Vannak
zenés játékok, amik soha nem mennek ki a
divatból, a bájos gyerekszereplők,
valamint a fülbemászó muzsika okán
örökzöldekké válnak. Táblás
házak és óriási
gyereksereg lepi el a színházat, zsivaj és
tapsorkán tölti be a teret, a
gyerekközönség nem engedi le a
színészeket a színpadról. A
világhíres,
Oscar-díjas film („The Sound of Music”, rendezte:
Robert Wise, 1964) sikere
hasonló hatással bír színpadra
adaptálás esetében is. Howard Lindsay és Russel
Crouse szövegkönyvéből Ernest Lehmann írta a
forgatókönyvet. A zenét Irwin
Kostal és Richard
Rodgers szerezte, dalszövegeit Oscar Hammerstein álmodta
meg.
A film 1965-ben két Golden Globe- és öt
Oscar-díjat kapott, a főszerepeket
Julie Andrews és Christopher Plummer játszotta.
A magyar
változat sem most keletkezett, a musicalt már
játszotta a Fővárosi
Operettszínház is (bemutató: 1992. december), a
magyar szöveg készen állt, csak
elő kellett venni: Bátki
Mihály fordította a prózai részeket,
Fábri Péter a
dalszövegeket. Az Operettszínház évekig
játszotta Vámos László
rendezésében,
Máriát Malek Andrea és Pápai Erika
játszották felváltva, von Trapp kapitány
Farkas Bálint volt. Tíz évvel később
felújították, új szereplők
tündököltek
benne, de gyakran láthatjuk nyári szabadtéri
színpadokon, 2013-ban az egri
Gárdonyi Géza Színház játszotta
Halasi Imre rendezésében. A közel három
órás
musical bájos gyerekszereplői és még
bájosabb zenéi örökre
meghódították a
világ színpadait, a népszerűségi és
a bevételi listán az első tíz között
szerepel.
A
cselekmény több tekintetben Courts-Mahler
történeteinek nyomán jár, annyival
jobb és több, amennyivel eltér a sablontól.
Kezdetben romantikus giccsnek
nevezték a kritikusok, a siker láttán
meghátráltak, elfogadták, mint a tíz
éven
aluli gyerekek és szüleik kedvencét. A
hétgyerekes osztrák von Trapp kapitány,
aki elvesztette a tengerét az I.
világháborúban, később meghalt a
felesége,
állandóan nevelőnőt keres, hogy gyerekeit neveltethesse.
A bánat kikezdte
természetét, morc és szigorú apa lett,
akinek csak a házirend és a fegyelmezés
jár az eszében, szeretetét nem tudja kimutatni az
orgonasípot imitáló övéi
előtt. A sokadik nevelőnő elküldése után
megérkezik Mária a kolostorból, akit a
főnöknője küldött a gyerekekhez, mert érezte,
hogy a novíciának nem a megfelelő
hely a szabályozott kolostor, majd a gyerekek közt
megtalálja a helyét. Mária a
muzsikát viszi el nekik, a jókedvet, közben
beleszeret a kapitányba, és ez
kölcsönös érzelemmé válik. A
gyerekek annyira megszeretik, már nem is tudnak
nélküle élni. Mária férjhez megy,
és a nászút alatt szállják meg a
németek az
országot (a történet 1937-38-ban
játszódik), amit az osztrák hazafi, von Trapp
nem tud elviselni, inkább megszöknek mindannyian egy
dalverseny győzelmi
diadala után. Előbb az apácakolostor nyújt
számukra menedéket, ahonnan Svájcba
sikerül jutniuk a hegyeken át.
A Magyar
Színház most ismét közönséget
hódít, mikor élő zenekaros változatban
színre
hozza „A muzsika hangjá”-t (vezényel: Fekete Mária). Eperjes Károly
rendezésében láthatjuk az osztrák alpesi
tájba illeszkedő kastélyt és
apácakolostort a kis templommal, ahol a történet
játszódik. Az oszlopos
körerkélyes belső térhez vetített
hátteret alkalmaznak a minimális
átrendezés,
a többfunkciós megoldás érdekében, a
színpadátrendezéskor színes
előfüggönyt
használnak (díszlet: Szabolcs
János). A jelmezekre viszont nem sajnálták
a
szövetet, mindenki több rend ruhában mutatkozik,
legcsinosabb Elsa Schraeder, a
dúsgazdag bárónő, aki szívesen menne
feleségül von Trapp kapitányhoz, de időben
rájön, hogy csak felesleges harmadik a szerelmespár
mellett. Apácaruhák és
osztrák „dirndli” népviselet is szerepel a
jelmezek között, a gyerekek játszó
ruhái viszont pont olyanok, amikben játszani lehet a
legkevésbé (jelmez: Rátkai
Erzsébet). A rendezői
plusz teljesítmény a darab részét
képező német megszállás
(Anschluss) képi érzékeltetése. Ehhez a
náci hadsereg masírozásának
bejátszása,
Hitler „sieg heil!” karmozdulatának sokszori
ismétlése szolgál segítségül,
ami
megrázó és egyben korhű.
Szinte
lehetetlen rosszul játszani ebben a musicalben. A mű szerkezete
az operett
sémájára van felépítve
(szerelem-szakítás-kibékülés), de a
hét gyerek
szerepeltetése üdévé teszi a
szokványos alapsémát, sokat nyom a latban a
hazaszeretet fontossága, ami itt a náci bevonulás
iránti ellenállás formájában
jelentkezik, de vonatkozhat mindenféle hazaszeretet
fontosságára.
Mahó
Andrea Mária abszolút főszerepében igazi
naiva, semmi manír vagy erőltetettség
nincs benne, jutalomjátékot játszik önmaga
és a mi számunkra is. Von Trapp
kapitányt Csengeri Attila
játssza, lehetne kicsit határozottabb,
eltökéltebb,
hogy méltó ellenfele legyen Fonyó Barbarának, aki
Elsa Schraedert kellően
affektált, magakellető cicusnak ábrázolja, s teszi
ellenszenvessé. Sáfár
Mónika
zárdafőnöknője jóságos mama inkább,
mint apáca, hangja magasra ível
áriájában. Rancsó
Dezső Max
Detweilert játssza, lavíroz a szereplők között,
neki
köszönhető az énekversenyre való
benevezés és siker.
Tóth Éva házvezetőnő és Pavletits Béla inas
kissé a háttérben maradnak, míg
legtöbb figyelem a hét
gyerekszereplőre irányul, akiknek játéka és
éneklése is jól sikerült, mindez Horváth Anna, Bauer Gergő,
Bakos Boglárka, Szirtes Marcell, Kornis Anna, Killik
Anna, Nagy Mira szereplésének
köszönhető. Epizódszerepekben láthattuk
még Denk
Viktóriát,
Bartus Patríciát,
Bodnár Vivient (apácanővérek), Vecsei Lászlót
(Rolf Gruber), Szűcs Sándort (von
Schreiber), Tahi Józsefet (Zeller
főfelügyelő), Illés
Dánielt (Elberfeld báró). A felsoroltakon
kívül nagyszámú
statisztéria működik közre apáca és
báli táncos, vagy német katona minőségben. Deres Péter dramaturg, Bartha László
koreográfus, Magony Enikő
korrepetitor
hozzájárultak a musical megfelelő
összehangolásához. Eperjes Károly
rendezőként
is megállja a helyét, mintha nagy kedvvel cserélte
volna fel a színészi
feladatot a rendezőivel.
(Kis
utánajárással megtudhatjuk, hogy valós
történet alapján jött létre a mű, csak
éppen semmi nem úgy volt, ahogy látjuk a
színpadon: Trapp nem olyan szigorú,
Mária nem olyan kedves, Max kitalált figura, a két
főszereplő nem szerelemből,
hanem praktikus okokból házasodott össze, és
nem Svájcba szöktek, hanem
Olaszországba utaztak a verseny után, legálisan,
vonattal. A többi stimmel,
szoktuk mondani. Nem illúziórombolás, csak a
tények miatt gondoltam megjegyezni
így, a végén.)
Budapest,
2015. november 29.
Megjelent a Kláris 16/4. számában
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣