mamuszt szerezni, és
hogyan tudta megtanulni, hogy az egész előadás alatt
ebben csoszogjon. Sajnos,
sem a színház honlapján, sem a
reklámfüzetben nem találtam meg, hogy kik dolgoztak
a díszleten és a kosztümökön. Minden
kellék azt a gondolatot ébresztette
bennem, hogy ez közös munka lehetett, csak így tudott
egyedi és különös lenni, a
darab tartalmához igazodva.
Mikó kiemelkedő
munkája mellett a család többi tagjának
megformálása is jó volt. Mindaz, amit
elmondtunk a darab harmonikus
felépítéséről, a kifejező
közlésről, az a rendező
Gyuriska Jánost
dicséri.
És a nézők?
A reklám
szerint a darab mulatságos, vicces, és röhögni
is lehet esetleg rajta. A gyors
stílus változásokon valóban fel-felhangzott
a nevetés. Ezen kívül még azon
lehetett nevetni, ha eszünkbe jutott egy velünk
történt esemény hasonlósága. A
történetnek a szentimentalizmusa sem volt erős. A
megdöbbenés, a váratlanság és
az elfogadás jellemezte a nézők
viselkedését, és Pinter is ezt remélhette.
Gratulálunk a
társulatnak! Közös munkájuknak csodás
és felejthetetlen
az eredménye.
Budapest, 2016.
szeptember 14.
Bemutató: Salgótarján,
2015. március 9.
Thália
Színházban:
2016. szeptember 1.
Tóth Attiláné dr.