A
tanító
célzattal létrejött mesék egy része
iskolai színjátszó körök
dramatizálásában
került bemutatásra még az én gyerekkoromban.
Magam is szerepeltem egy ilyen
diákelőadásban, az egy római kori
példázatról szólt, az
összefogás állt a
középpontjában. Ez jutott eszembe az
Örkény Színház szamurájokról
szóló színdarabjáról,
és Kurosawa filmje már azért sem, mert nem
láttam. A szórólapon szépen
felsorolták, hogy Mikó
Csaba és Gáspár
Ildikó ki mindenkinek az előzetes műve
alapján írta a most játszott
kétrészes mese illusztrációt („A
hét szamuráj” c.
film forgatókönyve és Tábori Zoltán
„Cigány rulett” című riportkönyve).
Polgár
Csaba rendező ugyanis a
történetmesélésnek azt a módját
választja, amikor a
szereplők narrátorként recitálják az
eseményeket, a színpadi cselekmény csak
kiegészíti a hallottakat, nem játssza el azt
teljességében. A nézőtéren ülve
mezei szemlélőként azt tapasztalom, hogy előbb
részese vagyok egy japán
gyilkossági eseménynek, majd a szamurájok
megjelenésének, akik majd megvédik a
völgy lakóit a gyilkosoktól. Egy ponton a
rendezés bevonja a nézőket a játékba
(gyanús, hogy nem igazi ez a bevonás, de úgy
tesznek, mintha az lenne),
megszavaztatja velünk Takács Nóra Diána, hogy
a szamurájok maradását, vagy
távozását akarjuk látni, mert mindkettőre
van forgatókönyv. Én hiába szavaztam
a szamurájok távozására, a
többség a maradásukra voksolt, így ezt
játszották,
bár a két változat között nem lehet nagy
a különbség.
Nos,
amíg
mi azon gondolkozunk, melyik változatra szavazzunk, az
előadás bemutat egy
másik történetet, a 2000-es évek
tatárszentgyörgyi cigánygyilkosságával
a
középpontban. Az igazi nézői feladat most
érkezett el, mert összefüggést kell
keresni a japán szamurájos történet és
a magyar cigányprobléma színrehozatala
között. Muszáj kapcsolatot találni
köztük, mert minek került volna ide? Tovább
megyek.
A honi cigánygyilkosság lett volna a központi
téma, és ehhez találták meg a hét
szamurájról szóló mesét Kurosawa
filmjében, csak megfordították a fontossági
sorrendet. Akkor miről is szól a mese mindkét esetben?
Arról, hogy a védtelen
embereket bármikor megtámadhatják,
megölhetik, ki vannak szolgáltatva
támadóiknak, a gyilkosoknak, de ki vannak
szolgáltatva a nehezen megszerzett
védőiknek is, hisz szolgálataikért ők is
kérnek cserébe kis ezt-azt.
Mondhatjuk,
hogy az igazságtétel sohasem maradéktalan. A
völgy japán lakóin, vagy a vidéki
cigányokon esett sérelem után az ott lakók
élete már nem lesz olyan, mint volt.
A tragédia után hátramaradó
közösség felbomlik, meghasonul önmagával,
és örökre
bizalmatlan marad minden kívülről jött emberrel
szemben, akár gyilkol, akár
segít.
A
Polgár
Csaba által rendezett tanulságos mese két
különálló története az
előadás végére
megpróbál összeállni egységes
egésszé, amit a nézőnek kell összerakni a
saját
fejében. Ez az igazi feladat, nem pedig annak
eldöntése, hogy a szamurájok
maradására vagy elmenetére szavazok. Ha innen
nézzük a két eseményt, nincs nagy
különbség a japán és a honi
történet között. A tatárszentgyörgyi
cigányok
megvédésére a magyar gárda
önkéntesei vállalkoztak, vagy inkább
úgy mondanám,
rajtuk kívül más nem vállalkozott
megvédésükre. Látszólag
ártatlanul hangzik el
játék közben a vadászat néhány
alaptörvénye, benne a fajvédelemmel, ami a
gyenge egyedek kilövését jótékony
célként tünteti fel, gátolja a
túlszaporodást, végső soron a biológiai
egyensúlyt célozza meg. Valójában
kőkemény vádirat az erőszak, a fajgyűlölet ellen.
Izsák Lili
díszlet- és jelmeztervező néhány
durvaszövésű zsákkal megoldotta a díszletet,
a
zsákban lévő rizs több önmagánál,
a völgylakók hosszú távú
élelme, vagyona és
védelmi eszköze is, mert ebből épül a birtokot
elkerítő palánk. A szamurájok
öltözéke emlékeztet a küzdősportokban
(karate) viselt mezre, a többieké
jellegtelen polgári ruházat. Viszont a
játék aktív része a főtt rizzsel teli
dézsa, központi szerepe van, időről időre valaki
beletúr és eszik belőle, a
létszükséglet mellett rituális
mozzanattá is válik, bizonyos jogokat jelent a
rizsevés, a koncepció része.
A
színészi
játék összehangolása oly nagymérvű,
hogy sem a szórólap, sem a színház
aulájában kifüggesztett szereposztás nem
részletezi, ki milyen szerepe(ke)t
játszik, helyette betűrendben sorolja fel a szereplők
nevét. Ezért bajban is
vagyunk a nem őshonos Örkény beli
színészekkel, akik egyetemistaként vagy
vendégként lépnek fel. Mind közül a
legjobb alakítást számomra Znamenák István szamurája
nyújtotta. Ő a szamurájok
úgymond főnöke, ő toborozza össze a másik
hat harcost. Minden mozdulata élvezet, parancsoló hangon
való állandó
megszólalása telitalálat, még a
rizsevést is felsőbbségi tudattal műveli. Igazi
gárdavezér! A szamurájok közt Nagy Zsolt nyújtotta a
másik nagyszerű
teljesítményt, valamint a házigazda
szerepében Terhes
Sándor (m.v.), élvezetes
volt Bíró Kriszta,
Takács Nóra Diána, Pogány Judit, Kerekes
Viktória, Jéger
Zsombor (e.h.) alakítása is. A dramaturg Ari-Nagy Barbara volt, a
zenéket
Kákonyi Árpád állította
össze.
Budapest,
2015. november 4.
Megjelent a Kláris 16/3.
számában
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
