„Tudnom kell!” – e két
szóból gyermeki kíváncsiság
és a mindentudás
mohó vágya hallatszik ki, miközben a
középkorú Galilei (Trill
Zsolt, aki
egyben majd a 39 éves Andrea Sarti) azt is kimondja, hogy
„buta, nem tud
semmit”, hagyják őt kutatni. Ki is kell kiabálnia,
amit tud; meddig bírja, hogy
csak egy kályhacsőnek mondja el? Lánya, Virginia (Kiss Andrea e.h.) boldogsága
nem érdekli, unokája sem lesz, ott van szinte
fiaként Andrea Sarti (ifj. Vidnyánszky Attila
m.v., aki egyben A bíboros inkvizítor
és Az inkvizíció
tisztviselője is), ő érdeklődik, de lányát
apja kutatásai nem is érdeklik. Brecht
darabja 10 évvel G. Bruno megégetése után
kezdődik. G. Bruno nevét ki sem merik
mondani, mint a „megégetett embert” emlegetik,
és tisztában vannak azzal, hogy
Galilei az ő tanításait kezdi bebizonyítani
„a szemnek”, csupán látniuk kéne a
„hatalmasoknak” – akik éppen látni nem
akarnak.
Brecht
1938–39-ben kezdte írni a drámát:
megalkuvás kell,
vagy hősiesség? Mi a célravezetőbb? Galilei saját
magát ítéli el
megalkuvásáért, amivel megóvta ugyan
saját életét, de kizártnak tartja
magát a
tudósok köréből, miközben befejezi fő
művét, lerakva ezzel egy új tudomány
alapjait, és éjszakánként, szeme
világát is kockáztatva másolja le.
Tanítását tehát
mégis megmentette, sőt tovább alakította
fogsága alatt. Szellemét megőrizte a
hit terén is, ami szelíd iróniájában
jut kifejezésre. A „Jaj annak a nemzetnek,
amelynek hősökre van
szüksége!”-„kesergés” itt is nagy
hangsúlyt kap.
Galilei csak és kizárólag
tudósnak vallja magát, (sokáig) nem
érdeklik a társadalmi hatások – aztán
mégis érdeklik. Mint ahogy Teller Edét is
az atombomba ledobása után, a hidrogénbomba
körüli viták nem hagyták hidegen. A
Hirosimára ledobott atombomba megrendítette a Los
Alamos-i tudósok többségét,
akik félbeszakították a hidrogénbomba
kifejlesztésére irányuló
kutatásaikat – később
mégis folytatta Teller Ede, bár részben
másokkal. A nagy dilemma tehát: azért
ne kutassanak tudósok, mert a politikusok
pusztításra használják fel? Egy kés
lehet kenyérszelő, és lehet gyilkos szerszám is.
Erre a dilemmára ma sincs
egyértelmű válasz, holott már a Holdon is
járt ember.
A darabban Galileinél a
kérdések a hit oldaláról merülnek
fel: ha nincs fenn és lenn, akkor hol lakik az Isten? Akkor mit
keres a pápa a
világ középpontjában, és miért
kell a szegényeknek eltűrniük a nyomort?
A Nemzeti Színház előadása
alapjaiban természetesen alig különbözik
Ungvári Tamás ismert korábbi
fordításától, most Ungár Júlia
fordításában
láthatjuk, Zsótér
Sándor különös,
„kísérlet”-i rendezésében.
(Dramaturg szintén Ungár
Júlia.)
Galilei előbb, szinte gyermeki
naivitásában, egyáltalán nem
fogja fel a környezetét, az ellenvetések,
gátak, korlátok hatását később kezdi
sejteni, majd szembesülve velük kijátssza azokat,
ezzel az új, „pátosz nélküli
etikát” is feltalálva, amint ezt Andrea
konstatálja.
De hogy mit tett volna Descartes, ha Galilei nem
vonta volna
vissza – fenyegetésre, vagy anélkül – a
már elismert tanait, azt nem
tudhatjuk. Az egyes emberek azonban
különbözőképpen reagáltak: A kis
barát (Nagy
Márk. e.h.) felhagyott a fizikával,
számára fontosabb volt a szegények lelki
világa. Andrea ugyan fizikus maradt, de más
témákkal foglalkozott, Galilei
lánya meg örült, hogy apja nem kárhozott el
– az ő hitében semmiféle változást
nem okozott apja felfedezése, kézzel fogható
bizonyítékai.
Galilei idős korára (Törőcsik Mari nagyszerű
megformálásában,
amikor Andrea már Trill Zsolt) is megmarad gyermeki derűje,
szinte huncut pajkossága,
ahogy túljár őrzői eszén, befejezi főművét,
a Discorsit, és
kicsempészteti azt az
országból Andreával. Igaz, még csillagnak
nevezi a Földet és a Holdat, de nem
is gondolja, hogy mindent tudnánk, sőt, „semmit sem
tudunk”.
Pedig ő mindenben meglátja az
újat, az olcsó teleszkópot
továbbfejleszti, de ezzel főleg az égboltot kezdi
vizsgálni, és semmilyen
lelkiismeret furdalása nincs, hogy egyszerűen átvette
mások találmányát; az
„ártalmatlan”
úszótestek vizsgálata, vagy a szabadesés
megfigyelése az ő agyában alapjaiban
újat hoz létre. És persze bátorság
is kell – Galilei újra elkezdi a
megfigyeléseit már akkor, amikor még be sem
iktatták az új pápát, akitől talán
védelmet
remél. Később azonban a
kínzóeszközök látványa
megrettenti. És csak utolsó
éveiben érez rá, hogy az élete sohasem
forgott veszélyben, annál sokkal nagyobb
volt tényleges hatalma.
Díszletként három szinten
fekete körfolyosót láthatunk sok
ablakkal-ajtóval fehér keretben, de annyira alacsony
mindez, hogy a szereplők csak
lehajolva tudnak közlekedni, és az ajtókon is csak
átkúszni lehet, vagy
legalább is nagyon lehajolni, kivéve persze a legfelső
szinteket. A szintek
között viszont nem csupán lépcsőkön
– létrákon – közlekednek, hanem
le-föl
másznak közvetlenül is. Hiszen minden mozgásban
ott van a fizika, minden
lehajlásban, meghajlásban, kúszásban pedig
annak a kornak rengeteg korlátja. A
szín közepén nagy tér, óriási
kerek fekete csillogó asztal, két fekete szék,
olykor még ezt is oldalra teszik, nagyot fociznak, a
fiúkkal maga Galilei is –
a fergeteges játék azonban verekedésbe csap
át, amikor a harang mégis megszólal,
tudatván, hogy Galilei visszavonta tanait. A focinak
egyéb jelentése is van, mint
ahogyan a fizika törvényeit szemlélteti szinte
észrevétlenül a sok pontos egymásnak
passzolás (a doboz tej, a vásárolt lencsék
stb.) Ám a focizás mozdulatait nem
lehet előre pontosan eltervezni, szemben a tárgyak
célzott eldobásával
(röppályák). A hullahopp karikák hosszas
pörgetésén is eltűnődhetünk. A
teleszkópok is emberi testekből épülnek fel, sorban
sokan lesznek benne. (Díszlettervező: Ambrus Mária.)
Andreának az országból
való kiutazásakor pedig a „csomag”,
az éppen 81 darab könyv maga Törőcsik Mari, akit
magával visz Andrea át a
határon, kutatásai új színhelyére.
Nem túl változatos
ruházatot látunk: a férfiakon, beleértve
a középkorú Galileit is, fekete sort, olykor
fehér atlétatrikóval, hivatalos személyeken
fekete kabát, cipő-zokni nincs, nőkön
átlátszó cipellő, fehér blúz
és fekete szoknya
– kivéve a gyerekfejedelmet (Cosmo de Medici / A
dózse –
Mészáros Martin e.h.) és a
későbbi pápát piros felsővel,
majd magát a pápát piros tapadós, teljes
(és mutatós) trikóban (Barberini
bíboros, a későbbi VIII. Orbán pápa –
Trokán Nóra
m.v.). Jelmeztervező: Benedek
Mari.
Több színész tehát
több szerepet játszik, különösen
lényeges,
hogy Galilei alakja itt fizikailag Andreában él
tovább. A gazdasszonyt (Sarti,
Galilei házvezetőnője / A 43 éves Virginia –
szintén Trokán Nóra) felváltja majd
Galilei lánya.
A fiatalok játéka sokszínű,
szemléltető, dinamikus, a
rendező a mozgáskultúrára bíz szavakkal
nehezen kimondható tételeket.
Sagredo, Galilei barátja / A
teológus / Vanni, vasöntő – Kristán
Attila; Priuli,
kurátor / A filozófus / Christopher Clavius,
asztronómus / Bellarmin bíboros,
Filippo Mucius, tudós – Mátyássy
Bence; Agg
bíboros – Nagy Balázs e.h.; Lodovico
Marsili – Szép
Domán e.h.
A mai korra hajaz például a
dobozos tej; helikopterrel
menekülnek a pestis elől, addig meg taxival, az igazság (a Discorsi) a kabát
alatt egy CD-lemezen van; űrhajós ruhában jelenik meg
olykor egyik-másik
szereplő, jelesül – fricskaként – az
inkvizítor, majd ugyanebbe a ruhába
öltöztetik „felülről” a pápát
is: éppen azok viselik, akik a hatalomban
akadályozhatták az új tanok hivatalos
elismertetését.
A zene aláfest, megerősít minden
mondani- és
eljátszanivalót. (Zene: Mátyássy
Bence, Nagy
Balázs e.h.,
Szép
Domán e.h.)
Nem könnyen felejthető darab
Brechté, és az előadás ezt
nagyon is felerősíti. Megérdemelt az óriási
taps, ami nem csak Törőcsik Mari
szelíd, mégis átütő
alakításának szól. Hiszen Trill Zsolt is
egyszerre gyermeki
és zseniális, és egyszerre hús-vér,
enni-inni szerető, élő ember, mint ahogyan
a többiek is mind érzelmekkel telített emberek,
fiatalok, olykor meglett embereket
játszva – kúszva-mászva, vagy akár
nekihevülten focizva is.
Budapest, 2016. április 6.
Bemutató:
2016. március 20.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣