Richard
Bean, a vígjáték szerzője egy klasszikus
Goldoni vígjátékból vette az ötletet
Brightonban játszódó
történetéhez. „A két úr
szolgája” című Goldoni-darab
olyan
szellemes, hogy csont nélkül átültethető egy
mai rock zenekarral tűzdelt
környezetbe, hisz a főhős a hátán viszi az
egész sztorit, ha kell, hülyére
veszi a szerepet, ha kell, csábos, vagy leleményes,
mindent megold pillanatok
alatt, mellébeszél és kimagyaráz a
végletekig. Az angol változatot (One Man,
Two Guvnors) 2011. május 24-én mutatta be a londoni
National’s Lyttelton Theatre. A
kétrészes, zenés komédiát Zöldi Gergely
fordításában most a Belvárosi
Színház mini színpadán láthatjuk.
Úgy
indul
a történet, hogy egy rock zenekar játszik a
színpadon – legfeljebb a 70-es évek
stílusában –, aztán egyik számuk
végén lelépnek, és jön a prózai
rész, ami egy
eljegyzéssel indul, de ezt inkább fel is függesztik
közben. Viszont belép
Francis Henshall (Nagy Dániel
Viktor), mint a testvérbátyjának
öltözött Rachel
(Lovas Rozi) testőre
(szolgája?), akinek legjellemzőbb vonása, hogy
rettenetesen
éhes, szeretne valamit enni, de erre nincs mód és
idő. Még a közönségtől is
kunyerál ennivalót, már-már ropival is
beérné, hiába. Aztán jön a nagyfejű,
bumburnyák Stanley (Friedenthal
Zoltán), és ő lesz a másik főnöke
Francisnek.
Szóval, ők azok, akiket hősünk összekever minduntalan,
pontosabban nem őket,
hanem az általuk adott feladatokat keveri össze.
Ahogy
Goldoninál megoldódnak a szolga problémái a
két urával, úgy itt is minden a
helyére kerül. De addig még számos konfliktus
támad a szereplők között, így
Charlie (Lukáts Andor)
és lánya, Pauline (Rujder
Vivien) között, valamint
Pauline és Alan nevű vőlegénye (Dékány Barnabás)
között is, utóbbi énekes,
színész, és szerelmes vőlegény egy
személyben. Pelsőczy
Réka rendezése nem
elégszik meg az ilyenfajta összetévesztésen
nyugvó alaptörténettel, hanem
további csavarokat épít be a
színjáték gépezetébe. A
legkirívóbb ezek közt,
hogy látszólag
„interaktív”momentumokkal találkozunk, mintha
a közönség is be
lenne vonva a játékba. Főhősünk, Francis,
időnként kérdést intéz a
nézőkhöz,
provokál bennünket, jelentkezőket kér
különböző feladatokra. El kell rejteni
egy levesestálat a nézőtéren, majd felvisz egy
nézőt a színpadra statisztálni,
már magunk sem tudjuk, hogy igazi nézőről van-e
szó, vagy ez is a játék része.
Még azt is megérjük, hogy egy feltett
kérdésre válaszol valaki, ám a
színész
leinti a buzgó válaszolót, nem kell komolyan venni
az ő kérdéseit …
Kálmán
Eszter tervezte a díszletet és a jelmezeket.
Mindössze egy fehér színű
térelválasztó alkotja a díszletet, amire
pálmafákat festettek, a falban néhány
ajtó, a dobosnak egy rejtekfülke, ha nincs éppen
zenekar, a fülke bezár, s
falat alkot. Más díszlet nem lévén,
néhány kellék kap fontos szerepet. Cirkuszi
betétszámként hat, amikor a két főnök
ebédel, mindegyik a saját szobájában, a
fogásokat viszont a szemünk előtt hozzák a
pincérek (Lukáts Andor,
Horváth
Szabolcs), ezek aztán repülnek a levegőben egyik
ajtótól a másikhoz, jó
lehetőséget biztosítva a pincért
játszó színészek akrobata
mutatványainak. A
jelmezek legtöbbje lezser polgári öltözet,
közülük csak Lukáts Andor
pincérruhája rí ki, szinte meztelen felsőtesttel,
kötényhez hasonló mezben
szolgál fel, vagy fekszik le a földre, a mellén
lévő felhúzható szerkezet
lejárta és felhúzása szerint
váltakozva. Hátközépig érő ősz
parókája igen
feltűnő. Charlie-ként kék vászonzakóban
domborít. A legcsinosabb öltözete a
Charlie titkárnőjét, Dollyt játszó Fodor Annamáriának
van, ő a csinos titkárnő,
aki leszólja a férfiakat, ám közben erősen
vágyakozik utánuk. Férfiéhsége
ezúttal nem hiábavaló, mivel ő és a
főszereplő alkotják a harmadik
szerelmespárt a darabban, és persze ők is egymásra
találnak, sőt akciós
nászútra mennek Francis keresményéből.
Nagy
Dániel Viktor játssza a „két
úr szolgáját”, vagyis Francis
szerepét. Mondhatnám,
hogy minden mozdulata, megszólalása teli van
virtuozitással, ő az, aki
kapcsolatban van a nézőkkel, hisz többször is
„összejátszik” a közönséggel,
kiszól a szerepéből, hivatkozik Goldonira mint
ősforrásra. De ezen felül van
egy furcsa felhang alakításában, ami abban
áll, hogy szerepe szerint nekünk,
nézőknek árulja el szerepe szerinti
nehézségeit, azt, hogy nem jut ennivalóhoz,
hogy nem tudja megkülönböztetni főnökeit, hogy
tetszik neki a titkárnő, és meg
akarja hódítani. Ezeket az információkat,
és a közönséggel való egyéb
kommunikációját egy kisfiús,
szégyenlős, sértődős hangon adja elő, ami az egyik
humorforrását adja a darabnak. Lukáts Andort
kettős szerepben látjuk,
Charlie-ként megszokottan jó alakítást
nyújt, de pincérként lehengerlő a fiatalos
mozgása, korát meghazudtoló ügyessége.
Lovas Rozi szinte a darab
utolsó
jelenetéig férfiöltönyben játssza
saját fiú ikertestvérét,
méghozzá igen
meggyőzően, férfias mozdulatokkal, majd ledobja a
megtévesztő jelmezt, és nővé
vedlik. Nőként viszont nem meggyőző, egyenesen slampos. Fodor
Annamária a
legvonzóbb nő egész este, alakja, mozgása,
ruhája ütős, játéka természetes,
még
affektálós beszéde is jól sül el. Furcsa
párt alkot a szögletes mozgású,
nyafogós hangon beszélő Rujder Vivien (Pauline)
és a botcsinálta színészségben
tetszelgő Dékány Barnabás (Alan). Mintha nem
lennének egymáshoz valók. Friedenthal
Zoltán (Stanley) szereptévesztését
leszámítva a többi szereplő (Horváth Szabolcs, Formán
Bálint, Keresztény Tamás)
hozza a figurát.
A
zenét a Bekvart és Szabó G. Hunor zenekar
szolgáltatta, a dalszövegeket Máthé Zsolt
írta, zenei vezető: Wagner
Puskás Péter, a mozgásokat Duda Éva hangolta
össze.
Nyári
kánikulában az effajta felhőtlen
szórakozásnál nem számíthatunk
többre, de azt
megkapjuk.
Budapest,
2016. június 26.
Bemutató:
2016. június 22.
Földesdy
Gabriella
