Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

KREUTZER SZONÁTA

Újszínház – Bubik István Stúdiószínpad

Tolsztoj híres kisregénye, a Kreutzer szonáta (1890) ma is felborzolhat kedélyeket. Gyurkovics Tibor feldolgozásában (átiratában) láthatjuk a búskomor, helyét nem találó Pozdnisev történetét, amelyet a vonaton itt egy véletlen útitársnőjének, a még fiatalnak látszó, fehér ruhás Marija Fjodorovnának (Timkó Eszter) meséli el, akinek szintén megvan a maga – igaz, ehhez képest soványka – szerelmi-házassági története, bánata.

Nézzük először a külsőségeket, a színpadot, mert ez sem érdektelen. Ahogy belépünk a nézőtérre, szemügyre vehetjük a berendezést, ami nem is változik a két rész alatt. A színpadot felétől kicsit jobbra, a nézőtérre merőlegesen egy sínpár választja két részre, mögötte óriási tükörrel, jobbra egy széles bordóhuzatú kanapé – vasúti fülke párnázott széles ülése, fölötte a korabeli rácsok polccal, oldalt pedig, egy kisasztalon hamisítatlan orosz szamovár poharakkal.

A színpad nagyobbik, bal térfele világos nappali: fehér nagyobb asztal két fehér székkel jobbra, hátrébb óriási zongora balra, még hátrébb talán egy heverő? – és egy csillár.

Ennyi térben játszódik a darab, érdekesen: a fülkében utazó Pozdnisev (Lux Ádám) hol útitársnőjének beszéli el történetét, hol fejlámpával kibeszél felénk, hol pedig – átvéve tőle a „szót”, a történést – a nappaliban előbb egy vidéki házban, sőt a menyasszony lakásában, majd közös lakásukban, végül moszkvai lakásukban játsszák el a férfi (Pozdnisev a jelenetekben – Szakács Tibor) és felesége, Jelizaveta Szergejevna (Kökényessy Ági) házasságának és tragédiájának a történetét. A tragédia feltehetően bekövetkezett volna a  Párizsból visszaérkezett hegedűs (Truhacsevszkij – Szarvas Attila) beékelődése nélkül is, de ha már beékelődött, hát látszólag őmiatta vált gyilkossá a férj. Akit a hirtelen felindulással magyarázott (megcsalatása okán) gyilkosság alól fel is mentettek. (Jellemző ez is nagyon.) De Pozdnisev világosan látja, és velünk is igyekszik megértetni, hogy Truhacsevszkij jelenléte, udvarlása a feleségének szinte csak ürügy, vagy inkább csak katalizátor a házasság teljes rosszra fordulásában, egymás iráni gyűlöletük fellobbanásában.

Hosszasan elemezhetnénk a „krisztusi házasság” mibenlétét, szentségét, a gyerekszületés rejtelmeit és mindebben Tolsztoj nem egészen elfogadott sajátságos nézeteit (amelyeket ő maga sem tartott be, nem beszélve az emberiség esetleges kihalásáról). Az előadás viszont nagyon jól megmutatja mindezt, a férfi őrlődését, mindkét asszony (!) gyűlöletének fokról fokra való megjelenését, kiterebélyesedését… És mernénk-e azt állítani, hogy napjainkban, akár hazánkban is, a „nőt” mint olyat ne tekintenék egyesek és olykor puszta érzéki tárgynak?! – akár a Parlamentben is, viccnek beállítva, hogy ennél alsóbb szintekre már ne is tévedjünk.

Pozdnisev minden bűn okát a szexualitásban látja, ő maga pedig már 15 évesen megismerte azt. Igaz, mintha összemosná a szerelmet a szexualitással, útitársnője pedig szinte csak a gyengéd érzelmeket várta a férjétől. Ma már jobban értjük és tudjuk, hogy mást jelent a szerelem és vele a szex a nők, és mást a férfiak számára, de Tolsztoj nem most élt. És még Pozdnisevék nászútját is mocskosnak vélte… Ami viszont tény, hogy a nők szexualitása is fokozatosan bontakozik ki. Erről Tolsztoj szintén sejthetett egyet s mást.

Nem várjuk, nem is várhatjuk, hogy Gyurkovics darabja – Tolsztoj nyomában – választ adhatna számos alapvető kérdésünkre, de bőven felvillant problémákat, lehetséges okokat, következményeket. A féltékenység lassú, de biztos gyilkos hatását. A férj, tényleg, miért nem játszik már hangszerén, úgy tűnik egy pici jelenetből, hegedűn – amikor egész jól játszott valamikor? „Nincs rá időm” – válaszolja Truhacsevszkijnek, aki pedig kioktatja, hogy nem minden a pénz… és persze ebben maradnak, Pozdnisev már gyűlölettel telve. Miért idegesíti, sőt dühíti, ha felesége 10 év után a zongorához ül? Hogyan érzi úgy, hogy felesége és Truhacsevszkij között minden megtörtént, szerelmük „beteljesült” már attól, hogy együtt játszottak a feltehetően nem túl nagy hangversenyen? (Tudjuk, a Kreutzer szonátát; ami Pozdnisev – és Tolsztoj – szerint csak felzaklatja az embert, mert nincs igazi funkciója.) Vannak szinte „szájbarágós” jelenetek is, amikor együtt ketten ebédelnek, és a férj ráébred, felesége milyen fokon szürcsöli a levest, vagy éppen csámcsog. Vagy pontosan érzékeli, mennyire ciklikusan követik egymást a dühkitöréseik, veszekedéseik, majd szerelmi fellángolásaik. (Felesége vagy öt gyereket szül.) És nem tud tenni ellene, úgy érzi, tehetetlen, ami külön dühíti. Az indulatok minden esetre felőrlik életüket, a férfi képtelen érzelmein (és persze ösztönein) uralkodni, és főleg egyszerűen mocskosnak véli a testi szerelmet, pontosan szólva: bármilyen, tehát minden testi szerelmet (olykor még pontosabban: a szerelem nélküli szexet. Erről elgondolkodhatunk…) Minden testi szerelem bűnnek tekintése terén (házasságban is) azonban mind a felesége, mind útitársnője más véleményen van… Felesége különösen szembeszegül vele, már nem akar több gyereket szülni, de vágyik a szerelemre – gyengéd érzelmekre, feltehetően. A férj mindezt bizonyára másképpen látja, sőt – elég indok számára ahhoz, hogy napokra teljesen elveszítse tudatát, miután megölte a feleségét, szinte önkívületben. És most is őrlődik, hiszen ezzel semmit nem oldott meg. Vagyona elveszett, gyermekei idegenek számára, nincs mit kezdenie életével.

Mennyire sajnáljuk Jelizavetát vajon? – férjhez ment, talán szerette is a férjét, a gyerekeit (bár újra és újra felbukkan a kérdés: mi a szerelem? a szeretet?) – de ő is tele indulattal. „Másképpen nem lehetne?” – az író (és nyomában Gyurkovics) szerint bizonyára nemigen.

Hiszen itt van Marija Fjodorovna. Aki oly szelíd, bánatos, csalódott, mást várt a férjétől… Hova is lett a férje? Nem tudjuk meg, csak annyit, hogy ő „lassan ölte meg” a férjét, nem egyszerre. „Ez is egy megoldás”. De feltehetően nem a legjobb.

Hát akkor? Mit tehetünk?

Elolvashatjuk például Szofja Tolsztaja: „Ki a bűnös?” című könyvét is („A szerelem testi és szellemi vetületeinek szembeállítása, a brutális, követelőző, a szokásokkal és társadalmi elvárásokkal takarózó férfi és a neki mindenben engedelmességre kényszerített nő szerepeinek egyetemes problematikája mégis máig érvényessé teszi a művet” – írják erről. http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-11-01+09%3A00%3A00/lev-tolsztoj-szofja-tolsztaja-kreutzer-szonata-ki-a-bunos)

És/vagy egyszerűen csak gondolkodunk és élünk legjobb hitünk szerint. Lehetőleg nem csadorban, illetve nem csadort követelve.

A darabot Gaál Ildikó rendezte, és gyaníthatóan nem véletlenül és nem nyomós ok nélkül (leszámítva azt is, hogy természetesen magyar szerzőt választott, a darab bemutatója Gyurkovics Tibor halálának 5. évfordulójára készült 2013-ban). Jelmeztervező: Harák Judit, különösen Jelizaveta piros ruhája tűnik szemünkbe. Zenei vezető: Papp Gyula. Látványtervező: Mira János.

Budapest, 2015. december 9.

 Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©