Ismerve A szőke ciklon zegzugos történetét
és
általában Rejtő váratlan
fordulatokban gazdag stílusát, sok szereplőjét,
akiknek a segítségével a
regényei hihetetlenekké és
élvezetesekké válnak –
kíváncsian vártam az
előadást, a megoldást és a veszteséget.
Attól féltem a leginkább, hogy a
színpadra vitel során a sajátos humor
veszít eredetiségéből, hiszen
lefoglalhatja a szereplőket és előzőleg a szerzőt (a
színpadra alkalmazót – Szente Vajk) a bonyolult
történet egyszerűsítése és a
történet logikus
visszaadása.
Az
aggodalmaim már az első percekben füstbe mentek.
Először
is
van egy keretjáték, ami nem is az, mert minden szereplő
részt vesz benne az egész
előadás alatt. Az anekdoták szerint Rejtő a
regényeit gépíró hölgyeknek
diktálta, a színen tehát először is
megjelenik egy csinos gépíró hölgy (Földes Eszter) és maga Rejtő (Őze
Áron), aki, bár a hölgy költözik
éppen, regényének haladéktalan
leírását követeli. A
költözéskor segédkezik egy
hordár (Józsa Imre), a hölgy apja (Szerednyei Béla), és hallgatódzik a
szerelmes szomszéd (Csonka András). A
zongora is felhívja magára a figyelmet már az első
percekben, ugyanis azt most
éppen hangolni kell. A „hangolást” Erős
Csaba végzi, és a Gulyás Levente
által komponált kísérő zenével
színesíti az előadást, kellemesen, a darab
abszurd, vidám és humoros jellegéhez
alkalmazkodó zenével. Nem akart a zene
egyetlen pillanatra sem főszereplő lenni, és ez
dicséretes (tapasztalván sok
más megközelítést különböző
előadások során).
A darab
előttünk születik, ezt bizonyítja a
gépíró kisasszony munkája, és az
előadás
során minden szereplő gépelget egy kicsit, amikor
éppen ráér, azt a részt, ami
éppen fut. A felsorolt öt szereplő alakítja azt a
megközelítően 25 szerepet,
amire szűken szükség van a történet
elmeséléséhez. A központi szervező
természetesen maga Rejtő, de a szereplők is tevékenyen
részt vesznek, sőt
vitába szállnak a „szerzővel”, és
végül öntevékenyen alakítják a
figurákat. A
néző úgy vélheti, hogy a darab szövege is
közös munka, sokszor rögtönzés
jellegű. Ezzel is sikerült megőrizni a rejtői hangulatot,
sajátos, lazának
tekintett, hanyag humorát. Szerednyei, amikor éppen
Charles Gordont alakítja,
aki a regény szerint 6 évet ült börtönben,
és véletlenül kihallgatta a gyémánt
történetét, és aki 195 cm
magas, kopasz, hízékony, 4-5 könyvből
álló magasított lábakon jár,
és a
kopaszságának demonstrálása
érdekében valamit húz a fejére, amit
megtesz mindig
a közönség hahotázása közepette,
amikor éppen erre a figurára van szükség. Nem
kell sok időt tölteni az öltözködéssel
általában, mert egyszerű eszközökkel, a
színen alakulnak a szereplők a történet
szempontjából éppen szükséges
figurává.
A játékterek változása is egyszerű, gyors.
Maguk a színészek viszik ki a
feleslegessé vált bútorokat, hozzák be az
új kellékeket, amikkel illusztrálni
lehet a színt, az esedékes történést.
Függönyökkel osztják részekre a
színpadot, ha a színváltozás miatt erre
szükség van. Olyan gyorsan és
rendezetten történik a színhely csere, hogy arra
gondolhatunk: ennek
megtanulása majdnem ugyanannyi munkát jelenthetett a
színészeknek, mint a
szöveg elsajátítása. Az ötletes
megoldások Bátonyi
Györgyöt dicsérik.
A
történet
fővonala a gyémánt megtalálása. A
gyémántot Evelyn Weston örökli egy
fegyenctől, akit a börtönben, apja régi
barátsága alapján, rendszeresen
látogat. Ennek a rabnak, Jim Hogannak senkije sincs. Bizonytalan
helyen van
viszont egy kicsi doboz tetején levő Buddha szoborban vagyont
érő gyémántja,
amit a börtönbeli halálos ágyán
diktálva a végrendeletét, Evelynre hagy.
Evelynt erről levélben értesíti a börtön
igazgatója, és ő ezt a levelet
felolvassa anyjának. Evelyn megpróbál a
nyomára jutni a gyémántnak, de több
hallgatódzó is van, az egyik még a
börtönben, a másik a szomszédban. Őket is
elámította a gyémántban rejlő
lehetőség, és ők is indulnak, követik Evelynt,
részesedést akarnak. Hol itt tűnik fel a szobrocska, hol
ott. Egy alkalommal
úgy kapunk hírt a szobrocskáról, hogy
kalandos útján a sivatagban bajba jutott
Eddy Rancing (eredetileg szomszéd) oldalát nyomja a
homokban, amikor leesik a
tevéről. Nem elég, hogy leesett, még a homokban
nyomja is valami az oldalát.
Végül megkerül a szobrocska a gyémánttal
együtt. Mily nagyszerű, ebben mind
végig reménykedtünk.
Van
szerelmi szál is. Evelyn kalandos útja során, egy
hajón megismerkedik Lord Bannisterrel,
aki a Nobel-díj várományosa, mert
elévülhetetlen sikereket ért el az
álomkór
gyógyításában. Bannister nem örül
a lánynak, és annak különösen nem, hogy a
legváratlanabb helyzetekben bukkan fel, zavarja
szabályos, agglegényi, tudósi
életét. Azon a véleményen van, hogy
„egy gentleman élete nem átjáró
ház”. Ő
nevezi el Evelynt szőke ciklonnak, találóan, mert
rá is olyan hatással van,
mint egy ciklon. Váratlan vége lesz ennek a
szálnak is – Banniszter feleségül
veszi Evelynt.
A darabot Szente Vajk rendezte.
A rendezés, a színpadra alkalmazás is remek,
sugározza azt, hogy Szente Vajk
imádja és ismeri Rejtőt. Én is örömmel
hallottam vissza Rejtő jól ismert és
fontosnak, jellemzőnek tartott mondatait, amelyek szinte
szállóigévé váltak
több generáció számára. Ebből egyet
idézek, ami a regénynek is és a darabnak is
utolsó mondata, és amelyben Rejtő „rejtősen”
összefoglalja az élet lényegét.
„Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye
– rövid és céltalan.”
A
zenés
akció vígjáték a Szegedi
Szabadtéri Játékok, a Művészetek
Háza Gödöllő
és a Játékszín közös
produkciója.
Rejtő –
Őze Áron, Magda
– Földes
Eszter, Apa – Szerednyei Béla, Munkás
– Józsa
Imre és Szomszéd – Csonka András.
Zongorán
közreműködik: Gulyás
Levente / Erős Csaba.
Jelmeztervező:
Kovács Yvette
Alida, dramaturg: Lőkös
Ildikó
Bemutató:
2015.
Budapest,
2016. június 13.
Tóth
Attiláné dr.