Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A HOLLÓ

Alekszandrinszkij Színház, Szentpétervár

A 2016-os M I T E M (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) keretében láthattuk Carlo Gozzinak, Goldoni velencei riválisának (főként technikai szempontból) átdolgozott fiabáját, ami színpadi mese tragikomikus cselekménnyel, valamint hozzánk igazított tanulságokkal. Az orosz nyelvű előadást Nyikolaj Roscsin rendezte, egyben ő a darab díszlettervezője is. A kétórás előadást a Nemzeti Színház nagytermében játszották szünet nélkül, a magyar közönség szinkrontolmács segítségével fülhallgatón keresztül érti meg az orosz szöveget.

Feltehetően a rendezés, vagy éppen a MITEM egyszeri lehetősége adta az alkalmat arra, hogy az előadás egy váratlan jelenettel induljon, sőt a játék közben is legyen következménye. Tehát a színészek bejövetele után az emeleti páholyban felállt egy piros ruhás hölgy, és olaszul bejelentette, ő Carlo Gozzi leszármazottja, majd néhány percben ismertette, miért nem mutathatott be Bajza József a korabeli Nemzetiben Gozzi meséket, szólt az orosz Gozzi hagyományokról, és a jelenlegi előadást ajánlotta figyelmünkbe. A játék nagyjából félidejénél aztán három színész megjelent a páholyban, csuklyát tettek a hölgy fejére, elrabolták, majd videón láttuk, hogyan kötözték székbe, bunkózták le, s forgatták észtveszejtő sebességgel, véres fejjel függőleges irányban. Mintha korunk terrorizmusa lépett volna be a színház falai közé, pedig szinte bizonyos, hogy a jelenet trükkösen volt megoldva. Az előadás végére már el is felejtettük a szörnyűséges epizódot.

Két vetülete ragad meg bennünket A holló nézése közben, vagyis ez a kettő mindenképpen. Egyik a szereplők fején viselt maszk, ami a hosszú, lenszínű parókával van összekötve. A maszk eltakarja a színész arcát, így a figura részben elveszíti egyéniségét, egyéb kvalitásairól kell őt felismerni az előadás folyamán. Másik momentum, hogy magas fokú technikát alkalmaztak a díszlet megalkotásánál. Csak kapkodjuk a fejünket az alumíniumvázas hajó vízen „járásán”, a salakot szóró repülőgép, a sajátos pirotechnika, nyíllövő gép, a mindenre képes fémkalitka csodás elemein, utóbbi kínzókamraként funkcionál legtöbbször, és később átalakul „márványtömbbé”. Mindezt kiegészíti a hatalmas vastraverz, aminek tetején ülnek a zenészek. Még sok más technikai bravúrt, fricskát láthatunk, mint a fej nélküli szellemet, nyakából vér fröcsköl szerteszét. Mire is mindez?

Maga a mese igazán „gozzis”, itt sem hiányozhat a hármas számra felépített meseelem (ld. még  A három narancs szerelmese, Turandot három rejtvénye). A fantázia királyságban (Frattenbrosa?) játszódó történetben három halálos akadályt kell leküzdenie Jennarónak, hogy királyi testvérét, Millót megszabadítsa az emberevő szörny átkától, amit azért rótt rá, mert megölte a szörny kedvenc hollóját. Jennaro annyira szereti fivérét, hogy képes lenne magát feláldozni fivére megmentése érdekében. Inkább ő maga öli meg a sólymot, a lovat, amelyek halálosak Millo számára, végül inkább beront a nászszobába, amelyben Millo Armillával fekszik, hisz az Armillával való hálás is halálos. Millo nem hisz fivérének, és többféle kínzásnak, halálnak veti alá, végül Jennarónak fel kell fednie titkát, hogy mindenki megmeneküljön.

A maszkos szereplők közé tartoznak a mesekirályság miniszterei és Pantalone, aki mindenes titkári funkciókat lát el, nos, ők rendkívül buták, ügyefogyottak, feladataikat igen rosszul végzik, szinte kézenfekvő, hogy a figuráikba mai politikusokat, hivatalnokokat képzelünk bele. Norando király (vagy fejedelem?) figurája nem maszkos, ő a cselekmény szellemi irányítója, az ő lánya Armilla, Millo király feleség-várományosa. Norando öreg és tapasztalt, öltönyben vesz részt a játékban, valamelyest irányítva az eseményeket, mint egy öreg működő veterán harcos. A játék végével az ő szavai utalnak A holló üzenetének  lehetséges voltára a mai közönséghez. Eszerint a darab a testvéri szeretetről, barátságról, hűségről szól legtöbbször varázsos eszközökkel, misztikummal, az irracionalizmus, vagyis a mese klasszikus eszközeivel. Vagyis felnőttmese.

A színészek igen nagy igénybevételnek vannak kitéve, a túl hangos beszéd mellett a fizikai testmozgás is jelentős, főként a két fivér esetében, akik egy szál ágyékkötőben adnak elő majdnem akrobatikus mozgássorozatokat (Jennaro: Tyikhon Zsiznyevszki, Millo: Valentin Zaharov). Norandot Viktor Szmirnov játssza, a színlap szerint ő Oroszország Nemzeti Művésze (People’s Artist of Russia), az Armilla figurákat, a Fej Nélküli Szellemet és az Imposztort Polina Tepljakova, Pantalone szerepét Jelena Nemzer játszotta. Az ügyefogyott miniszterek játékát (Alekszej Panihev, Alekszander Polamisev, Szergej Jelikov, Dimitrij Belov, Szergej Szidorenko) a közönség gyakori nevetéssel, tapssal ismerte el.

A játék zenéje hangos, főként fúvós hangszereket (kürt, basszus kürt, trombita) szólaltat meg, de erőteljes a dob és a szintetizátor is, hatalmas zajjal dübörögnek néha, az orosz szöveg ilyenkor nem érthető (fülhallgatón persze halljuk a fordítást), mert az amúgy számunkra őrült hangosan beszélő színészek már nem tudják túlordítani a zene hangerejét. Ivan Volkov a zeneszerző és a zenekar vezetője. A maszkok, jelmezek és kellékek alkotója Andrej Kalinyin, Jekatyerina Koptyajeva és Nyikolaj Roscsin. A világításért Artyom Prikhodov felelt, hangmérnök: Kirill Sirobokov.

Nagy érdeklődéssel fogadtuk a hazai színházi trendtől elütő szentpéterváriak teljesítményét.

Budapest, 2016. április 17.                      

MITEM előadás ideje: 2016. április 16.

   Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©