Dario Niccodemi
eredetileg három felvonásos
vígjátékát most egy részben
játssza Gáspár
Kata (Anna) és Takács
Géza (Mario) a Sinkovits Imre Színpadon
üdén, fiatalon,
hévvel és derűvel. A derűbe még a nagy
veszekedés és beletartozik, különösen,
hogy egy ál-szerelmes levélből indul a nagy vita…
De előbb még egyáltalában
találkozniuk kell kora hajnalban,
a parkban. A lány ott aludt, a fiú a hamarosan
bekövetkező párbajának
helyszínét jött megnézni – mi pedig
már csak a vad üldözésnek lehetünk
tanúi
nézőtéren, ajtókon, színpadon át
többször is.
A színpad is még a park, vagy
liget egy része, paddal,
háttérben fákkal,
madárcsicsergéssel, falikúttal, oldalt
házba vezető ajtóval. Talán érdemes
megjegyezni, hogy a nézőnek feltűnhet már a
nézőtérre való belépésekor: egyes
átjárók
műfűvel borítottak. Igen, ez is a játszóhely
„tartozéka”. (Szcenikus: Balázs
András).
A nagy zavar, félreértés
után kezdenek egymással ismerkedni
– a lány nevét azonban mi is nehezen tudjuk meg. A
fiú igen romantikus, a lány
inkább a földön áll – amikor
kiderül, hogy a fiút ugyanúgy hívják,
mint a
kutyáját, olyan nevetésbe tör ki, hogy alig
hallja a fiú addigi történetét a
családjáról. Anna egyre inkább
érdeklődik a fiú iránt, különösen,
amikor
kiderül a párbaj ténye. Ráadásul
megérti, hogy őmiatta történik, annak
ellenére, hogy sem az egyébként
tehetségtelen mandolinost, sem ezt a
fiatalembert – akiről azt is megtudjuk, hogy 30 éves
– nem ismerte. Mégis
lelkiismeret furdalása lesz… és
természetesen megígéri, hogy feladja Mario
leveleit, ha baj történne. A szerelem
érzékelhetően feltámadt már
mindkettőjükben.
Aztán dél lesz, Anna
felöltözve, nappali
ruhában-sminkben-frizurában jön-megy, vár,
éhes, tűnődik: mi lesz, ha jön a
fiú, és őt evés közben találja?
– Megtalálja a feladandó leveleket, és
tanúi lehetünk
egyik nagy jelenetének: kíváncsisága
győz-e, vagy a „mások leveleit elolvasni
nem való” tiltása? Két levél
leragasztatlan, ezeket heves belső vívódások
után
leragasztja – egy harmadik, ráadásul vastag
levél feltűnő piros pecséttel
lezárt. Hogyne támadna fel benne a
féltékenység?! Női név, Anna már
mindent
kitalált, ki ez a lány, mit csinálhat, milyen
lehet…
Mario természetesen akkor jön,
amikor a lány már kihozta
reggelijét a parkba, és hozzá is látott. A
fiú ezen rögtön megsértődik, mert
Annát nem érdeklik a párbaj részletei.
Hiszen Mario sértetlen. Mario ugyan
sejti, hogy a lepecsételt levél hozta ki
sodrából a lányt – na de ő sem vallotta
be reggel, mennyire bántja és féltékeny
arra a bizonyos vadász Paulinóra,
akiről ugyan nem hiszi el, hogy tényleg vőlegénye a
lánynak, de ki tudja. A
fergeteges veszekedést alig tudjuk követni.
Végül, nagy nehezen fény derül a
levéltitokra, természetesen üres lapok rejtőznek az
álnévre címzett borítékban;
igen csodálkoznánk, ha nem így lenne.
Eljön az este, a lány, ha lehet,
még szebb az estélyi
ruhában, a házból zene hallatszik,
társaságból szakad ki, gondolhatjuk azért,
mert eleve szereti a természetet, az erdőt – de
gondolhatjuk bátran azt is,
hogy – vár. Mariót várja, hátha
mégis eljön. És persze eljön. Már sokkal
közelebb kerültek egymáshoz, már a jövő is
tervbe kerül, csak ez a Paulino
„zavaró tényező”, akitől félni kell,
akinek puskalövései újra és újra
megijesztik őket… aztán megtudjuk, hogy bár
Paulino létezik ugyan, de ő a lány
bátyja. Most már szabad az út egymást
akaró szerelmükig, akár
eljegyzésig-házasságig…
Egyszerű történet, még ha nem
is mindennap történik ilyesmi.
Kedves történet, amit a lány két
lábban földön állása tesz
elképzelhető
realitássá. Jól előadott történet.
Pergő, dinamikus történet és előadás a nagy
veszekedésekkel és lírai-lágy
részekkel. Nem kell megismernünk családjukat sem
ahhoz, hogy elképzeljük mindezt, és ne legyenek
(nagy) kétségeink az eljövendő
házasságról – élettel telve, derűvel
és szerelemmel hajnalban meg este, további
vitákkal a szerelemben – délben.
A „szerelmi
viháncolás”-t rendezte: Varga Éva.
Fordította:
Bárdos Lajos.
Budapest, 2016.
január 31.
Bemutató.
2016. január 29.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
