SZÍNHÁZ

A GLEMBAY HÁZ

Radnóti Színház

Az egykor névtelen céhes iparosok ivadékai a 19. század végére, a 20. század elejére a Krleza által nagyon jól ismert tájakon, a Zágráb-Bécs-Budapest alkotta háromszögben bankárok, magas rangú tisztviselők, katonatisztek, lumpok és csalók, szép és züllött feleségek, nagycsaládot összetartó anyák lettek. A Glembayok egy gátlástalanul meggazdagodott, nagyon hamar felfutott világnak a teremtményei. Fénykoruk éppoly fényes, hanyatlásuk éppoly tragikus, mint e kor fénykora és széthullása – olvashatjuk. (http://moly.hu/konyvek/miroslav-krleza-a-glembay-csalad)

Aztán megnéztük a Radnótiban.

– „Ez durva!” – hallottuk a legvégén a hátunk mögötti sorból felállva egy férfinézőtől, kellően hangosan. Tényleg durva. De maga Krleza, vagy inkább a (horvát) effajta élet „durva”. Már az első pillanattól érezhetőek a feszültségek a felszín alatt sanda pillantásokkal, széles háttal és mogorvasággal (Leone – Pál András), túl-édes szelídséggel a fehér apácaruhában (Angelika nővér – Martinovics Dorina), miközben az ősökről készült, meglehetősen ironikus portrékon elmélkednek. Miféle ősök lehetnek vajon igazából?

Német nyelven hangzó rövid utasítások a lakájnak (Ignjat Glembay, bankár – Bálint András, Lakáj – Bodoky Márk eh.), jólfésültség és elegancia, polgári – nagypolgári – lakás (díszlettervező Szlávik István), ahol természetes a pezsgő, a kávé – és a migrén. Ebbe a környezetbe nagyon nem illik bele a laza öltözetű és főleg mogorva, szűkszavú, látszatra csak a festészettel foglalkozó – itt speciel szinte folyton vázlatokat készítő – fiatalember. Talán már nem is annyira fiatal, Leone 11 éve járt itthon utoljára, akkor 21 éves volt. Vagy 22.

És életre-halálra akar megvívni idős, szívbeteg, már régen kisiklott életű apjával… és a bárónővé lett egykori utcalánnyal. Castelli báróné (Szávai Viktória) korábbi életét feltehetően mindenki tudja a házban, sőt a városban… összes viselt dolgaival, szeretőinek névsorával együtt. Csak nem akarja tudni, nem kell tudnia a bankárnak addig, amíg nem szembesítik vele. A szembesítést Leone kétségkívül hiba nélkül teljesíti is, igaz, valamivel később.

No de a máris elutazni kívánó fiához az apa maga jött be, jószántából! – és fizikai visszaütés nélkül is meghal az apja, hiszen már 69 éves (ez manapság minimum 79), és abszolúte szívbajos, ezt bárki láthatja rajta, akit érdekel. Fiát persze a legkevésbé sem érdekli, sőt.

Ám azt is megtudjuk, hogy a szeretők sorában (jelenleg éppen Dr. Silberbrandt, a báróné gyóntatója – Adorjáni Bálint) ott tündökölt maga a fiú is… aki másodszülött legalább (mert egy lánytestvér is élt valamikor), aszerint is viselkedik – erősen kritizál, és ő hagyta el a szülői házat „szerencsét” – itt művészetet – próbálni.. De ennél sokkal tovább megy. Hiszen festészetből nem kell megélnie, ott van édesanyja öröksége… amit apja kezelt egy darabig, hiszen bankár, jól meg is forgatta, magának több haszna maradt, mint amennyit átadott fiának. De ezt is csak most olvassa fejére a fiú. Aki viszont ugyanúgy nem tökéletes, tele a Glembay ház indulataival… ami ellen küzd, de a jelek szerint nem túl nagy eredménnyel. Nem is lehet csodálni.

Angelika nővér maga a szelídség, az ártatlanság, megjárta a világ poklát, mindenhol segített az elesetteken, most is elfoglalt egyházi elöljárója mellett. Mint később halljuk, persze Leone-tól – és miért ne volna igaz? – nem csak munkával segíti ki az egyházi elöljárót. A fehér apáca öltözék azért igencsak jól áll rajta, mi több, kifogástalan, mint ahogy visszafogott magaviselete is. Hiszen a Glembay házhoz tartozik, a meghalt báty felesége…

Azt, hogy hány félresiklott élet, öngyilkosság és gyilkosság szegélyezi a ház történetét, gyorsan megtudjuk. És látszólag a legutóbbi konfliktust is, az elgázolt, de mégis gutaütésben meghalt idős nő esetét, meg a fiatalasszonyét, aki tőlük ugrott ki csecsemővel a karján, mert… és mégsem azért… mert nem úgy volt, nem ezt mondták, Leone hallotta és mondta, de mégsem azt mondta… miközben ez még mindig csak a felszín.

Ebből nem lehet jól kijönni. Ebből sehogyan sem lehet kijönni, élve semmiképp, bár Puba, a fiatal jogtanácsos (Rétfalvi Tamás) igazán mindent elkövet. De csak az a kérdés, most hányan halnak bele. Nos, többen, persze, csak éppen mindezek ellenére is váratlanul. Az apa halála talán mégsem váratlan. A báróné halála azonban legalábbis majdnem váratlan, ahogy megjelenik előttünk alaposan összeszurkálva, véresen, cafatos ruhában, hogy elterüljön előttünk a földön, az a durva. Pedig a gyilkos szerszám (kés vagy olló?) addigra már többször megfordult Leone kezében. De „durva” az is, amit előbb megtud a feleség, aztán mi is: hogy az elhunyt férje igen nagyban volt hamiskártyás, az imádott nőt, később feleségét oly mértékben fosztotta ki és úgy, ami csak igen „tehetséges” bankároknak sikerülhet. Neki sikerült a nagy értékű hamis váltókkal és kezességgel. A nő ugyanis egyszerű, bár kissé kellemetlen pénzügyi tranzakciónak tekintette egész házasságát.

A történtek teljes kibontásához szükséges még a nyugalmazott főispán, Fabriczy-Glembay (Márton András, az ő fia Puba), és Dr. Paul Altmann orvos is (Gazsó György), aki a gyógyításban nem sok vizet zavar. Jellemzően.

Dramaturg: Morcsányi Géza. Fordította Dudás Kálmán. Jelmeztervező Szakács Györgyi, aki mint mindig, most is jó munkát végzett. Rendezte: Valló Péter.

Budapest, 2015. december 21.

Megjelent a Kláris 16/4. számában

Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣