Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MESE AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL AVAGY A HÉT SZAMURÁJ

Örkény István Színház  

Be kell vallanom, nem láttam Akira Kurosawa A hét szamuráj c. nagysikerű filmjét, ezért legalább a tartalmára rákerestem az interneten. Ezek szerint „Egy ismétlődő rablótámadásoknak kitett falu gazdátlan szamurájokat (roninokat) fogad fel, hogy azok, mint a harc művészei, megvédjék a termésüket. Ez végül nem kis áldozat árán és a falusiak részvételével sikerül is. (…) Kurosawa itt is az embereket, az emberi kapcsolatokat helyezte a középpontba: a parasztoknak mindenekelőtt magukat, vagyis számító önzésüket, gyanakvásukat kell legyőzniük. Ez a nagy kritikai és közönségsikert aratott, filozofikus mélységű szamurájfilm szolgált egy hasonlóképpen közkedvelt amerikai western, A hét mesterlövész alapjául.” (Nos, A hét mesterlövészt sem láttam eddig.)

Aztán itt van Tábori Zoltán Cigány rulett című riportkönyve (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014). Némi fogalmat alkothatunk róla például Eszéki Erzsébet ismertetőjéből (http://olvassbele.com/2014/07/26/munkasfelvetel-tabori-zoltan-cigany-rulett/): A könyv többek között a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossággal foglalkozik, de nem csak ezzel. És főleg, Elsősorban nem is a táma­dásokról, sokkal inkább az érintett településekről, a kör­nyezetről ad érzékletes képet a könyv. A világról, ahol ilyesmi egyáltalán megtörténhetett.”

Nos, nyilvánvalóan a két téma közötti kapcsolódási pont a kettős gyilkosságok. Merthogy az előadásban, Polgár Csaba rendezésében, a függöny felhúzása után (szinte) hamisítatlan japán falut láthatunk, amennyiben falunak tekinthető a két családból álló rizstermelők és feldolgozók („üzem”) közössége. Minden esetre a falu a világtól elzártan él, éppen esküvőre készülnek. Az egyik család kéttagú: anya (Biró Kriszta) és kissé málé fia (Vajda Milán). A másik család teljes: apa (Terhes Sándor m.v.), felesége, két fia és egyszem lánya (Kókai Tünde), egy fogadott bátortalanabb és mindig éhes fiú (Ficza István) no meg az „anyó”, a feleség idős édesanyja (Pogány Judit).

És az ünnep közepette következik be a domboldalra a zöldségért (hosszasan) felgyalogló feleség és az egyik fiú lelövése. Nem tudni, kik ők, honnan jöttek, mit akartak, miért lőtték le a két ártatlan embert. És persze a vita a megmaradtak közt: egyezkedjenek-e velük, vagy harcoljanak ellenük. Végül a harcot akarók „pártja” győz, a megmaradt 3 fiú elmegy felfogadni a szamurájokat a falu védelmére. Elkerülnek a városba a nagy tál főtt rizzsel (ugyanazon a helyszínen, a csaknem üres színpadon), találkoznak szajhával is, de főleg igazi szamurájjal (Znamenák István), majd szamurájokkal – nem kevés humoros és kevésbé humoros jelenettel –, akik végül felvállalják a falu védelmét pusztán csak a rizsért. Mert hogy, mint mondják a falusiak, másuk nincs.

A falubeliek félnek az idegenektől, az apa félti a lányát az idegen férfiaktól – mint utalásokat hallunk erre, nem is alaptalanul.

Mindeközben valamikor, valahogyan „átúszunk” Magyarországra, az Alföldre, a nyomorúságba, újságcikkek, különböző riport alanyok – szomszédok, a cigányokkal ellenséges gazdálkodó, a polgármesternő és mások feltehetően riportokban elmondott, meglehetősen lesújtó, máskor felháborító – véleményeit halljuk hol szinte felolvasás szerűen, hol „életszagúan”. Semmiféle támpont nincs arra, kik és miért gyilkoltak, pláne gyereket, és hogy „már a beilleszkedett romák sem kellenek”… Ezt nevezik dokumentumszínháznak (minden esetre valóban érdekes a kísérlet).

Itt mér végképp elvész a színház „varázsa”, hiszen a nézőtéri fényeket felkapcsolják, döntsük el mi a történet folytatását, visszaröpülve a japán faluba: maradjanak a szamurájok, vagy menjenek el. Mert a szamurájoknak több rizst kell adni, mint gondolták, sőt, erődfalat kell építeni a rizzsel teli zsákokból, és nekik is harcolniuk kell. Ha nem marad terményük, éhen halnak. Ha megmarad a terményük (tehát nincs harc), az idegen lövöldözők jönnek vissza, és elűzik őket.

A nézőtér úgy dönt, hogy maradjanak a szamurájok. (Talán azért, mert ez volt az első kérdésként feltett variáció…) A falusiak tehát a harcot választják, mi igyekszünk visszakerülni a színházi hangulatba „csudát látni”, de amit nem láthatunk, már mindenki a földön fekszik, a narrátor pedig elmondja, milyen súlyos harcok folytak. Valakikkel. És végül ott a vetített szöveg: összesen 28-an haltak meg. Mindenki. Feltehetően mindkét oldalról mindenki, hírmondó sem maradt, aki elmondhatná, végül is kik voltak ezek a lövöldöző idegenek. A filmben azonban megvédték a falut, nem hiába áll ott a szórólapon, hogy a filmnek (pontosabban: Akira Kurosawa, Hideo Oguni, Shinobu Hashimoto A hét szamuráj című forgatókönyve) motívumai alapján, no meg Tábori Zoltán említett könyve felhasználásával írta Mikó Csaba és Gáspár Ildikó.

Miután csak ezt az előadást láttam, ahol e változat szerint a szamurájok és a falusiak felveszik a harcot az idegenekkel, nem tudom, mi a másik változat vége (ti. amikor a szamurájok sorsára hagyják a közösséget). Sok illúzióm azonban nincs.

A színészek megteszik, amit kell, többen többféle szerepet is játszanak. A teljes névsor:

Baksa Imre mv., Bíró Kriszta, Debreczeny Csaba, Ficza István, Jankovics Péter mv., Jéger Zsombor eh., Kerekes Viktória, Kókai Tünde eh., Máthé Zsolt, Nagy Zsolt, Novkov Máté eh., Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor mv., Vajda Milán, Znamenák István.

Érdekes a zene, a kezdéskori dallam és ritmus, ami később is előfordul még. (Zene: Kákonyi Árpád, Gryllus Vilmos dalainak felhasználásával).

Díszlet-jelmez: Izsák Lili, dramaturg: Ari-Nagy Barbara.

A cigánykérdést (jelzőt szándékosan nem teszek elé) megoldani nem a színház feladata, de felhívni rá a figyelmet, akár a felháborodásig, már igen. Ez pedig végül is sikerült.

 
Budapest, 2015. november 3.

Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©