Cervantes kétrészes regénye, mint tudjuk, 1605-ben, illetve 1615-ben jelent meg Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címmel, első magyar fordítása pedig 1879-ben. (Az is régen volt.) Két főhőse, a „kóbor lovag” és kinevezett falusi „fegyverhordozója”, Sancho Panza pedig szimbólummá vált nálunk is, akár egymásnak ellentétes jelentéssel is, különösen ami a „búsképű lovagot” illeti. Ma is élnek olyan emberek, akiket környezetük nevetségeseknek szeretne inkább látni, mint nemeseknek, mert olyan eszmékhez ragaszkodnak, amelyeket mások is vállalhatnának, de nem teszik. Könnyebb nevetni rajtuk.

Vidnyánszky Attila Verebes Ernő változatát vitte most színpadra, Benyhe János fordítása alapján. A dramaturg is Verebes Ernő. Egy ennyire gazdag világú, mozgalmas „kavalkád”-regényt (kópéregényt) színpadra vinni, a búsképű lovag fejében kavargó-gomolygó ködöket, felvillanó képeket, a hol valóságos, hol álombeli, képzelet szülte alakokat megmutatni színpadi képekkel, mozgással, ködökkel, zajokkal, színekkel, zenékkel, humorral-iróniával (is) lehet. Ezt tette a rendező, aki a szereposztással már előre vetítette az előadás jellegét, amikor Don Quijote szerepét Reviczky Gáborra, Sancho Panza megformálását pedig Bodrogi Gyulára bízta. Élővé válik itt maga Cervantes is Trill Zsolt lágyabb megformálásában, testét könyvekkel körülerősítve páncélzatként – a darab végén majd újra ezt látjuk.

Egyébként is a színpad tele régi könyvekkel, hol a padlóhoz szögezik egyiket-másikat, hol elég egy részük a (nem látható) toronyban, de ettől csak még több lesz belőlük, „újratermelődnek”. A falubeliek aggódnak a „nemes úr” eltűnése miatt, hol igazi életüket élik, keresgélve a hirtelen eltűnt „lovagot”, hol a „lovag” fantáziája szerint „működnek”.

A falubeliektől elkülönül a fehér ruhájú Herceg alakja (Horváth Lajos Ottó) és természetesen a lovag hölgy-ideálja, Dulcinea, aki egyben a Hercegnő is, Udvaros Dorottya.

A kavarodást, szinte folytonos mozgást mégis egyfajta líraiság övezi, érezhető emelkedettség, ami megfelel Don Quijote „nemes” eszméinek, többek között a nők, a kiszolgáltatottak örök védelmezőjének.

Jelentős a szerepe Antóniának, aki Don Quijote unokahúga és egyetlen hozzátartozója, de Maritornesként is megjelenik Tompos Kátya. Énekhangja (a halottbúcsúztató például) szintén hozzájárul az előadás színességéhez, sikeréhez, líraiságához.

A lovag egykor a La Mancha falucskában élő egyszerű nemes úr, vagy hidalgó (hidalgó = kisnemes az egykori Spanyolországban), Alonso Quijano volt, aki jól bánt a környezetében élőkkel, a szolgálókkal. Vagyonának háromnegyedét már felemésztette az étkezés, miegymás. A könyvek bűvöletében él, ágya is könyvekből épült. Belső világa egy színes, képzelt költői világ, kezdve a lova nevétől (a jól ismert Rocinante mint „paripa”), tele óriási szabadságvággyal – a sólyom többször is kirepül, a végén azonban megjelenik előttünk, zsinóron lebegtetve.

Megismerjük a falubelieket is sorra, több oldalukról is.

Nicolas, a borbély Szarvas József, aki folyton borotválkozó-tálat keres mindenféle ócska lábosokat próbálgatva a fejére, hiszen az eredeti drága tálja szolgál sisakul kóbor lovagunknak vitézi páncéljához. A borbély időközben olvasni tanul, két betűig el is jut.

A Lelkész, Tóth László egy gyóntatószék apácarácsos kisablakát hurcolja magával, azon keresztül beszélget néha másokkal.

A Kulcsárné Nagy Mari, aki szintén kitart meghibbantnak tartott gazdája mellett, igyekszik őt ellátni, megvédeni a sok könyvtől, ami gazdája „agyára ment”.

A falubeliek aggódnak a hidalgóért, mégis merre járhat. Keresésük során velük is számos esemény történik – igazából? Vagy csupán Cervantes írói világában?

A Kocsmáros, Rácz József, nem túl szimpatikus figuraként jelenik meg hősünk számára, különösen, hogy a fizetség a nála töltött különös éjszaka után – elmarad.

Sok remek jelenetet, „képet” láthatunk. Ilyen Cervantes megjelenése, amikor nagy fáradsággal letépi magáról a ráragasztott védő-könyveket. Vagy a lovag szélmalom elleni támadása. Vagy amikor a (nem létező) Hercegnő fehér szalagot köt hős lovagunk már rég eltört dárdájára.

Megjelenik két „igazi” ló is (bebújható megoldással), és Don Quijote megverekszik a Fehér Hold Lovagjával (Bakos-Kiss Gábor, aki egyben Sanson Carrasco is), de utána a könyv-páncélba öltözött Cervantes veszi a hátára – és elbuknak.

Cervantes és a lovag sorsa amúgy is egymás mellett fut az előadás során, olykor nem is tudni, kinek a fejéből származik a történet, a lovag fejéből-e, vagy az íróéból?

Olykor nehezen érthető az „indás” szöveg, de ez mintha hozzátartozna a darabhoz – ők maguk sem értik, tehát nekünk sem kell értenünk (ami egyben kiváló humorforrás is). A „macsó” hajcsárok megjelenése a valóság, a két hősünk megverése sajnálkozást is ébreszt bennünk.

Cosmentes (Kristán Attila) jól érezhetően hű szolgája Cervantesnek.

A Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének II. éves hallgatói számára komoly lehetőségek adódnak mind táncra-mozgásra (a koreográfus Uray Péter), mind kórusként történő szereplésre.

A jól mozgó-mozgatható, sokféle díszlet tervezője természetesen Olekszandr Bilozub.

Rocinantét, a paripát egy gurulós szék helyettesíti, a másik ugyanilyen szék Sancho Panza szamara. De rengeteg féle képhez, jelenethez sokféle díszlet jelenik meg, köztük a nevezetes szélmalom háttérben forgó óriási lapátjai.

Jelmeztervező: Bánki Róza, akinek tág tere volt a sokféle ruházat, köztük a „rozsdás” páncél, Dulcinea/Hercegnő hol fekete, hol fehér, néha kevert öltözete, érdekes-furcsa fehér kalapja megtervezésére.

Vidnyászky rendezését most sem annyira megérteni kell, mint inkább átérezni, emésztgetni. Rendezése a „totális” színház(hoz közelít), ráadásul olykor egyszerre, egyidőben többféle esemény játszódik a szemünk előtt a színpad különböző terén. A tisztán két és fél órányi játékidőben bőven adódik idő és tér valamennyi szereplő játékához.

Végül is mi az, ami a leginkább felmerülhet bennünk? Talán, hogy nem a világnak érdemes megfelelni, inkább saját eszméinknek, lelkiismeretünknek… Ám kérdés, hogy ezek az eszmék milyen célt szolgálnak. A lovagkori „ódon” eszmék (jó része) nemes volt: a védtelenek, a kiszolgáltatottak védelmezése valóban örök cél lehet.

 

2015. szeptember 19.

 

Györgypál Katalin

♣ ♣ ♣