A 2016-os
M I T E M (Madách Nemzetközi Színházi
Találkozó) keretében láthattuk Carlo Gozzinak, Goldoni velencei riválisának
(főként technikai szempontból) átdolgozott fiabáját,
ami színpadi mese tragikomikus cselekménnyel, valamint
hozzánk igazított
tanulságokkal. Az orosz nyelvű előadást Nyikolaj Roscsin rendezte, egyben ő
a
darab díszlettervezője is. A kétórás
előadást a Nemzeti Színház nagytermében
játszották szünet nélkül, a magyar
közönség szinkrontolmács
segítségével
fülhallgatón keresztül érti meg az orosz
szöveget.
Feltehetően
a rendezés,
vagy éppen a MITEM egyszeri lehetősége adta az alkalmat
arra, hogy az előadás
egy váratlan jelenettel induljon, sőt a játék
közben is legyen következménye.
Tehát a színészek bejövetele után az
emeleti páholyban felállt egy piros ruhás
hölgy, és olaszul bejelentette, ő Carlo Gozzi
leszármazottja, majd néhány
percben ismertette, miért nem mutathatott be Bajza József
a korabeli Nemzetiben
Gozzi meséket, szólt az orosz Gozzi
hagyományokról, és a jelenlegi előadást
ajánlotta figyelmünkbe. A játék
nagyjából félidejénél aztán
három színész
megjelent a páholyban, csuklyát tettek a hölgy
fejére, elrabolták, majd videón
láttuk, hogyan kötözték székbe,
bunkózták le, s forgatták észtveszejtő
sebességgel, véres fejjel függőleges
irányban. Mintha korunk terrorizmusa
lépett volna be a színház falai közé,
pedig szinte bizonyos, hogy a jelenet
trükkösen volt megoldva. Az előadás
végére már el is felejtettük a
szörnyűséges
epizódot.
Két
vetülete ragad meg
bennünket A holló nézése
közben,
vagyis ez a kettő mindenképpen. Egyik a szereplők fején
viselt maszk, ami a
hosszú, lenszínű parókával van
összekötve. A maszk eltakarja a
színész arcát, így a figura
részben elveszíti egyéniségét,
egyéb kvalitásairól kell őt
felismerni az előadás folyamán. Másik momentum,
hogy magas fokú technikát
alkalmaztak a díszlet megalkotásánál. Csak
kapkodjuk a fejünket az
alumíniumvázas hajó vízen
„járásán”, a salakot
szóró repülőgép, a sajátos
pirotechnika, nyíllövő gép, a mindenre képes
fémkalitka csodás elemein, utóbbi
kínzókamraként funkcionál
legtöbbször, és később átalakul
„márványtömbbé”.
Mindezt kiegészíti a hatalmas vastraverz, aminek
tetején ülnek a zenészek. Még
sok más technikai bravúrt, fricskát
láthatunk, mint a fej nélküli szellemet,
nyakából vér fröcsköl szerteszét.
Mire
is mindez?
Maga
a mese igazán
„gozzis”, itt sem hiányozhat a hármas
számra felépített meseelem (ld. még A három
narancs szerelmese, Turandot három
rejtvénye). A fantázia királyságban
(Frattenbrosa?) játszódó történetben
három
halálos akadályt kell leküzdenie Jennarónak,
hogy királyi testvérét, Millót
megszabadítsa az emberevő szörny
átkától, amit azért rótt rá,
mert megölte a
szörny kedvenc hollóját. Jennaro annyira szereti
fivérét, hogy képes lenne
magát feláldozni fivére megmentése
érdekében. Inkább ő maga öli meg a
sólymot,
a lovat, amelyek halálosak Millo számára,
végül inkább beront a nászszobába,
amelyben Millo Armillával fekszik, hisz az Armillával
való hálás is halálos.
Millo nem hisz fivérének, és többféle
kínzásnak, halálnak veti alá,
végül
Jennarónak fel kell fednie titkát, hogy mindenki
megmeneküljön.
A
maszkos szereplők közé
tartoznak a mesekirályság miniszterei és
Pantalone, aki mindenes titkári
funkciókat lát el, nos, ők rendkívül
buták, ügyefogyottak, feladataikat igen
rosszul végzik, szinte kézenfekvő, hogy a
figuráikba mai politikusokat, hivatalnokokat
képzelünk bele. Norando király (vagy fejedelem?)
figurája nem maszkos, ő a
cselekmény szellemi irányítója, az ő
lánya Armilla, Millo király
feleség-várományosa. Norando öreg és
tapasztalt, öltönyben vesz részt a
játékban, valamelyest irányítva az
eseményeket, mint egy öreg működő veterán
harcos. A játék végével az ő szavai utalnak
A
holló üzenetének lehetséges
voltára
a mai közönséghez. Eszerint a darab a testvéri
szeretetről, barátságról,
hűségről szól legtöbbször varázsos
eszközökkel, misztikummal, az
irracionalizmus, vagyis a mese klasszikus eszközeivel. Vagyis
felnőttmese.
A
színészek igen nagy
igénybevételnek vannak kitéve, a túl hangos
beszéd mellett a fizikai testmozgás
is jelentős, főként a két fivér esetében,
akik egy szál ágyékkötőben adnak elő
majdnem akrobatikus mozgássorozatokat (Jennaro: Tyikhon Zsiznyevszki, Millo:
Valentin Zaharov). Norandot Viktor Szmirnov játssza, a
színlap szerint ő Oroszország
Nemzeti Művésze (People’s Artist of Russia), az Armilla
figurákat, a Fej
Nélküli Szellemet és az Imposztort Polina Tepljakova, Pantalone
szerepét Jelena
Nemzer játszotta. Az ügyefogyott miniszterek
játékát (Alekszej
Panihev, Alekszander
Polamisev, Szergej Jelikov, Dimitrij Belov, Szergej Szidorenko)
a közönség
gyakori nevetéssel, tapssal ismerte el.
A
játék zenéje hangos,
főként fúvós hangszereket (kürt, basszus
kürt, trombita) szólaltat meg, de
erőteljes a dob és a szintetizátor is, hatalmas zajjal
dübörögnek néha, az
orosz szöveg ilyenkor nem érthető (fülhallgatón
persze halljuk a fordítást),
mert az amúgy számunkra őrült hangosan
beszélő színészek már nem tudják
túlordítani a zene hangerejét. Ivan Volkov a zeneszerző és
a zenekar vezetője.
A maszkok, jelmezek és kellékek alkotója Andrej Kalinyin, Jekatyerina Koptyajeva
és Nyikolaj Roscsin. A
világításért Artyom Prikhodov felelt,
hangmérnök: Kirill
Sirobokov.
Nagy
érdeklődéssel
fogadtuk a hazai színházi trendtől elütő
szentpéterváriak teljesítményét.
Budapest, 2016. április
17.
MITEM előadás ideje:
2016. április 16.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣