Az
1848/49-es szabadságharc fővezére, Görgey
Artúr tábornok körüli viharok elültek
az utóbbi években, már senki nem gondolja
(remélhetőleg), hogy ő árulta el a
dicső szabadságharcot, amikor Világosnál letette a
fegyvert. Róla írni
színdarabot száz évvel halála után
azonban valódi irodalmi-történelmi csemege,
főként, ha hozzá közeli rokonságban
élő szerző írja, akinek eredeti neve
megegyezik a tábornokéval (Görgey Gábor eredeti
neve Görgey Arthúr volt, Sík
Sándor javaslatára változtatta meg
keresztnevét, aki azt mondta: ez a név
foglalt, irodalmi vagy egyéb ambíciók
esetén legalább a keresztnevet le kell
cserélni).
Ma már
nem
is a szabadságharc elbukásának egyszemélyi
felelősét keressük, a dráma is inkább
párhuzamokat keres, politikai
áthallásokat vél felfedezni, hisz bizonyos
helyzetek ismétlődnek a
történelemben, mintha csak azt akarná
bizonyítani a sors, hogy lám, lám, az
emberek nem változnak, nem tanulnak régi
hibáikból, ugyanúgy elkövetik
koronként azokat. Hangsúlyt kap a darabban a politikus
és a katona
szempontjának ellentétes volta: Kossuth, aki
szónoklataival hozta lázba a tömeget,
Görgey nem szónokolt, de kivétel nélkül
megnyerte az összes ütközetet.
Az
árulás
vádja mint bűnbakkeresési gyakorlat felbukkant több
irodalmi műben eddig is,
Németh László drámája (Az áruló), vagy
Féja Géza Visegrádi esték
című esszéregénye szinte ugyanarról a
magát
emésztő, magával szembenéző Görgeyről
szólt, mint most Görgey Gábor
kamaradrámája. Az újdonság egyfelől a
tábornok kora a cselekmény idején, 96,
illetve 97 éves. Már kitört az első
világháború, amit kitörésekor
még nem
neveztek így. Az agg tábornokban megszólal a harci
láz, amit el kellett
fojtania az utolsó hat évtizedben. Másfelől az
asztrál testükben sorra előjövő
partnerei időnként ironikus hangon szólnak saját
túlvilági helyzetükről. A
tábornok szelleme megidézi életének nagy
tanúit, anyját, Perczel Mórt, Andrássy
Norbertet, Széchenyi Istvánt és végül
azt, akire egész életében várt: Kossuth
Lajost. Hogy mégse legyen a
két felvonás
csupa önigazolás, vallomás, a partnerekkel
való vitatkozás, az író beiktat egy
keretet, ebben egy veterán huszár és egy
házvezetőnő évődnek híres gazdájukkal
vacsoráról, időjárásról,
dátumokról, még öregkori testi
vágyakról is szó esik a
csinos cselédlánnyal kapcsolatban.
Blaskó
Balázs rendező (egyben Kossuth alakítója)
nagy hangsúlyt fektetett a halottak
megidézésére, gondosan válogatott
színészek lépnek elő, mindegyikük
hamiskás
mosollyal, időérzékét elveszítve, ám
tisztázási szándékkal érkezik, s
Kossuthot
kivéve, megnyugodva távozik. Bényei Miklós
díszlete egyetlen szobabelső a
visegrádi házban,
Molnár Gabriella jelmezei pompásak,
különösen Andrássy
huszárruhája, Széchenyi korhű dolmánya.
Kár, hogy a címszereplő mindössze egy
drapp színű háziköntöst visel végig.
Görgey német anyjával a gyermekkor nehéz
pillanatait idézi fel, elmesélve az asszony lelkiismeret
furdalását fiával
szemben. Az anyával gyerekkori mulasztásokat
tisztáznak. Dimanopulu Afrodité finom
metszésű arcában
riadt szemekkel játssza a korán meghalt beteg asszonyt.
Perczel Mór figurája
kicsinyes, és hőzöngő méltatlankodás
jellemzi. A csatákban szinte mindig
vesztes Perczel láthatóan Görgey ellenfele, ő
kéri számon a tábornokon Zichy
Ödön akasztását. Tunyogi Péter jól
hozza ezt az ellenszenves kellemetlenkedő
figurát, többször bevörösödik az arca,
amikor kiabál. Andrássy Norbert
huszártiszt császárhű katona, ő
kísérte Görgeyt Klagenfurtba, és nem a
szabadságharc oldalán harcolt, a tábornokot
mégis tisztelte, megbízott benne,
Bécsben becsületszóra engedte el testvére
látogatására. Nagy
András könnyed
eleganciával alakítja a huszár figurát.
Széchenyi István keserű
kiábrándulással
érkezik Görgeyhez, csalódásairól
emlékezik, közös platformon van a tábornokkal,
hisz mindkettőjüknek közös ellenfele Kossuth Lajos. Várhelyi Dénes
igyekszik a
legnagyobb magyart alakítani, kissé erőtlenre
sikerül. Végül megérkezik a már
két évtizede halott, várva várt
örök ellenfél, Kossuth is, akivel még itt sem,
most sem tudnak megegyezni abban, ki a felelős a szabadságharc
bukásában. Az
írói szándék gyenge érveket ad a
forradalmárvezető szájába, hisz érv-e az,
hogy
Kossuthnak külföldön kellett barátokat,
szövetségeseket keresni a szabadságharc
mellett, azért hagyta el az országot? Kossuth
megfutamodik a tábornok kényes
kérdései elől, makacsul ragaszkodik
rögeszméihez. Blaskó
Balázs jól fogja meg
Kossuth alakját, ami az összbenyomást illeti,
ám ő is kicsit súlytalan figura a
címszerepet játszó Kelemen Csaba mellett. Mert az
egész előadás
csúcsteljesítményét a Görgeyt
játszó Kelemen Csaba nyújtja, még
háziköntös
jelmezben is elhisszük neki, hogy ő volt a szabadságharc
fővezére. Játéka
természetes, sármos férfiarca az ősz hajjal,
egyenes tartása, szenvedélyes
beszéde, erőteljes mozdulatai nem a 96 éves embert
mutatják, hanem húsz évvel
fiatalabbat. Ennek ellenére meggyőz bennünket arról,
hogy remek választás volt
erre az igen nehéz szerepre. Balogh
Andrást (Joskó, veterán huszár)
és Nagy Adriennt
(Terka, házvezetőnő)
láthatjuk még hálás epizód
szerepekben.
Ha
gondolatilag, illetve koncepcióban nem is hozott újat
Görgey Gábor drámája a
témában, azt elismerhetjük, hogy közelebb hozta
a tábornok valódi karakterét
hozzánk, aki félelmet nem ismert, de képes volt a
bűnbak szerepét cipelni
mindvégig. Ez az ellentmondás tette nagyszerűvé.
Majd 98 évesen, Buda 1849-es
bevételének évfordulóján
(május 21.: ez volt legnagyobb katonai győzelme) hagyta
el a földi létet. Nem a szavak minősítenek egy
vezért, hanem a tettei, ezt
üzeni az író a mai politikusoknak.
Budapest,
2016. február 24.
Ősbemutató:
2015. március 26. Eger, Gárdonyi Géza
Színház
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣