Krúdy
Gyula Az Ezeregyéjszaka
meséiből kölcsönözte
Szindbád nevét. Az arab mesehős hét utazást
tett meg, Krúdy Szindbádjának, aki
tulajdonképpen az író alteregója (itt Mátray László
m. v.) utazásai öt könyvben
jelentek meg. Az írót élete végéig
foglalkoztatta Szindbád alakja. Krúdy
írásaira
a hangulati elemek, az idővel való játék, az
asszociációkat keltő írói stílus a
jellemző.
A
Szindbád-történetek az objektív
és szubjektív idő (az egyéntől független,
mérhető idő és az egyén életében
eltelt idő) kölcsönhatására
épülnek. Szindbád az idő
megállíthatatlan múlását
tapasztalhatja saját magán és szerelmein,
és ez az objektív idő keserűvé vagy
olykor nevetségessé teszi az emlékezést. Az
örökös változás mellett azonban
jelen van az állandóság is, egyrészt a
múlt történéseinek tetszőleges
felelevenítése, másrészt a
kisvárosok változatlansága által. Az idő
határai
gyakran elmosódnak Szindbád történeteiben: a
főhős a jelenből emlékezik vissza
a múltra, amikor valamelyik szerelme felidézi első
találkozásukat (egy még
régebbi múltat), illetve a(z elképzelt)
jövőről beszél. Az idősíkokkal való
játék jellemzi Huszárik Zoltán
filmjét is. (forrás:
Internet)
Schöpflin Aladár
szerint „a
tudatosság bágyadt melankóliája”
„halk, borongó mélázássá oldja
fel
elbeszélését… Amit elbeszél, az nem
is fontos többé, a fődolog a hang, ahogy
elbeszéli.” (Krúdy Gyula: Szindbád.
Szépirodalmi K., 1985, 835. p.)
Krúdy teljes Szindbád regénye 808
oldal, az első történet
1911-ben, az utolsó 1933-ben keletkezett. Közel 100
Szindbád-történet, a
Szindbád-álomképek
tizenegy éjszakája és a
Szindbád-regények: a Francia kastély 11, a
Purgatórium 26 fejezete.
Ekkora irodalmi anyagból a végül is
kétrészes, nem egészen 3 órányi
előadást
létrehozni önmagában óriási
kihívás. Az volt a film létrehozása is (a
filmre is
történik utalás egy mondatban), nagy sikerrel.
Egy szinte cselekmény
nélküli, vagy
„alig-cselekményes” előadásról
írni sem könnyű. Cselekménye azért van,
lassan-lassan kibontakozik a sok nőalak és a nyers
valóságot megjelenítő
kávéház-vendéglő és
vendégeinek jóvoltából, az elején
még az igazi jó
hagymaszag is szétterjed a nézőtéren. (Szarvas József, Bodrogi Gyula
– pap,
Reviczky Gábor,
Mátyássy Bence, Tóth László, Varga
József és Berettyán
Sándor, Nagy Balázs
egyetemi
hallgatók a férfiszereplők – a humort
is elsősorban ők
szolgáltatják a hétköznapi élet
apró dolgaival, kiszólásokkal.)
„Kisvárosok terei, régi
fogadók, bennük régi emberekkel:
gazdákkal, szolgabírókkal, kóklerekkel
és titkon adakozó asszonyságokkal,
pénztelen és fejfájós másnap
reggelek új reményekkel” – írja a
dramaturg,
Verebes Ernő.
Sok zene és a narrátor hangja
segíti – részben a
Szindbád-történetek
előtt álló
„Tájékoztatás”-ból – a
nézők eligazodását, ezzel együtt sem
szükséges, hogy ténylegesen értsük az
előadás minden percét. Hiszen álmok,
elképzelések,
emlékezések egyvelege mindez, színes
kavalkád, mozgások, lebbenő szoknyák,
sóhajok, a fantázia és a megtörtént
események keveredése, illúziók…
Úgy tűnik,
Vidnyánszky Attila, a
rendező igazi világa ez. Örök, nyughatatlan
hajósunk
kibontott vitorlákkal jelenik meg a színen, mi több,
viszonylag hosszasan
velünk is marad vitorláival, hangulatában
beleringatva minket az ő, a hajós
álomvilágába – miközben magyar
városkák között utazik, nem a tengeren.
Mindenütt
ott van, de sehol sincs. 107 nőt szeretett, vagy ennyien
viszontszerették (legalább)
– és sóhajtoztak utána, vágyakoztak,
öngyilkosok lettek miatta néhányan. Ám volt,
akit nem tudott elcsábítani: Kossuth, aztán
Kossuth fiainak ábrándjával nem
vehette fel a versenyt. De szinte mindenki mással –
férjjel, vőlegénnyel,
szeretővel – igen…
Mi a titka? Ha megfejthetnénk,
elvesztené varázsát is, de
Krúdy titkát sem sikerült senkinek megfejteni. A
rejtély mindig érdekes,
Szindbád pedig mindig megőrzi
rejtélyességét. Minden nőnek teljes szívvel
ígéri, amit az hallani akar, a nő szeretni akarja
örökké, miközben Szindbád már
ott sincs. Eközben Szindbád meg a nőket érzi
hűtleneknek.
Mindezt az előadás sokrétűen adja
vissza, szinte el sem
tudjuk képzelni előre, hogy ez lehetséges. De hát
láttuk, ezt
láttuk. (Más
kérdés, hogy kihez mennyire áll ez közel, de
végül is Krúdyt sem szereti
mindenki.)
Az időutazásokat részben egy
fekete táblára írt évszámok jelzik
(1911, 1933, 1920...),
ami egyébként a vendéglő
(kávéház) étlapja, no meg
találkozunk az ifjú, 17 éves
Szindbáddal is nem egyszer. Sőt, olykor együtt jelennek
meg, akár forogva-pörögve…
A nők (egy része) idősödik,
bár Szindbád nyilván a fiatalabb
nőket szereti. Kivéve „öreg
feleségét” (Majmunka – Udvaros Dorottya),
akihez, azt hihetjük, végül visszatér,
és – meghal… de nem hal meg. Talán soha
nem is hal meg.
Minden forog, pörög, mozog, a
ház is, minden szereplő is…
akár bele is szédülhetünk halálba,
szerelembe, elmúlásba, feltámadásba.
Hó
hull, takarítanak, mosnak, és az óriási
fehér lepleket kiteregetve felaggatják
körül, amire csak lehet…
Szindbádnak néha a lelkiismerete
is jelentkezik, de úgy tűnik,
nem olyan túlzottan. Sőt, a nőket hibáztatja, hogy nem
szeretik eléggé, vagy
örökké? A vége felé tudjuk meg a
legtöbbet gyerekkoráról, amikor pajtása
vállalta magára Szindbád bűneit 1-1
krajcárért. Összesen 75 krajcárt
gyűjtött így
össze, amit Szindbád ellopott tőle – és ő
vette meg barátja szerelmének,
Marikának a kicsi kötényt, miután
elcsábította. Podolin (Szarvas
József) Marikát
végül mégis feleségül vette…
és Szindbád most újra őt kéri meg bűnei
magára vállalására,
és Podolin erre most is hajlandó. Miért? Mi a
titka Szindbádnak? A világ
másképpen látása, másképpen
való megélése? Az örök titok?
Megjelenik a tűzoltólétra a
tánciskolában, alulról
kifigyelhető a kislányok lába. A tánc- és
illemtanárnő ellentmondásos lénye. És
millió más apró jelenet, gondolat, utalás.
Vagy itt van Fánika (Fanny) esete, ami
majdnem-kerek
történet: a vidéki kisvárosból őt is a
színésznőség-csalétek vonzza fel
Budapestre,
egy darabig Szindbád vele él, de megunja és
elhagyja, mint mindenki mást, Fáni pedig
az öngyilkosok táborát növeli. Szindbád
talán egy teljes percig is búsul utána…
Jelentős szerepe van Szindbád
bolyongásaiban Nagy-Kálózy
Eszternek, a csábítóan ragyogó
nőnek, akit sosem érhet el. De elkíséri
életét
Nagy Mari, az időssé
vált „gondozó” – hogyne vált
volna időssé, hiszen Szindbád
50 évig volt távol! – Nem kevésbé
fontos Szűcs Nelli, a
korosabb színésznő
(Galamb Irma), aki szerette volna szeretni a fiatal
Szindbádot… de hiába.
Játszik még Tóth Auguszta és az
egyetemi hallgatók: Barta
Ágnes, Nagy Johanna és Vas Judit Gigi.
Díszlet és jelmez
természetesen Olekszandr
Bilozub, egészen
változatos ruhákkal, káprázatos
színpadképekkel.
A zene is igen sokrétű a
Kossuth-nótával és más zenékkel, a
legvégén
kicsendül még az „A szép
fenyőfán” dalocska zongoradallama is többször
(hiszen éppen
karácsony előtti a bemutató).
Nők, nők, nők… egyes nők csak a szerelmet
szeretik. Egyes
férfiak a hódítást. Szindbád szerint
ruha nélkül minden nő egyforma – talán
mert akkor már nem a lelküket látja. A
fodrocskák, szalagocskák, cipőcskék és
főként a csábítóan elővillanó
harisnyakötők vonják magukra minden figyelmét,
mintha ezekben találná meg a nők lelkét is.
És mindebben nem igazán találunk
erotikát a mai szexualitásról szóló
világunkban! – Itt még ez is lehetséges.
Budapest,
2015. december 19.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
