Óriási
siker! A színház tele
középiskolásokkal, akik néma csendben
hallgatták végig
egész este, a gyorsan egymás után következő
verseket, majd a végső tapsnál nem
győztek hangoskodni. Kiabálták, hogy hurrá,
fütyültek, doboltak.
Ennél
többet egy színház nem tud tenni a következő
generációért. Elfogadtatni a
fiatalokkal a magyar klasszikusokat, ez óriási, most,
amikor minden fórumon
siratjuk a fiatalok műveltségét. A sok nagyhírű
vers, mint a Szózat, a
Himnusz, A walesi bárdok, az Anyám tyúkja, a Füstbe ment terv stb. mellett
sokak által
nem ismert gyöngyökkel ismerkedhettünk meg. Mint
például Orbán Ottótól A magyar
népdalhoz, vagy Dsida Jenőtől a Sötétség c.
verse és még többek.
Remek
az ötlet, és csodás a rendezés.
(Szerkesztette és rendezte Mácsai
Pál.) Nem tudom, hogy kitől származott az
ötlet, de
kívülről, vagyis a nézőtérről,
közös munkának tűnik, annak ellenére, hogy a
címlap szerint Várady
Szabolcs válogatta a verseket. Láthatóan
mindenki
szívesen vesz részt az egész estés
és roppant megerőltető munkában. Senki sem
olvasott fel, mindenki fejből mondta el a verseket.
A
színen váltották egymást a képek,
ami abból állt, hogy kik vannak éppen a
színpadon, és a tér melyik pontján
helyezkednek el, ülnek vagy állnak. A tér
erősen leszűkített a színpad terjedelméhez
képest. Keretet egy falusi tornác
ad, ahová a „házból” két
ajtó nyílik, ezen jönnek, mennek a
színészek. A tornác
korlátjára rá lehet ülni, rá lehet
támaszkodni. A tornác előtt lóca és
néhány
hokedli szerű ülőke és szék is van. Mindenki felett
egy képernyő, ahol az éppen
hallható vers szerzőjének neve jelenik meg. A
színészek csak a vers címét
mondják. A versek olyan gyorsan követik egymást,
hogy tapsra nincs lehetőség,
bár többször érzi úgy az ember, hogy
szívesen fejezné ki elismerését az egyes
produkciókért külön is.
Így
például Fürj
Anikó Altatója. Amikor elhangzott a cím,
moraj zúgott a nézőtéren,
jelezvén, hogy ez a produkció legendává
nőtt a városban. És valóban, az
előadást még nem látók között, ha
erről szó van, rögtön azt kérdezik, hogy
tényleg olyan kolosszális-e Fürj Anikó
teljesítménye ebben a műben. Az Altató
előadását végig nevetés,
hahotázás kísérte. Akik fiatalok,
úgy érezték, hogy na,
ugye, egy klasszikust lehet teljesen új felfogásban
előadni, akik idősebbek, a
saját élethelyzeteikre gondolva tartották remeknek
az előadást. Hasonló sikert
élt el Ficza István
a Szeptember végével,
vagy Kerekes Viktória az
Arany Lacinak című
vers előadásával és Csuja Imre az
Anyám tyúkjával.
De nem is lehet felsorolni mindenkit, vagyis mindenki
megérdemelné, hogy szó essen az ő
előadásáról is, mert senkivel kapcsolatban
egyetlen hibát sem találtunk.
Nemcsak
az eddigi felfogással szemben menő előadási módok
tűntek ki, hanem több éppen a
klasszikus formával, így Csuja Imre Szózata.
Remek
rendezői ötlet volt az, hogy egy-egy verset vagy vers csoportot
többen adtak
elő. Ezek közül is kitűnt Fürj Anikó és Kerekes Éva A
fülemülével. A férfiak
csoportja mondta el az Eszmélet
remek morzsáit. Ugyanígy csoportban hangzott
el A walesi bárdok, a Betlehemi királyok és
a Mondd, mit érlel…
Ezek közül is
kiemelkedett és a nézők kedvencévé
vált a Betlehemi
királyok. Erről is
legendák járnak a városban. A csoportos
előadás rádöbbenti arra az embert, a
hallgatót, hogy milyen sokféle hangon,
hangsúlyozással, egyedi színekkel lehet
előadni egy verset.
Jó
ötletnek tartottuk, hogy a színészek
hétköznapi öltözetben jelentek meg a
színen. Mindenki ugyanabban a ruhában volt az
egész előadás alatt. Egy egy
színész mentalitásáról is kaptunk
így hírt. Láthattuk, hogy Gálffi László
inkább lazán, kényelmesen szeret
öltözni, Znamenák
István szívesen hódol az
eleganciának, még akkor is, ha néha a
kezében kell hordani a mellény feletti
zakót. Nem is mondok több példát, mert ezeket
a megjegyzéseket nem
csipkelődésből tettem, hanem tetszett, hogy a vers
szeretetét nemcsak
díszöltözetben lehet kifejezni.
Külön
kell megemlékezni a folyamatosságáról az
előadásnak. Nem voltak üres szünetek,
ugyanakkor nem vettem észre valami vezérlő elvet, amit
előre alaposan
kigondoltak volna, és amire felfűzhették volna a
különböző mondanivalójú
verseket. Így a hallgató kapkodhatta a fejét,
illetve a fülét és az agyát, hogy
haladjon az előadással, ami persze jó, mert nem lett
unalmas az előadás. Egy
pillanatig sem lazulhatott a közönség (sem).
Minden
szempontból tisztelet illeti a színészeket,
külön-külön és együtt is.
Legyenek büszkék az előadásra, a rendezésre,
a válogatásra. Válogatni sem
lehetett könnyű. Bízhatunk abban, hogy egy másik
válogatást is hallhatunk
tőlük?
Anyám tyúkja (1)
bemutató: 2014. április 11.
Budapest, 2016.
március 10.
Tóth
Attiláné dr.
♣
♣
♣