Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A SZŐKE CIKLON

Játékszín

Ismerve A szőke ciklon zegzugos történetét és általában Rejtő váratlan fordulatokban gazdag stílusát, sok szereplőjét, akiknek a segítségével a regényei hihetetlenekké és élvezetesekké válnak – kíváncsian vártam az előadást, a megoldást és a veszteséget. Attól féltem a leginkább, hogy a színpadra vitel során a sajátos humor veszít eredetiségéből, hiszen lefoglalhatja a szereplőket és előzőleg a szerzőt (a színpadra alkalmazót – Szente Vajk) a bonyolult történet egyszerűsítése és a történet logikus visszaadása.

Az aggodalmaim már az első percekben füstbe mentek.

Először is van egy keretjáték, ami nem is az, mert minden szereplő részt vesz benne az egész előadás alatt. Az anekdoták szerint Rejtő a regényeit gépíró hölgyeknek diktálta, a színen tehát először is megjelenik egy csinos gépíró hölgy (Földes Eszter) és maga Rejtő (Őze Áron), aki, bár a hölgy költözik éppen, regényének haladéktalan leírását követeli. A költözéskor segédkezik egy hordár (Józsa Imre), a hölgy apja (Szerednyei Béla), és hallgatódzik a szerelmes szomszéd (Csonka András). A zongora is felhívja magára a figyelmet már az első percekben, ugyanis azt most éppen hangolni kell. A „hangolást” Erős Csaba végzi, és a Gulyás Levente által komponált kísérő zenével színesíti az előadást, kellemesen, a darab abszurd, vidám és humoros jellegéhez alkalmazkodó zenével. Nem akart a zene egyetlen pillanatra sem főszereplő lenni, és ez dicséretes (tapasztalván sok más megközelítést különböző előadások során).

A darab előttünk születik, ezt bizonyítja a gépíró kisasszony munkája, és az előadás során minden szereplő gépelget egy kicsit, amikor éppen ráér, azt a részt, ami éppen fut. A felsorolt öt szereplő alakítja azt a megközelítően 25 szerepet, amire szűken szükség van a történet elmeséléséhez. A központi szervező természetesen maga Rejtő, de a szereplők is tevékenyen részt vesznek, sőt vitába szállnak a „szerzővel”, és végül öntevékenyen alakítják a figurákat. A néző úgy vélheti, hogy a darab szövege is közös munka, sokszor rögtönzés jellegű. Ezzel is sikerült megőrizni a rejtői hangulatot, sajátos, lazának tekintett, hanyag humorát. Szerednyei, amikor éppen Charles Gordont alakítja, aki a regény szerint 6 évet ült börtönben, és véletlenül kihallgatta a gyémánt történetét, és aki 195 cm magas, kopasz, hízékony, 4-5 könyvből álló magasított lábakon jár, és a kopaszságának demonstrálása érdekében valamit húz a fejére, amit megtesz mindig a közönség hahotázása közepette, amikor éppen erre a figurára van szükség. Nem kell sok időt tölteni az öltözködéssel általában, mert egyszerű eszközökkel, a színen alakulnak a szereplők a történet szempontjából éppen szükséges figurává. A játékterek változása is egyszerű, gyors. Maguk a színészek viszik ki a feleslegessé vált bútorokat, hozzák be az új kellékeket, amikkel illusztrálni lehet a színt, az esedékes történést. Függönyökkel osztják részekre a színpadot, ha a színváltozás miatt erre szükség van. Olyan gyorsan és rendezetten történik a színhely csere, hogy arra gondolhatunk: ennek megtanulása majdnem ugyanannyi munkát jelenthetett a színészeknek, mint a szöveg elsajátítása. Az ötletes megoldások Bátonyi Györgyöt dicsérik.

A történet fővonala a gyémánt megtalálása. A gyémántot Evelyn Weston örökli egy fegyenctől, akit a börtönben, apja régi barátsága alapján, rendszeresen látogat. Ennek a rabnak, Jim Hogannak senkije sincs. Bizonytalan helyen van viszont egy kicsi doboz tetején levő Buddha szoborban vagyont érő gyémántja, amit a börtönbeli halálos ágyán diktálva a végrendeletét, Evelynre hagy. Evelynt erről levélben értesíti a börtön igazgatója, és ő ezt a levelet felolvassa anyjának. Evelyn megpróbál a nyomára jutni a gyémántnak, de több hallgatódzó is van, az egyik még a börtönben, a másik a szomszédban. Őket is elámította a gyémántban rejlő lehetőség, és ők is indulnak, követik Evelynt, részesedést akarnak. Hol itt tűnik fel a szobrocska, hol ott. Egy alkalommal úgy kapunk hírt a szobrocskáról, hogy kalandos útján a sivatagban bajba jutott Eddy Rancing (eredetileg szomszéd) oldalát nyomja a homokban, amikor leesik a tevéről. Nem elég, hogy leesett, még a homokban nyomja is valami az oldalát. Végül megkerül a szobrocska a gyémánttal együtt. Mily nagyszerű, ebben mind végig reménykedtünk.

Van szerelmi szál is. Evelyn kalandos útja során, egy hajón megismerkedik Lord Bannisterrel, aki a Nobel-díj várományosa, mert elévülhetetlen sikereket ért el az álomkór gyógyításában. Bannister nem örül a lánynak, és annak különösen nem, hogy a legváratlanabb helyzetekben bukkan fel, zavarja szabályos, agglegényi, tudósi életét. Azon a véleményen van, hogy „egy gentleman élete nem átjáró ház”. Ő nevezi el Evelynt szőke ciklonnak, találóan, mert rá is olyan hatással van, mint egy ciklon. Váratlan vége lesz ennek a szálnak is – Banniszter feleségül veszi Evelynt.

A darabot Szente Vajk rendezte. A rendezés, a színpadra alkalmazás is remek, sugározza azt, hogy Szente Vajk imádja és ismeri Rejtőt. Én is örömmel hallottam vissza Rejtő jól ismert és fontosnak, jellemzőnek tartott mondatait, amelyek szinte szállóigévé váltak több generáció számára. Ebből egyet idézek, ami a regénynek is és a darabnak is utolsó mondata, és amelyben Rejtő „rejtősen” összefoglalja az élet lényegét. „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan.”

A zenés akció vígjáték a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Művészetek Háza Gödöllő és a Játékszín közös produkciója.

Rejtő – Őze Áron, Magda – Földes Eszter, Apa – Szerednyei Béla, Munkás – Józsa Imre és Szomszéd – Csonka András.

Zongorán közreműködik: Gulyás Levente / Erős Csaba.

Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida, dramaturg: Lőkös Ildikó

Bemutató: 2015.

Budapest, 2016. június 13.


Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©