„Van-e, ki e nevet nem ismeri?”
– mármint Noszty Feriét. És
Mikszáthét.
Reménykedjünk, hogy legalább is kevés.
Mikszáth regényét színpadra
átdolgozta valamikor Harsányi Zsolt –
kevéssé követve Mikszáth
regényét –,
később Karinthy Ferenc Benedek Andrással, 1950-ben
– ahhoz képest egész
regény-hű –, most pedig „zenés
színjátékként két
részben” Bártfay
Rita az
Újszínházban. Máris előrebocsátjuk,
hogy az első rész összefogottabb és
rövidebb is, pedig még néminemű anekdoták is
elhangzanak, ebben is hűen
Mikszáth szelleméhez.
A nézőt amúgy is korabeli
andalító zeneszó fogadja diszkréten
a függöny mögül, majd „társadalmi
kép” tárul elénk előbb ködös
füstben; lassan
felszáll a köd, és máris
belecsöppenhetünk az 1900-as évek elejének
kisvárosi
zajos életébe. Ehhez persze sok szereplő
szükségeltetik, így Vass György
rendező számos szereplőt mozgat folyamatosan, a
koreográfus Dénes Zsolt
pedig
táncosokat is, belesimítva az előadás
„szövetébe”.
A darab a regény legfontosabb mozzanatait
követi, az egyes
figurák legjellemzőbb vonásait ízléssel
felerősítve. Az egyes szereplők
múltjáról, társadalmi-baráti
összefonódásaikról viszonylag keveset tudunk
meg,
az amerikai „kiflikirály”-ságot persze igen.
A hölgytársaságban kitűnik a
„szokástól eltérően” Tóth
Mihály felesége (Kökényessy
Ági), aki talán mégsem
annyira buta. És talán érdemes máris
megjegyezni, hogy lányuk, Tóth Mari (Szilvási
Judit) – akit apja olykor
„Máriá”-nak nevez nyomatékkal –
nem annyira okos és
nem is annyira szerelmes, mint azt gondolhatnánk Amerika,
illetve Noszty Feri (Almási
Sándor) jó kiállása okán; de
mivel az előadás egésze zenéstől,
táncostul,
sok-vitatkozástul, a szükséges humorral való
kifejezett fűszerezettségétől kellően
visszafogott, talán elég is Mari ennyi lelkesedése
és szellemessége.
De előbb Noszty Feri, huszárhadnagy
– akinek jellemét előbb
ismerjük meg Stromm Adalbert ezredes (Nagy Zoltán)
nagylelkűségén keresztül,
amikor szemrebbenés nélkül elismeri és
kifizeti a hamis váltót a vendéglős,
Kozsehuba Tivadar (az ugyancsak jól hadaró Szakács Tibor, aki
később Topsich
grófként, azután még Brozik
Dánielként is remekel) nagy bánatára, mint
magát a
„fess hadnagyot”. Így aztán, amikor
megjelenik „a” Noszty Feri mint a társaság
közepe és a lányok rajongásának
„tárgya” – amit ő persze ki is használ
–, már
meg sem lepődünk. Emlékezetes jelenete marad
búcsúja a mundértól
(„Ripityom!”,
sőt „Hej!”), majd azonnali megjelenése
civilként, máris élve a dzsentrik
életét. Léhaságában nincs nagy
különbség.
Az sem könnyen felejthető, ahogyan a
ragyogó Noszty Vilma (Pikali
Gerda) fokról fokra jobban elfogadja az addig
utált és főleg lenézett kérőjét,
a „Kéti” Kopereczky Izrael Izsák
bárót (ifj.
Jászai László), amikor annak
pillanatról
pillanatra emelkedik vagyona, már amit elmesél az addig
unatkozó-utálkozó
Vilmának. Arról nem is beszélve, hogy Vilma
aztán pompásan vigasztalódik a jó
kiállású Malinka Kornéllal, Kopereczky
titkárával (Szarvas
Attila). Igaz,
Kopereczky főispánként ugyancsak jól érzi
magát különös ál-nemzetiségi
feltűnő
ruházatában, bár nem túl szívesen
fedezi Noszty Feri költséges
életmódját és
udvarlásait
A „közvélemény
alakulásáról” is meglehetősen
lesújtó képet
kapunk: Kopereczky előre betanult szövegéről nagy lelkesen
azt hiszik, hogy az
előtte elmondott régi beszédet első hallásra,
szóról szóra mondja vissza. (Alispán
– Kautzky Armand, aki
egyben Utazó is, később Kolotnoki).
A második rész az iparos
bállal kezdődik. Tóth Mari szinte
észrevétlenül kerül színre, de ahogy
táncba viszi őt Feri, az néhány nagyon
szép pillanat. A piros levélpapír kissé
feltűnő, „szájbarágós”-sá
válik a
legfontosabb bizonyíték. Ugyanígy talán
túlzottan hangsúlyos is – de éppen
ezért fülünkben is benne marad, nemcsak
szívünkben – a határozott
fellépésű,
magabiztos Tóth Mihály (Lux
Ádám) két kifakadása: a rabló
után szaladjunk-e,
odaadva neki az ellopott ezüstkanál után még
a kést és a villát is, meg hogy ő 60-ra
taksálja Marit a lehetséges 100-ból
(manapság az ún.„osztályozós
játék” 1-től 10-ig
osztályoz, az elv ugyanaz!), Ferit meg csak 10-re, aki nem lesz
több attól,
hogy Marit lerántja 30-ra.
(Ugyanakkor egyetlen pillanat alatt dönti
el, hogy
felszámolja üzemeit, ha megnyomorodnak a munkások,
ráadásul többen, mint
amennyien meggyógyulnak a híres
szanatóriumában. Dr. Pázmár, a
szanatórium
orvosa a folyton magával cipelt ételhordóval
– Jánosi Dávid.
A kissé
utópisztikus leírás a nyugdíjról
és jutalékról is meglehetős nyomatékkal
hangzik el Tóthtól.)
Kedves jelenet a két lány,
Velkovics Rozália (Bálizs
Anett) és
Tóth Mari kislányos párnacsatája, amikor
vetélkednek, kinek a titkos szerelme
szebb – miközben sejtjük (pontosabban tudjuk), hogy
persze mindketten Nosztyba
szerelmesek.
Kedves jelenség a Pincér is (Varga Ádám, aki
később Krackner
báróként jelenik meg).
Noszty Pál (Mihályi Győző) legfőbb
vágya a felszínen maradni
a rengeteg kölcsönnel – és
összeköttetéssel. Ennyije maradt, és még
jól
érezhetően működik.
De Feri jó
házasságához (mert hiszen „a kard már
elszállt”)
kerítő is kell. Itt van Máli néni
(Homlódyné – Fazekas
Zsuzsa), aki az egész
szövevényes históriát Tóth Mari
„behálózására” – mint a
pók – kiterveli, aztán
szövögeti. Azzal azonban nem számol, hogy Amerika
hatása felülírja az addigi
„jó erkölcsöt”: nemcsak Tóth
Mihály, de Mari sem annyira elvakult, hogy minden
aljasságot lenyeljen – Tóth Mihály a
váltóhamisítást, Tóth Mari a csak
hazudott
szerelmet.
Az előadásban pazar
vendéglátásnak lehetünk tanúi,
miután
Tóth Mihály beleegyezett a házasságba
– végül könnyű szívvel tehette,
kezében a
bizonyítékkal, a piros levélpapírral
–, bár itt talán nem esküvőről van szó.
Minden esetre Noszty Feri felsülése kellően drámai,
megtudva Tóth Mihály
feleségének és leányának hirtelen
elutazását örökre – a talpig
becsületes
Stromm ezredes úr is a megfelelő pillanatban lép be
(„Akarsz valamit, fiam?”) –
de aztán Noszty Feri újra erőre kap.
„Ripityom!” – bár talán
„Hej!” nélkül…
(Harmath Imre – Fényes
Szabolcs: Ripityom c. szerzeménye.)
Nem szóltunk a trencséni
polgármesterről (Velkovics György –
Incze József,
később Liszy ügyvéd)) és
feleségéről (Zsuzsanna – Szabó Zsuzsa,
később Répásiné), valamint Máli
néni férjéről (Homlódy földbirtokos
– Tóth
Tamás), akik tovább
gazdagítják-színesítik a társadalmi
életet és ismereteinket
erről a letűnt (?) világról. De találkozunk
Tinkával is, Brozik lányával
(Bátyai Éva, aki később
Matild és Kisasszony is).
A cselekmény jobb
megértését hivatott segíteni a Rikkancs
(Csató Gábor),
aki időről időre nagy szenzációként tálalja
a várható
eseményeket záptojásostul (főispáni
beiktatás) és egyebektől, más-más
újságot
árulva a változó helyszín szerint.
A háttér vetített
képei szinte észrevétlenül jellemzik az
idő múlását, hol tél, havas táj, hol
nyári erdő. Sokszínű jelmez-forgatag tárul
elénk. Előtte érdekes megoldás a még a
háttérben elforgatható díszlet több
funkcióval.
(Díszlet- és jelmeztervező: Berg Glória). Élőzene
kíséri a nótákat
emlékezetesen, Farkas
Sándor és zenekara. Táncosok: Klausz Betti és Hajdú Ádám.
Szerepelnek még: Papp László, Rumán
Cintia, Incze Máté,
Darányi Ádám, Tar Mónika, Bezzeg Bettina,
Király Orsolya és Hajas-Kiss Anikó.
Dramaturg természetesen Bártfai Rita.
A hosszú vastaps, úgy
véljük, nemcsak a bemutatón
megérdemelt.
Budapest,
2015. november 15.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
