Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MESE AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL AVAGY A HÉT SZAMURÁJ

Örkény István Színház  

A tanító célzattal létrejött mesék egy része iskolai színjátszó körök dramatizálásában került bemutatásra még az én gyerekkoromban. Magam is szerepeltem egy ilyen diákelőadásban, az egy római kori példázatról szólt, az összefogás állt a középpontjában. Ez jutott eszembe az Örkény Színház szamurájokról szóló színdarabjáról, és Kurosawa filmje már azért sem, mert nem láttam. A szórólapon szépen felsorolták, hogy Mikó Csaba és Gáspár Ildikó ki mindenkinek az előzetes műve alapján írta a most játszott kétrészes mese illusztrációt („A hét szamuráj” c. film forgatókönyve és Tábori Zoltán „Cigány rulett” című riportkönyve).

Polgár Csaba rendező ugyanis a történetmesélésnek azt a módját választja, amikor a szereplők narrátorként recitálják az eseményeket, a színpadi cselekmény csak kiegészíti a hallottakat, nem játssza el azt teljességében. A nézőtéren ülve mezei szemlélőként azt tapasztalom, hogy előbb részese vagyok egy japán gyilkossági eseménynek, majd a szamurájok megjelenésének, akik majd megvédik a völgy lakóit a gyilkosoktól. Egy ponton a rendezés bevonja a nézőket a játékba (gyanús, hogy nem igazi ez a bevonás, de úgy tesznek, mintha az lenne), megszavaztatja velünk Takács Nóra Diána, hogy a szamurájok maradását, vagy távozását akarjuk látni, mert mindkettőre van forgatókönyv. Én hiába szavaztam a szamurájok távozására, a többség a maradásukra voksolt, így ezt játszották, bár a két változat között nem lehet nagy a különbség.

Nos, amíg mi azon gondolkozunk, melyik változatra szavazzunk, az előadás bemutat egy másik történetet, a 2000-es évek tatárszentgyörgyi cigánygyilkosságával a középpontban. Az igazi nézői feladat most érkezett el, mert összefüggést kell keresni a japán szamurájos történet és a magyar cigányprobléma színrehozatala között. Muszáj kapcsolatot találni köztük, mert minek került volna ide? Tovább megyek. A honi cigánygyilkosság lett volna a központi téma, és ehhez találták meg a hét szamurájról szóló mesét Kurosawa filmjében, csak megfordították a fontossági sorrendet. Akkor miről is szól a mese mindkét esetben? Arról, hogy a védtelen embereket bármikor megtámadhatják, megölhetik, ki vannak szolgáltatva támadóiknak, a gyilkosoknak, de ki vannak szolgáltatva a nehezen megszerzett védőiknek is, hisz szolgálataikért ők is kérnek cserébe kis ezt-azt.

Mondhatjuk, hogy az igazságtétel sohasem maradéktalan. A völgy japán lakóin, vagy a vidéki cigányokon esett sérelem után az ott lakók élete már nem lesz olyan, mint volt. A tragédia után hátramaradó közösség felbomlik, meghasonul önmagával, és örökre bizalmatlan marad minden kívülről jött emberrel szemben, akár gyilkol, akár segít.

A Polgár Csaba által rendezett tanulságos mese két különálló története az előadás végére megpróbál összeállni egységes egésszé, amit a nézőnek kell összerakni a saját fejében. Ez az igazi feladat, nem pedig annak eldöntése, hogy a szamurájok maradására vagy elmenetére szavazok. Ha innen nézzük a két eseményt, nincs nagy különbség a japán és a honi történet között. A tatárszentgyörgyi cigányok megvédésére a magyar gárda önkéntesei vállalkoztak, vagy inkább úgy mondanám, rajtuk kívül más nem vállalkozott megvédésükre. Látszólag ártatlanul hangzik el játék közben a vadászat néhány alaptörvénye, benne a fajvédelemmel, ami a gyenge egyedek kilövését jótékony célként tünteti fel, gátolja a túlszaporodást, végső soron a biológiai egyensúlyt célozza meg. Valójában kőkemény vádirat az erőszak, a fajgyűlölet ellen.

Izsák Lili díszlet- és jelmeztervező néhány durvaszövésű zsákkal megoldotta a díszletet, a zsákban lévő rizs több önmagánál, a völgylakók hosszú távú élelme, vagyona és védelmi eszköze is, mert ebből épül a birtokot elkerítő palánk. A szamurájok öltözéke emlékeztet a küzdősportokban (karate) viselt mezre, a többieké jellegtelen polgári ruházat. Viszont a játék aktív része a főtt rizzsel teli dézsa, központi szerepe van, időről időre valaki beletúr és eszik belőle, a létszükséglet mellett rituális mozzanattá is válik, bizonyos jogokat jelent a rizsevés, a koncepció része.

A színészi játék összehangolása oly nagymérvű, hogy sem a szórólap, sem a színház aulájában kifüggesztett szereposztás nem részletezi, ki milyen szerepe(ke)t játszik, helyette betűrendben sorolja fel a szereplők nevét. Ezért bajban is vagyunk a nem őshonos Örkény beli színészekkel, akik egyetemistaként vagy vendégként lépnek fel. Mind közül a legjobb alakítást számomra Znamenák István szamurája nyújtotta. Ő a szamurájok úgymond főnöke, ő toborozza össze a másik hat harcost. Minden mozdulata élvezet, parancsoló hangon való állandó megszólalása telitalálat, még a rizsevést is felsőbbségi tudattal műveli. Igazi gárdavezér! A szamurájok közt Nagy Zsolt nyújtotta a másik nagyszerű teljesítményt, valamint a házigazda szerepében Terhes Sándor (m.v.), élvezetes volt Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Pogány Judit, Kerekes Viktória, Jéger Zsombor (e.h.) alakítása is. A dramaturg Ari-Nagy Barbara volt, a zenéket Kákonyi Árpád állította össze.

Budapest, 2015. november 4.

Megjelent a Kláris 16/3. számában

Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©