Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MESÉL A BÉCSI ERDŐ

Örkény Színház

Andalító – lehetne, de persze nem az. Az eredeti mű (1930) sem az, Parti Nagy Lajos fordítása ezt már eleve is eléggé kizárja, megtoldva Bagossy László rendezésével. Mai, mégsem „ál-modern”, a mesélés tárgya pedig nem feltétlenül mese. Kiindulhatunk a szerző, Ödön von Horváth szavaiból is (lásd a szórólapon), mely szerint „A rettenetest meg kell mutatni.” A rettenetesnek is vannak, persze, fokozatai (túl didaktikus lenne most a Saul fia rettenetéhez hasonlítani), de a halál az halál, az erkölcsi vétség pedig erkölcsi vétség – kultúrától-neveltetéstől függően, mit tartunk annak.

Hiszen a vadházasság Mariann számára a való élet, a szenvedély fellobbanásának egyenes következménye, apjának viszont csak szívinfarktust okozó bűn. Egy házasságon kívül született csecsemő „megfázítása” a Nagymamának (Alfréd nagyanyja) a helyzet lehetséges megoldása akkor is, ha dédunokája a kisfiú, mások szerint gyilkosság, az anya, de mások számára óriási tragédia.

A darab eredetileg népszínjáték, de van, aki tragikomédiaként fogja fel a művet. Bagossy rendezésében is találunk tragikomédiát, de az előadás (3 részben játsszák) egyre inkább a tragédia felé tolódik.

Az előadás első pillanataitól belénk ivódik az ellentmondás, amikor a színpad közepén álló zongoránál nekünk háttal játszó fehér ruhás, két hosszabb varkocsba kötött hajú kislány felénk fordul, és persze férfiarcot látunk. Hogyne, hiszen ő Kákonyi Árpád, a Zongorista (és egyben zenei munkatárs). Színpadi léte, játéka belekomponált az előadásba, szerves részévé válik a színpadot szinte uraló zongorával együtt, számos geg forrása. A zongora pedig hol valóban hangszer, hol asztal, hol kiszolgáló pult a bababoltban (egy csontvázat öltöztettek fel babaként), hol nászágy, vagy színpad a bárban, de el is lehet rejtőzni benne.

A Mesél a bécsi erdő sokszereplős. Pontosan 23, ami önmagában is mozgalmassá teszi az előadást. Sokféle sorsot megismerhetünk. Az idősödő trafikosnőét (Valéria – Für Anikó), aki szereti ugyan a semmirekellő Alfrédot (Polgár Csaba), de nem tartja sokra, és egy darabig jól megvan a Hitler-baráttá váló fiatal joghallgatóval, Erichhel (Jéger Zsombor eh.). Hiszen az 1930-es években vagyunk, Hitler és az ő „tanításai” egyre inkább előre törnek, sok embert ragadva magukkal, miért éppen Erichet ne? Itt van a Lovaskapitány (Gálffi László), aki kitart régi hazaias eszméi mellett, sajnálja Mariannt (Zsigmond Emőke mv.) amellett, hogy nagyra értékeli a véres hurkát. Ez fontos momentum, hiszen Oszkár (a visszafogott Vajda Milán) és a kissé harsány Havlitschek (Baksa Imre mv.) gyártmánya az említett véres hurka. Oszkár kitartóan és egyforma magas (?) hőfokon szereti Mariannt már gyermekkoruk óta, kiböjtöli Mariann gyermeket gyümölcsöző románcát Alfréddal, és Mariann anyai fájdalma miatt talán kicsit átérzi a tragédiát is. Ugyanez nem mondható el a Nagymamáról (Alfréd nagyanyja – Pogány Judit), aki egyszerűen a megfelelő megoldásnak tartja a gyermek tüdőgyulladását; feltehetően ő hagyta a csecsemőt éjszaka a nyitott ablaknál. Pogány Judit megformálásában egészen különös alakká válik, aki isteníti és egyben megveti unokáját, a „lump” fiatalembert. Alfréd anyja (a megviselt Kerekes Éva) őrlődik anyja és fia között, ő gyilkosságnak tartja azt, amit az anyja csak a lehetséges legjobb „megoldásnak”.

Egészen másféle világ Mariann apjáé, a Varázskirályé (Znamenák István), aki csak a házasságot látja az egyetlen lehetséges útnak lánya számára, és természetesen egész világa „omlik össze” többször is: amikor Mariann elmegy Alfréddal; amikor sztriptíztáncosnőként látja viszont a bárban; és amikor kiderül, hogy meghalt az unokája, még ha nem is törvényesen született. Addigra ugyanis megbékélt a lányával, még ha közben az lopott is. Nem magától békélt meg, természetesen – ahogy egymásból következtek a negatív események (Alfrédba hirtelen beleszeret Mariann éppen az eljegyzése napján, és elmegy vele, felborítva minden szép tervet), úgy emelkednek később felfelé a történések, legalább látszatra. Erich végre megszűnik Valéria kitartottja lenni és elmegy, Alfréd visszasírja magát Valériához és a lóversenyhez, Valéria kibékíti az apát Mariannal, Oszkárhoz hajlandó a lány hozzámenni (érzelmeit nem ismerjük), és nagy tervekkel mennek el a kisgyerekért Alfréd anyjáékhoz – akiről tudjuk, hogy már meghalt. Ezt így nehéz lenne vígjátéknak látni, komikus elemek azonban bőven adódnak az előadásban.

Hierlinger Ferdinánd (Debreczeni Csaba) játéka is elvarázsolhat minket, összejátszása a Bárónővel külön történet is lehetne. De itt van a két „tánti” (Takács Nóra Diána és Murányi Márta mv.), és élvezhetjük az Énekesnő produkcióját (Szathmáry Judit mv.) is. Fontos a szerepe Miszternek, aki rendőrt hívat a bárban (Csuja Imre) és a Gyóntatóatyának (Máthé Zsolt): elítéli a lányt, mert nem bánja meg gyermeke megszületését.

További szereplők még: Ida – Osváth Judit eh., Nagyságos asszony a kékruhás Bíró Kriszta, Emma – Lénárdt Laura eh., a vak Helén – Neudold Júlia, Bárónő – aki felfedezi Mariann „művészi tehetségét” a „tánc” terén – Kerekes Viktória. Konferanszié a bárban – a zongora tetején – Ficza István.

Díszlet: Bagossy Levente, jelmez: Ignjatovic Kristina. A jelmezek igen széles skálán mozognak a részben vörös színben pompázó konferanszié ruhájától a bárónő ál-elegenciáján át a visszafogott, sötét, disszonáns ruhákig. Dramaturg: Ari-Magy Barbara.

Nos tehát, látszatra minden szépen elrendeződött, a többek által csak tehernek érzett csecsemő meghal, Mariann hozzámegy Oszkárhoz, és (egyelőre) béke van. De ami a felszín alatt rejtőzik?!

 Budapest, 2016. március. 20.

Bemutató: 2016. március 18.

 
Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©