Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A MUZSIKA HANGJA

Pesti Magyar Színház

Vannak zenés játékok, amik soha nem mennek ki a divatból, a bájos gyerekszereplők, valamint a fülbemászó muzsika okán örökzöldekké válnak. Táblás házak és óriási gyereksereg lepi el a színházat, zsivaj és tapsorkán tölti be a teret, a gyerekközönség nem engedi le a színészeket a színpadról. A világhíres, Oscar-díjas film („The Sound of Music”, rendezte: Robert Wise, 1964) sikere hasonló hatással bír színpadra adaptálás esetében is. Howard Lindsay és Russel Crouse szövegkönyvéből Ernest Lehmann írta a forgatókönyvet. A zenét Irwin Kostal és Richard Rodgers szerezte, dalszövegeit Oscar Hammerstein álmodta meg. A film 1965-ben két Golden Globe- és öt Oscar-díjat kapott, a főszerepeket Julie Andrews és Christopher Plummer játszotta.

A magyar változat sem most keletkezett, a musicalt már játszotta a Fővárosi Operettszínház is (bemutató: 1992. december), a magyar szöveg készen állt, csak elő kellett venni: Bátki Mihály fordította a prózai részeket, Fábri Péter a dalszövegeket. Az Operettszínház évekig játszotta Vámos László rendezésében, Máriát Malek Andrea és Pápai Erika játszották felváltva, von Trapp kapitány Farkas Bálint volt. Tíz évvel később felújították, új szereplők tündököltek benne, de gyakran láthatjuk nyári szabadtéri színpadokon, 2013-ban az egri Gárdonyi Géza Színház játszotta Halasi Imre rendezésében. A közel három órás musical bájos gyerekszereplői és még bájosabb zenéi örökre meghódították a világ színpadait, a népszerűségi és a bevételi listán az első tíz között szerepel.

A cselekmény több tekintetben Courts-Mahler történeteinek nyomán jár, annyival jobb és több, amennyivel eltér a sablontól. Kezdetben romantikus giccsnek nevezték a kritikusok, a siker láttán meghátráltak, elfogadták, mint a tíz éven aluli gyerekek és szüleik kedvencét. A hétgyerekes osztrák von Trapp kapitány, aki elvesztette a tengerét az I. világháborúban, később meghalt a felesége, állandóan nevelőnőt keres, hogy gyerekeit neveltethesse. A bánat kikezdte természetét, morc és szigorú apa lett, akinek csak a házirend és a fegyelmezés jár az eszében, szeretetét nem tudja kimutatni az orgonasípot imitáló övéi előtt. A sokadik nevelőnő elküldése után megérkezik Mária a kolostorból, akit a főnöknője küldött a gyerekekhez, mert érezte, hogy a novíciának nem a megfelelő hely a szabályozott kolostor, majd a gyerekek közt megtalálja a helyét. Mária a muzsikát viszi el nekik, a jókedvet, közben beleszeret a kapitányba, és ez kölcsönös érzelemmé válik. A gyerekek annyira megszeretik, már nem is tudnak nélküle élni. Mária férjhez megy, és a nászút alatt szállják meg a németek az országot (a történet 1937-38-ban játszódik), amit az osztrák hazafi, von Trapp nem tud elviselni, inkább megszöknek mindannyian egy dalverseny győzelmi diadala után. Előbb az apácakolostor nyújt számukra menedéket, ahonnan Svájcba sikerül jutniuk a hegyeken át.

A Magyar Színház most ismét közönséget hódít, mikor élő zenekaros változatban színre hozza „A muzsika hangjá”-t (vezényel: Fekete Mária). Eperjes Károly rendezésében láthatjuk az osztrák alpesi tájba illeszkedő kastélyt és apácakolostort a kis templommal, ahol a történet játszódik. Az oszlopos körerkélyes belső térhez vetített hátteret alkalmaznak a minimális átrendezés, a többfunkciós megoldás érdekében, a színpadátrendezéskor színes előfüggönyt használnak (díszlet: Szabolcs János). A jelmezekre viszont nem sajnálták a szövetet, mindenki több rend ruhában mutatkozik, legcsinosabb Elsa Schraeder, a dúsgazdag bárónő, aki szívesen menne feleségül von Trapp kapitányhoz, de időben rájön, hogy csak felesleges harmadik a szerelmespár mellett. Apácaruhák és osztrák „dirndli” népviselet is szerepel a jelmezek között, a gyerekek játszó ruhái viszont pont olyanok, amikben játszani lehet a legkevésbé (jelmez: Rátkai Erzsébet). A rendezői plusz teljesítmény a darab részét képező német megszállás (Anschluss) képi érzékeltetése. Ehhez a náci hadsereg masírozásának bejátszása, Hitler „sieg heil!” karmozdulatának sokszori ismétlése szolgál segítségül, ami megrázó és egyben korhű.

Szinte lehetetlen rosszul játszani ebben a musicalben. A mű szerkezete az operett sémájára van felépítve (szerelem-szakítás-kibékülés), de a hét gyerek szerepeltetése üdévé teszi a szokványos alapsémát, sokat nyom a latban a hazaszeretet fontossága, ami itt a náci bevonulás iránti ellenállás formájában jelentkezik, de vonatkozhat mindenféle hazaszeretet fontosságára.

Mahó Andrea Mária abszolút főszerepében igazi naiva, semmi manír vagy erőltetettség nincs benne, jutalomjátékot játszik önmaga és a mi számunkra is. Von Trapp kapitányt Csengeri Attila játssza, lehetne kicsit határozottabb, eltökéltebb, hogy méltó ellenfele legyen Fonyó Barbarának, aki Elsa Schraedert kellően affektált, magakellető cicusnak ábrázolja, s teszi ellenszenvessé. Sáfár Mónika zárdafőnöknője jóságos mama inkább, mint apáca, hangja magasra ível áriájában. Rancsó Dezső Max Detweilert játssza, lavíroz a szereplők között, neki köszönhető az énekversenyre való benevezés és siker. Tóth Éva házvezetőnő és Pavletits Béla inas kissé a háttérben maradnak, míg legtöbb figyelem a hét gyerekszereplőre irányul, akiknek játéka és éneklése is jól sikerült, mindez Horváth Anna, Bauer Gergő, Bakos Boglárka, Szirtes Marcell, Kornis Anna, Killik Anna, Nagy Mira szereplésének köszönhető. Epizódszerepekben láthattuk még Denk Viktóriát, Bartus Patríciát, Bodnár Vivient (apácanővérek), Vecsei Lászlót (Rolf Gruber), Szűcs Sándort (von Schreiber), Tahi Józsefet (Zeller főfelügyelő), Illés Dánielt (Elberfeld báró). A felsoroltakon kívül nagyszámú statisztéria működik közre apáca és báli táncos, vagy német katona minőségben. Deres Péter dramaturg, Bartha László koreográfus, Magony Enikő korrepetitor hozzájárultak a musical megfelelő összehangolásához. Eperjes Károly rendezőként is megállja a helyét, mintha nagy kedvvel cserélte volna fel a színészi feladatot a rendezőivel.

(Kis utánajárással megtudhatjuk, hogy valós történet alapján jött létre a mű, csak éppen semmi nem úgy volt, ahogy látjuk a színpadon: Trapp nem olyan szigorú, Mária nem olyan kedves, Max kitalált figura, a két főszereplő nem szerelemből, hanem praktikus okokból házasodott össze, és nem Svájcba szöktek, hanem Olaszországba utaztak a verseny után, legálisan, vonattal. A többi stimmel, szoktuk mondani. Nem illúziórombolás, csak a tények miatt gondoltam megjegyezni így, a végén.)

Budapest, 2015. november 29.


Megjelent a Kláris 16/4. számában


Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©