SZÍNHÁZ

ANYÁM TYÚKJA

Örkény István Színház

Óriási siker! A színház tele középiskolásokkal, akik néma csendben hallgatták végig egész este, a gyorsan egymás után következő verseket, majd a végső tapsnál nem győztek hangoskodni. Kiabálták, hogy hurrá, fütyültek, doboltak.

Ennél többet egy színház nem tud tenni a következő generációért. Elfogadtatni a fiatalokkal a magyar klasszikusokat, ez óriási, most, amikor minden fórumon siratjuk a fiatalok műveltségét. A sok nagyhírű vers, mint a Szózat, a Himnusz, A walesi bárdok, az Anyám tyúkja, a Füstbe ment terv stb. mellett sokak által nem ismert gyöngyökkel ismerkedhettünk meg. Mint például Orbán Ottótól A magyar népdalhoz, vagy Dsida Jenőtől a Sötétség c. verse és még többek.

Remek az ötlet, és csodás a rendezés. (Szerkesztette és rendezte Mácsai Pál.) Nem tudom, hogy kitől származott az ötlet, de kívülről, vagyis a nézőtérről, közös munkának tűnik, annak ellenére, hogy a címlap szerint Várady Szabolcs válogatta a verseket. Láthatóan mindenki szívesen vesz részt az egész estés és roppant megerőltető munkában. Senki sem olvasott fel, mindenki fejből mondta el a verseket.

A színen váltották egymást a képek, ami abból állt, hogy kik vannak éppen a színpadon, és a tér melyik pontján helyezkednek el, ülnek vagy állnak. A tér erősen leszűkített a színpad terjedelméhez képest. Keretet egy falusi tornác ad, ahová a „házból” két ajtó nyílik, ezen jönnek, mennek a színészek. A tornác korlátjára rá lehet ülni, rá lehet támaszkodni. A tornác előtt lóca és néhány hokedli szerű ülőke és szék is van. Mindenki felett egy képernyő, ahol az éppen hallható vers szerzőjének neve jelenik meg. A színészek csak a vers címét mondják. A versek olyan gyorsan követik egymást, hogy tapsra nincs lehetőség, bár többször érzi úgy az ember, hogy szívesen fejezné ki elismerését az egyes produkciókért külön is.

Így például Fürj Anikó Altatója. Amikor elhangzott a cím, moraj zúgott a nézőtéren, jelezvén, hogy ez a produkció legendává nőtt a városban. És valóban, az előadást még nem látók között, ha erről szó van, rögtön azt kérdezik, hogy tényleg olyan kolosszális-e Fürj Anikó teljesítménye ebben a műben. Az Altató előadását végig nevetés, hahotázás kísérte. Akik fiatalok, úgy érezték, hogy na, ugye, egy klasszikust lehet teljesen új felfogásban előadni, akik idősebbek, a saját élethelyzeteikre gondolva tartották remeknek az előadást. Hasonló sikert élt el Ficza István a Szeptember végével, vagy Kerekes Viktória az Arany Lacinak című vers előadásával és Csuja Imre az Anyám tyúkjával. De nem is lehet felsorolni mindenkit, vagyis mindenki megérdemelné, hogy szó essen az ő előadásáról is, mert senkivel kapcsolatban egyetlen hibát sem találtunk.

Nemcsak az eddigi felfogással szemben menő előadási módok tűntek ki, hanem több éppen a klasszikus formával, így Csuja Imre Szózata.

Remek rendezői ötlet volt az, hogy egy-egy verset vagy vers csoportot többen adtak elő. Ezek közül is kitűnt Fürj Anikó és Kerekes Éva A fülemülével. A férfiak csoportja mondta el az Eszmélet remek morzsáit. Ugyanígy csoportban hangzott el A walesi bárdok, a Betlehemi királyok és a Mondd, mit érlel… Ezek közül is kiemelkedett és a nézők kedvencévé vált a Betlehemi királyok. Erről is legendák járnak a városban. A csoportos előadás rádöbbenti arra az embert, a hallgatót, hogy milyen sokféle hangon, hangsúlyozással, egyedi színekkel lehet előadni egy verset.

Jó ötletnek tartottuk, hogy a színészek hétköznapi öltözetben jelentek meg a színen. Mindenki ugyanabban a ruhában volt az egész előadás alatt. Egy egy színész mentalitásáról is kaptunk így hírt. Láthattuk, hogy Gálffi László inkább lazán, kényelmesen szeret öltözni, Znamenák István szívesen hódol az eleganciának, még akkor is, ha néha a kezében kell hordani a mellény feletti zakót. Nem is mondok több példát, mert ezeket a megjegyzéseket nem csipkelődésből tettem, hanem tetszett, hogy a vers szeretetét nemcsak díszöltözetben lehet kifejezni.

Külön kell megemlékezni a folyamatosságáról az előadásnak. Nem voltak üres szünetek, ugyanakkor nem vettem észre valami vezérlő elvet, amit előre alaposan kigondoltak volna, és amire felfűzhették volna a különböző mondanivalójú verseket. Így a hallgató kapkodhatta a fejét, illetve a fülét és az agyát, hogy haladjon az előadással, ami persze jó, mert nem lett unalmas az előadás. Egy pillanatig sem lazulhatott a közönség (sem).

Minden szempontból tisztelet illeti a színészeket, külön-külön és együtt is. Legyenek büszkék az előadásra, a rendezésre, a válogatásra. Válogatni sem lehetett könnyű. Bízhatunk abban, hogy egy másik válogatást is hallhatunk tőlük?

Anyám tyúkja (1) bemutató: 2014. április 11.

Budapest, 2016. március 10.

Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣