A
Keresztény Színházi
Fesztivál keretében volt látható Orbán János Dénes
zenés tragikomédiája egy
debreceni legendáról ördögökkel,
angyalokkal. A Faustot és Madách művét is
olykor megidéző monstre színdarabot Dörner György
köszöntötte a Nemzeti
Színházban előadás előtt. A debreceniek
vendégjátéka, amelyet 2015. október
2-án mutattak be, kiemelkedő eseménye a harmadszor
megrendezett fesztiválnak,
és beleillik a kereszténységet központba
állító témakörbe.
Az
erdélyi, sokszor
fenegyereknek titulált szerző legújabb
színdarabjáról van szó, amelynek
témáját
évtizedek óta hordozza magában. Nevezetesen
még gyerekként olvasta Jókai
történetét, A magyar Faustot,
amiből értesült a debreceni
Hatvani István professzor 18. századi
történetéről. A tudós alakját Arany
János
megverselte, Mikszáth novellát írt róla,
Orbán mindezeket felhasználja művében,
hogy megidézze Hatvanit, aki az ördöggel
cimboráló professzorként híresült el.
Nagy tudással bírt, de a szóbeszéd
megőrizte róla, hogy varázsló
eszközökkel
élt, lepaktált valamelyik ördöggel. Debrecen
város szerette volna leleplezni,
vagy legalább ördögi tudományát ellesni
tőle, hasznát venni eme tudásnak, ám ez
sosem sikerült. A professzor mindig kicsúszott az őt
vizsgálók keze közül.
Megtáncoltatta kíváncsi
közönségét, szelet gerjesztett, ami
fellibbentette a
nők szoknyáját, de komoly jelentőséggel nem
bírt. A város polgárai nem mentek
vele semmire, csak találgattak, bolond, tudós, vagy
démon. Egyszer csak
meghalt, eltemették, a köztudatból lassan kikopott,
a fenti néhány irodalmi mű
őrizte meg alakját.
A
Hatvanit feldolgozó
irodalmi művek névsorából hiányzik a
fiatalon meghalt és elfelejtett Makai Emil
költő, drámaíró neve, aki verses
vígjátékot írt 1900-ban Tudós
professzor Hatvani címmel, amit az akkor fiatal
Vígszínház be
is mutatott parádés szereposztásban (Hegedűs
Gyula, Nikó Lina, Varsányi Irén,
Fenyvesi Emil). Makai a garabonciás témának
kizárólag népi humorral átszőtt
oldalát aknázta ki, mellőzve minden
filozófiát, fausti mélységet. A verses mese
eladta önmagát a Vígszínház
színpadán.
Orbán
János Dénes
feldolgozása jóval túlmutat önmagán. A
szerző nyilvánvaló szándéka, hogy
megmutassa, nekünk is van Faustunk, ezt jelzi színdarabja
címében: a mi
Faustunk ez a debreceni professzor, A
magyar Faust, és megkeresi
hozzá a
történet mélységét is. Hatvani ugyan
főszereplője a kétrészes tragikomédiának,
de ugyanolyan főszerepet játszanak a pokol jellegzetes
figurái, akik mintegy
„beszállnak” a cselekménybe, megnézik,
mire jut kiválasztott emberük, aki
elfogadja a kötetet, amit kezébe nyomnak, ezzel
pecsételve meg a szerződését az
alvilág hatalmasaival, de sosem írja alá, vagyis
van is, meg nincs is szerződés.
A lelkét végül is nem adta oda.
A
Csokonai Színház
grandiózus előadását Árkosi Árpád
rendezte Lőrincz Zsuzsa
dramaturg közreműködésével.
A nagyszabású rendezés megadta az alvilági
játék módját. Angyali és
ördögi
tánckarok működnek közre, angyali és
démoni zenék szólalnak meg
aláfestésként
(Vox Iuventutis Gyermekkar és
a színház énekkara), karneváli jelmezekben
lejtenek táncot pokolfajzatok, szárnyas angyalok,
szellemek, garabonciások,
boszorkányok, és maguk a szereplők is. Időnként
füstöl valami a kémcsőben.
Hatásos előadást látunk, amiben sorra
kerülnek elő fontos kérdések az ember
földi szerepéről, életének
feltételezett értelméről, illetve ennek
hiábavalóságáról, kicsinyes,
jelentéktelen voltáról. A különleges
töltetű
tragikomédia azt sugallja, hogy a garabonciás
lények érdekesebb, szórakoztatóbb
figurák, mint a naiv angyaliak, Hatvani sem járt rosszul,
amikor az előbbiekkel
cimborált. Lucifer (Varga
Klári) és
Mefisztó (Mercs János)
cinikus, nagyon is
emberi alakjai hordozzák az eszmei mondanivaló
lényegi részét. Gúnyosan
beszélnek az Úr teremtményéről, aki
gondolkodik, piramist épít, de földi
működésével semmire sem megy. Sokatmondó az
utolsó jelenet, amelyben a
professzor sírjánál a két ördög
siratja elvesztett kuncsaftját. Megjelenik maga
az Úr is főpapi ornátusban. Ebbeli
minőségében védi saját és
teremtményei
állásait, de nem jelentős figura a cselekményben,
katolikus egyházfőként való
megjelenése egyenesen elhibázott epizódja a
másként nagyszerű előadásnak.
Kiss Beatrix
jelmezei részint idézik a 18.
század parókás, rokokó ruhaviseletet
idéző elemeit, a nem evilági figurák
jelmeze kissé sablonos (fehér-fekete ellentét), de
a célnak megfelel.
Ondraschek Péter mozgó, jelenetenként
változó díszletelemei is
célirányosak, a
folyamatosságot szolgálják. Zenéjét Könczei Árpád
állította össze nagy
gondossággal, a közreműködő zenészek (Dargó Gergely, Áchim Tibor,
Albert
Szilárd, Bárándi András) a
színpad hátsó részében élőben
kísérik az előadást
zenélésükkel. Elhangzik a Highway to
Hell című AC/DC sláger
is, közelítve saját
korunkhoz.
A
színészi teljesítmény
sajátos módon nyilvánul meg, az előadást az
összteljesítmény emeli magasba, a
pontos összjáték, a remek látvány
és hangzás, a kiemelkedő mozgástechnika
(koreográfus: Katona
Gábor). Átlag feletti, kiemelkedő
teljesítményt Varga
Klári nyújt Luciferként. Fedett, rekedtes hangja,
ironikus vigyora adja
karakterisztikus voltát, ami kiválóan illik
szerepéhez, a mű alaphangjához.
Hozzá képest mindenki halványabb, így a
Hatvanit játszó Mészáros Tibor is,
játéka beleolvad a kavalkádot megjelenítő
fergeteges játékba. Főbb szerepekben
láthattuk Mercs Jánost,
Miske Lászlót,
Szakács Hajnalkát,
Csikos Sándort,
Majzik Editet, Vékony Annát (m. v.).
Megszületett
saját,
„külön bejáratú” Faustunk, ez csak
a miénk. Igazán olyan mű, ami megmozgatja
majd más rendezők fantáziáját is.
Budapest,
2016. május
29.
A nemzeti
színházi
előadás: 2016. május 23.
Bemutató:
Debrecen, 2015. október 2.
Földesdy
Gabriella