Istent
dicsérő hangos
énekkel és hangszeres kísérettel kezdődik
az Arthur Miller dráma,
amit ezúttal
a Mohácsi testvérek
fordítottak, és Mohácsi
János rendezett. Ez az ének
visszatér még az előadás folyamán,
és a befejezésben is hallhatjuk. De a zenei
harmóniák nem tűnnek sem ájtatosnak, sem
vallásosnak, mintha segélykérő
kiáltásokat, vészjósló
őrjöngéseket hallanánk erős dobszóval. A
rettenetes
salemi történethez valóban illik ez az
ordító, lelket borzongató hangos zene.
Már
a cím választása sem
szokványos. Miller drámájának eredeti
címe: „The crucible”, ami távol van a
„Salemi boszorkányok” elhíresült
címtől (fordító: Hubay Miklós,
Európa K.,
1969), hisz „Olvasztótégely” a
jelentése. A mostani fordítás nem sokat
változtat a régebbin, de címadása
fölülírja mind az eredeti címvariánst,
mind
Hubayét. Mert valóban egy
„istenítélettel” felér az a rettenet,
amelyet a
színpadon látunk, hallunk. Miller drámája
egy 1692-ben megtörtént
massachusettsi boszorkánypert használ fel, hogy
általa az 1950-es évekbeli
észak-amerikai (USA) kommunistaüldözés ellen
lépjen fel. Miller drámája oly jól
sikerült, hogy a mindenkori koncepciós pereket modellezi.
Mindegy, hogy vallás,
vagy politikai párt él a per lehetőségével,
a cél az, hogy mondva csinált ürügy
alapján bíróság elé
állítsa az elítélendő személyt,
akitől meg akar szabadulni,
ettől kezdve gyerekjáték eljutni a halálos
ítéletig. Mindegy, mivel védekezik a
gyanúsított, elkövetett-e valóban valamit,
vagy sem, a cséphadaró elkaszálja
örökre. Salem város lányai gyanútlanul
idéztek meg halott szellemet, táncoltak,
énekeltek éjszaka, jó alapul szolgáltak
ahhoz, hogy paráznaságért,
bűbájosságért vagy
boszorkányságért elítéljék
őket. Mindenki az életét akarja
menteni, hisz az csak egy van, ennek érdekében hazudoznak
az előállított
lányok, bemártják társukat,
kenyéradó gazdájukat, szerelmüket is. Aki
ügyes,
megmenekül. Proctor (Stohl
András) földműves és felesége (Herczeg Adrienn) igaz
emberek, vétlenül keverednek az ügybe, s a
férfi, vállalva parázna viszonyát a
korábban náluk dolgozó Abigaillel (Szilágyi Csenge),
inkább a halált választja,
minthogy elismerje, az ördöggel együtt látta
szomszédját, barátait.
A
borzasztó történet
tömegpszichózisra épül, a hiszékeny
tömegre. Mindenki saját bosszújára gondol,
kicsinyes érdekeit akarja menteni, s közben elvész a
lelke és a közösség,
amelyben eddig élt. Egy kisvárost bolygat fel az az
esemény, hogy a fiatal
lányok éjszaka szellemet idéznek. Parris
tiszteletes (Hegedűs D. Géza)
lánya,
Betty (Puzsa Patrícia)
elájul, és mindennek kapcsán kitör a
pánik, hogy
megszállta az ördög, ki kell űzni belőle. Az eset
kapcsán előkerül a többi
lány, Mrs. Putnam, a gyerekeit gyászoló anya,
Abigail, az elhagyott szerető és
Hale, a beverleyi tiszteletes, aki vizsgálódik, és
mindenkit letartóztat.
Proctor sorsát megpecsételi, hogy nem hisz a
boszorkányságban, s ezt
hangoztatja. Feleségének sorsát pedig az a
tény, hogy kidobta Abigailt a
házából, mikor férje megcsalta a
lánnyal. Az alkormányzó (Fesztbaum Béla) és az
ügyész (Felhőfi Kiss
László) bíróságot
alakítanak, és mindenkit boszorkánynak
nyilvánítanak. Kérdéseikre nem lehet
jól válaszolni. Csak kevesen menekülnek
meg a tűzhalál elől (Millernél bitófán
végzik), ők bevallanak mindent, amit
kérnek tőlük, vagy megszöknek időben. Proctor,
bár szeretne élni, nem akarja
elfogadni a bíróság könyörtelen
feltételeit, inkább a megégetést
vállalja.
A
teljhatalmát féltő
mindenkori hatalom logikája jelenik meg, amihez kell a
bűnbakkeresés és a
tömegpszichózis. Mohácsi János
kortalanná emelte a történetet, érezni, hogy
nem
a részletek fontosak, hanem az eljárás
egésze, a rágalomhadjárat,
megfélemlítés,
amibe a gyanúsított sokszor beleőrül. A
falépcsős díszlet, rögtönzött
tárgyalóterem, a láncra függesztett
lány látványa, a fogdmegek durvasága
félelmet kelt bennünk. (Díszlet: Khell Zsolt). Feltűnő a jelmezek
szürkesége,
mindenki szürke foltozott ruhákat visel, nincs ép
öltözet senkin. A szürke
színt csak a Biblia égőpiros bőrborítása
töri meg, amely így kirí a
környezetéből, hangsúlyossá válik. Nem
véletlenül. A Bibliára esküsznek, abból
idéznek, fontos hivatkozások történnek
nevében, és magát a könyvet
fétisként
használják. Visszaélnek
használatával a vallomások
kényszerítésénél is (jelmez:
Remete Kriszta). A
nyilvánvaló justizmord (=bizonyíték
nélkül hozott halálos
ítélet) üli meg a színpadot, és
nézőként minden idegszálunk borzad az
előttünk
lejátszódó igazságtalanság miatt.
Miközben tudjuk, hogy a koncepciós perek így
zajlottak a közép- és újkorban, no meg a
legújabban is, nyilván ma is sok helyütt
így zajlanak. Azt is tudjuk, hogy az emberi aljasság
határtalan, aki bosszút
akar állni vélt vagy valós
sérelmeiért, minden eszközt képes megmozgatni
célja
elérése érdekében. Tudjuk, ám minden
esetben megrendülünk, amikor szembejön
velünk.
Megrázó
alakításoknak
lehettünk tanúi. Stohl
András nagyformátumú beérett
színészként játssza
Proctort, hatása óriási elhitető erővel
bír. Herczeg Adrienn
visszafogottan,
nemes egyszerűséggel hozza Elisabethet. Fesztbaum Béla Danforth
alkormányzóként
remekel, elvakultsága démoni erejű, nem tudni, hiszi-e,
amit csinál, vagy csak
mímeli. Hegedűs D. Géza
szándékos ostobasággal tárja elénk
Parris tiszteletes
figuráját, a meglévő elvakult bigottsága
és haszonleső volta mellé még
komikussá is teszi szemünkben ezt a kártékony
figurát. Hevér
Gábor a megigazult
Hale tiszteletes megformálásában
tökéletes. Dadogó beszédével
nagyszerűen
jeleníti meg Péter
Kata Mary Warrent, a
becsületes szolgáló végül az
életéért
küzd, amikor megtörik. Szilágyi
Csenge pedig erotikus vonzásával ragadja meg a
nézőket Abigail szerepében. Lukács Sándor
részeges orvosa ezúttal nem meggyőző,
nem neki való a szerep, és Felhőfi Kiss László
sem jelentős ügyészként. Kiváló
a fináléban megőrülő porkoláb
szerepében Karácsonyi
Zoltán, és Papp
Dániel
bírósági jegyzőként. Kútvölgyi Erzsébet,
Igó Éva, Borbiczki Ferenc, Dengyel
Iván epizód szerepükben is jelentősek. A
többiek az összjáték részeként
szervesen illeszkednek a nagyszabású előadásba. A
hangos, dübörgő zene Kovács
Mártont és hat zenésztársát
dicséri, dramaturg: Perczel
Enikő.
Budapest,
2016. január
9.
Bemutató: 2015. december 19.
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣
