Nádasdy Ádám fordításában láthatjuk László Zsoltot Lear királyként – aki nagyon is emberi. Nádasdy fordítása korunkhoz, szabadabb szóhasználatunkhoz közelebb hozta Shakespeare klasszikus és talán jól ismertnek vélhető drámáját, amelyben „horror”, gyilkosságok, megvakítás, fájdalom és humor egyaránt helyet kap, „kinek mi tetszik” – mint Shakespeare korában. Talán az akkori színpad sem volt nagyobb, villanykapcsolók, kerekesszék (mint kaloda!), több guriga ragtapasz és pisztoly azonban ismeretlen színházi-rendezői megoldások voltak. Annak ellenére, hogy nem „nagyszabású” (már csak a színpad adott méretei miatt sem), fizikailag nem „nagyívű”, korhű jelmezes rendezést láthatunk, a fentiek miatt talán mégis közelebb állhat ez a rendezés a korabeli színházi játékhoz, mint a látványos megoldások. (A korabeli színjátszásról némi képet nyerhettünk pl. a Globe Színház Hamlet-előadásából néhány éve.) És mégis, olykor mintha idézőjelben látnánk Shakespeare-t.

Az előadás egyik erőssége talán a színpad nem túlzott méreteiből fakad. A színészek közel vannak hozzánk, nézőkhöz, nincsenek nagy és változatos díszletek, képzelőerőnknek kell fokozottan működnie. Már csak azért is, mert például itt nemcsak a sokszor inkább szomorú Bohócot nő játssza (a ragyogó Kováts Adél), aki egy pillanatban nőiségével is élne, vigaszul a királynak (aki ezt elhárítja), hanem Kent gróf („átöltözve Cajus”) is nő: Csomós Mari.

Az érzelmek, különösen a szeretet színpadi megjelenítése mindig nagy kihívás, a Lear királyban közismerten az. Leginkább persze a legkisebb lány, Cordelia (Sodró Eliza) esetében. Itt nem hangzik el a régi fordítás mára szinte szlogenné vált hasonlata az emberrel és a sóval, sőt, a leginkább szinte semmi sem hangzott el, lévén a leány igen „zárkózott”.

A két nagyobb lány árulása mellett kiemelkedően fontos a szerepe a karakteres Edmundnak, Gloucester házasságon kívüli fiának (Pál András természetesen), akinek kegyeiért később mindkét, apjukhoz (és szándékuk szerint nem csak apjukhoz) hűtlen lány verseng. Sőt, Gonerilnek (a legidősebb leány, Szávai Viktória) ez megér egy mérgezést a szintén kellően gonoszan határozott húgával szemben (Regan – Andrusko Marcella).

Az előadás derűs reggelivel kezdődik. A király ereje teljében, magabiztosan, jókedvűen. Biztos a dolgában: hatalmát-királyságát lányai közt most szétosztva, boldogan éli majd náluk hátralévő éveit. Hiszen őt mindenki szereti, lányai kiváltképp. A Házvezetőnő (Martin Márta) tüsténkedik körülöttük, újabb „udvari ember” a láthatáron, aki őt fogja szolgálni, ekkor mutatja be ugyanis Gloucester gróf igen szolgálatkész „zabigyerekét”, Edmundot. Itt ül, az óriási, gazdagon megterített, ételekkel teli asztal körül mindenki más is: a meglettebb korú Albany herceg, Goneril férje (Gazsó György), Cornwall herceg, Regan férje (Adorjáni Bálint), a legkisebb, szinte még gyereklány két kérője, egyikük a Francia király (Fehér Balázs Benő), és persze Gloucester egyelőre halkabb szavú édesfia: Edgar is (Szatory Dávid).

De nem valamiféle nagy királyi pompának vagyunk tanúi. Lehetne ez egy átlagos jómódú család „tanácskozása” is, ha nem vesszük figyelembe a király és mellette a Bohóc – mintha hozzátartozója lenne – igen magas székét, ők már szinte az asztalon ülnek velünk szemben.

A békés reggeli azonban hamarosan indulatok tág terévé válik, amit Cordelia nem megfelelő viselkedése vált ki: ő nem tud, mi több, nem is akar sima szavakat mondani a szeretetről, ami apjához fűzi. Egyszerűen csak nagyon szereti. Mindez szinte felfoghatatlan gyorsan váltja ki apja oly mély indulatát, hogy mindenből kitagadja kedvenc lányát… A pár perccel korábban még önelégült, derűs arcát mutató férfi egy pillanat alatt vált át zsarnoki „üzemmódba”, aki se lát, se hall – még sokáig. Szinte gyermeki módon követeli az ebédet, most már Goneril asztalánál ülve. Nem egykönnyen érzékeli és tudatosul benne, hogy már nem az ő kívánságai teljesülnek, hogy már öregnek tartják, akit át lehet „passzolni” másik lányához, hiszen hatalom nélkül nem király a király. Egyelőre még mindig Cordelia hálátlansága kelti fel dühét, ahányszor csak eszébe jut.

Lányai árulását azután nem képes megemészteni, az őrülésbe „menekül”. A nagy asztal most már egészen más célokat szolgál, más helyszíneket kell elképzelnünk: vihart, kivertséget, hideget. A két nagyobb lány gonoszságával párosul Edmund gonoszsága, aki a legelső pillanattól fogva féltestvére és apja ellen dolgozik, megfontoltan, ügyesen, jó esélyekkel. Olykor kikacsintva a nézőkre. Mert amilyen rövidlátó Lear király lányaival szemben, annyira rövidlátó Gloucester fiaival szemben. Őt éppen nyílt színi megvakítása, később sikertelen öngyilkossága teszi látóvá. Rongyos Tamássá öltözött (vagy inkább vetkőzött) édesfia olykor már nehezen képes – szerepe szerint – a félbolond szerepét játszani apja mellett. 

(Játszanak még: Bodoky Márk eh. és Olasz Renátó eh.)

Tudjuk, Lear király meghal a végén – mindhárom lánya halálát követően. „Csoda, hogy eddig bírta” – állapítja meg lemondó szomorúsággal Kent gróf (sajnos, nem túl hitelesen). Előzőleg Lear és Cordelia egymásra találása újra inkább csak „köznapi emberi” – nem sok köze van sem hatalomhoz, sem királysághoz. A két nagyobb lány, vagy Cornwall herceg halála nyilvánvalóan nem rendít meg minket. És hiába sok a vér a torkon szúrt szolga (Oswald – Rétfalvi Tamás) hosszas haldoklásakor is, ezt is csak simán tudomásul vesszük.

A nagy kavarodásban előbb fel sem tűnnek a beázott sarkok a falakon, a háttérben az óriási függöny – amit aztán, letépve, sokféle célra fel lehet használni, pl. fekhelynek. Tányér törik ripityára, asztal közepe mozdul a helyéről, székek cserélődnek – viszonylag kevés, állandó díszlettel, kellékkel keletkezik újra és újra nagy felfordulás. Az óriási csilláron hintázni lehet, később nagy robajjal szakad rá az asztallapra, ami alatt ott kuksol szegény Lear király is. A csillár jó darabig még az asztalon hever számos más tárgy társaságában, miközben eszegetnek róla ezt-azt, vagy körbejárnak rajta, jelesül Rongyos Tamás elöl, a ruhátlan Lear király utána. (Díszlettervező: Menczel Róbert.)

Jelmez terén az említett Ádám-kosztümtől (Lear király) és egyetlen kisnadrágtól (Rongyos Tamás) szolgai-házvezetőnői öltözeten át elegáns ruhákig széles a skála. A Bohóc jelmeze is visszafogott, leginkább a piros orr olykori felvétele utal erre, a kevés bohóc-smink mellett. (Jelmeztervező: Zöldy Z. Gergely.)

Az eredetileg öt felvonást két részben, alig 3 órányi játékidőben elénk varázsolni nem egyszerű. A rendező Alföldi Róbertnek ebben Vörös Róbert dramaturg volt segítségére. Fontos szerep jutott a zenének – vagy éppen a mélységes csendnek.

Budapest, 2015. október 7.

Megjelent a Kláris 16/2. számában.

Györgypál Katalin

♣ ♣ ♣