Arnold Wesker
kortárs drámaíró műve a
legkevésbé sem
nevezhető unalmasnak. Önmagában 30 szereplő léte,
különbözősége már egy jól
érezhető alapszínt ad – jelen esetben a csaknem
csupa-fehér konyhában. A Pesti
Magyar Színház színpadán olykor
épphogy elférnek a nagyméretű berendezés
mellett-között-fölött. Hiszen egy nagy
étterem nagy konyhájában vagyunk, számos
óriási pulttal szemközt. Egy-egy pult
mögött két-két szakács főz, kever,
dagaszt, reszel, vagdal – és beszél. Lőrinczy Attila
fordításában olykor
káromkodásokat, álmokat vagy álmok helyett
rémálmokat, veszekedéseket,
indulatokat hallhatunk. Kivéve, amikor a rengeteg féle
konyhai eszközzel különös
ritmust dobolnak-zenélnek a zömében férfi
szakácsok-cukrászok (egyetlen női
szakács van azért). Mindegyiküknek megvan a
saját szakterülete, amit vagy
szeret, vagy inkább nem szeret.
Szerencsére vannak
pincérlányok is. Szintén többen,
megszemlélhetjük őket, ahogy sorban bejönnek
színesen, vidáman, különbözően –
aztán átöltöznek az egyen-fekete
pincéröltözetükbe. Mégsem
egyformák, mint
ahogy természetesen a szakácsok sem. Nem beszélve
a nagyon elkülönülő Chefről
(a távolkeleti származású Yu Debin játssza), no meg az
étterem „felső
vezetéséről”. Hiszen minden és mindenki van
itt, éppen úgy, mint „kinn”, a
„társadalomban”.
És mindenkinek
külön-külön van neve is, története
már nem
feltétlenül.
A rendezés igyekezett eleget tenni Wesker
aprólékos
előírásainak, instrukcióinak. Jelentős szerepe van
tehát az összehangolt mozgásnak,
a meglehetősen sajátos mozgásvilágnak is.
(Mozgás: Gyenes Ildikó.)
Az óriási
fehér lábosok, a rengeteg üres tányér
mozgatása, az imitált főzési-sütési
mozdulatok sajátos konyhát tárnak elénk,
pár óra alatt kell tálalni úgy
kétezer
adag ételt. Előtte pedig természetesen mindezt
előkészíteni, no meg ők maguk is
étkeznek. És beszélgetnek, vagy éppen
„balhéznak”. Esetleg többen szirtakit
járnak a munka szünetében. A háttérben
pedig áttetsző fal mögött felsejlik az
étterem is.
Lényeges az
alapszituációban a „dolgozók”
származásának
sokfélesége: ír, zsidó német,
francia, ír és mások. Azt is gyorsan megtudjuk
például, hogy Paul (Fillár
István) felesége nemrégen halt meg,
ezért minden ezt
érintő szóra ugrik. Az előadás kezdetén
megismerhetjük az egyetlen női szakács (Bertha – Tóth Éva)
életvidámságát, később már
keveset találkozunk vele. Peterrel (Takács
Géza) más a helyzet: ő szinte folyamatosan
indulataival küzd. Segítene is az új
szakácsnak (Kevin – Gémes
Antos), de leckézteti is. Érzékeny
származására – de
indulatának fő forrása, szerelme a pincérnő, a
házasságban élő Monique (Balsai
Móni) iránt lassabban tárul fel.
Számos fontos társadalmi
vonatkozású történésről
szerezhetünk tudomást. Paul (aki egyébként
cukrász) például keserű
tapasztalatot szerzett arról, hogy szolidaritását
mások, jelen esetben otthon, szomszédja
iránt nem feltétlenül viszonozzák, sőt: ha ő
segít, az természetes, de ha a
másiknak kellene segítenie, akkor agresszív
támadás a válasz.
Az étterem-tulajdonos nemcsak
munkamániás, akinek a
konyhán-éttermen kívül nincs élete, de
nem is érti, másoknak ez miért nem elég,
hiszen ő a szerinte elegendő fizetéssel mindent megad a
dolgozóinak. Rend,
fegyelem, munka – ez az élet. Szerinte. Egy
égési sérülés is csak semmiség.
Fontos epizód a csavargó
megjelenése (Tordy Géza),
a hozzá
való viszonyulása mind a dolgozók egy
részének, mind pedig például a
tulajdonosnak (Marango – a kimért Eperjes Károly). De a
„dolgozók” véleménye is
megoszlik erről, természetesen.
(Ne keressünk áthallásokat
– maga az élet ilyen…)
És ami szinte csak az utolsó
pillanatokban merül fel: ahol
férfiak és főleg fiatal lányok, nők dolgoznak, ott
a nők teherbe esése
előfordulhat. Csendben, „fű alatt”. A
„pirulák” pedig, amiket szednek (megelőzésre,
de inkább a terhesség
megszakítására), nem veszélytelenek.
És hiába szereti –
ha igaz – Monique Petert, ha a tehetősebb férje
saját házat ígért neki. Az
asszony könnyebben határoz úgy, hogy elveteti a
gyereket, Peter gyerekét, Peter
azonban ezt nem tudja megemészteni, különösen nem
ilyen rövid idő alatt. Megismerve
indulatos természetét, nem is várható el
tőle. És borul a konyha, az étterem,
Peter (és a többiek) élete is.
Számos neves színész viszi
még sikerre az előadást,
valamennyiüket nem tudjuk felsorolni. De
megemlíteném Hunyadkürti
Istvánt (m.
v., Frank), a gitáron is játszó Pavlevits Bélát
(Hans), vagy Dimitrit (Horváth
Illés). Igazságtalan vagyok a fel nem sorolt,
ugyanígy kiválóan
játszó-mozgó,
saját karakterüket pontosan és hitelesen
megformáló
színésszel-színésznővel
szemben, mint amilyen a húst gurulós bőröndben
kicsempésző Alfredo (Tahi
József), vagy Kálid
Artúr (Gaston).
A 30 szereplőből hat pincérlány
még növendék, fellépésük,
mozgásuk az előadásban üdítő.
A kitűnő fehér díszlet Szabolcs János
munkája, jelmez: Kovács
Yvette Alida,
akinek különösen tág tere nyílt a
színes, sokféle és
jellemző öltözék tervezésében a
dolgozók bevonulásához, ill.
kivonulásához.
Zene: Vecsei
László.
Dramaturg: Deres
Péter, videolátvány: Török Marcell.
Rendezőnek Lengyel
Ferencet hívták meg, aki valóban
látványos, mozgalmas és precíz
előadást hozott létre.
Budapest, 2015.
október 3.
Megjelent a Kláris 16/2. számában.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
