Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

Koldusopera

Vígszínház 

Brecht Koldusoperája 1928-ban íródott, bár a szerző később átdolgozta. A darab sikeréhez már akkor is hozzájárult Kurt Weill kifejező, felhívó erejű zenéje is, melyek ironikus dalbetétek, az opera-jelleget parodizáló „songok”, keserű tanulságok bemutatásával. Ilyen pl. az Ágyú-dal, a Cápa-dal és mások, melyek menthetetlenül belekúsznak a fülünkbe.

Brecht művét most újrafordították: a magyar szöveget Eörsi István fordításának felhasználásával készítette Bodó Viktor, Róbert Júlia és Veress Anna, de megtartották a korábbi találó neveket. Dramaturg: Kovács Krisztina.

A szórólapon Viktor Bodo név szerepel rendezőként. Az előadás a Vígszínház és a (sajnos, megszűnőben lévő) Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója, így több színész is a Szputnyik Társulatból való.

A Koldusopera eredetileg három felvonásos, most két részben játsszák, és élő zenekar kíséri. Zenei vezető: Dinyés Dániel.

Napjainkhoz közel hozzák a cselekményt több fordulatban is, ilyen a bankok „fosztogatásai”, a narancs, a sok szegény ember, akik felvonulásával az Országházhoz a kolduskirály megfenyegeti a rendőrfőnököt; az ünnepség oka pedig a miniszterelnök beiktatása, ami számunkra „fogyaszthatóbb”. A szöveg szókimondóbb, maibb a korábbi változatnál.

A kolduskirály (Peacock – Hegedűs D. Géza) az első percekben alsónadrágban mutatkozik – „emberközelség?” – később természetesen igen elegáns. Bicska Maxi (Mészáros Máté) megjelenésével aligha lopja be magát a hölgyek szívébe, pláne egyetlen pillanat alatt! – ez már a szereposztással eldőlt. Pedig Maxi legalább két hölgy nagy szerelme, mindkettő feleségnek tekint(het)i magát. Ám nem látszik sem rettenthetetlennek, sem olyan nagyon bátornak, a kényelmet (és az ételt) azonban valóban látványosan szereti.

Kissé jellegtelen a rendőrfőnök is, nyilvánvaló rendezői szándékkal (Tigris Brown – Hajduk Károly, Szputnyik). Legjobb jelenetek egyike mégis, amikor Maxival fiatalságukat idézik vissza; erős szálak kötik össze őket – megfejelve a rablások eredményének bizonyos megosztásával. Maxi pedig valahogyan mindig előre tudja, mikor lesz razzia… mert fő a barátság.

Az előadásban több „csavar” is van: olykor színház a színházban, a színészek magukat rendezik, sőt felfoghatjuk akár teljes paródiának is. A londoni (?) alvilág – élethűen. Sok kegyetlenséggel, ami alól a szerelmes Polly (Pető Kata, Szputnyik ) sem kivétel; miért is lenne? Hiszen szülei is azok, anyja pedig az örömlányok világában is igen otthonos (Peacockné – Börcsök Enikő). Így hát Polly pontosan beleillik az ál-esküvő hangulatába, kegyetlenségébe is. Nem szabad elfelejteni, hogy a „nagy szerelem” akkor már kerek 5 napja tart!

Maxi szerelmeit (Pollyt és Lucyt) a férfi bűnlajstroma sem zavarja, amikor a folyamatosan fentről lerepülő vékonyabb-vastagabb dossziékkal mintha Bicska Maxi fejére olvasnák a vétkeit (persze, teljességgel feleslegesen merül fel bennünk a kérdés: hogyan lehet olyan férfit szeretni, aki többek közt megerőszakol fiatal lányokat?) – még marakodnak is érte (Lucy – Réti Adrienn), ami számunkra egyszerre nevetséges és keserű.

Jó Kocsma Jenny alakítása is (Járó Zsuzsa), aki érezhetően nem szívesen árulja el régi szerelmét.

A darab jeleneteit sokszor a Kikiáltó jelenti be (Jankovics Péter, Szputnyik – egyben Smith felügyelő is).

Az előadás mozgalmas általában is, jól koreografált (koreográfus Duda Éva), a hosszú songok szövegeit érdemes volna jól érteni. Pontosak az együtt-éneklések is.

Fontos a többi szereplő játéka is: kurvák – Majsai-Nyilas Tünde, Kopek Janka, Rainer-Micsinyei Nóra (Szputnyik), Kurta Niké (Szputnyik), Gonda Kata e.h.; nem elhanyagolhatók a férfi-szereplők sem: Lajos András, Karácsonyi Zoltán, Géczi Zoltán, Molnár Áron, Király Dániel (Szputnyik), Szabó Zoltán (Szputnyik) és Kárpáti Pál (Szputnyik).

A díszlet végig azonos, szürke, emeletes, kétoldalt egy-egy lépcsősorral, fenn hátul cellákkal, szobákkal, mikor mi kell – kellően sivár ahhoz, hogy bármi lehessen, lepusztult raktár, börtön, nappali, vagy örömtanya.(Balázs Juli munkája).

Jók a jelmezek: kontrasztos a koldusgúnyák és a kolduskirály és Maxi „valódi” elegenciája, lágyan eső szövete-öltönyei, a feleségek eltérő ruhái, bundái, az örömlányok alig-öltözékei, amelyek reggelre kissé megtépázódnak. (Jelmez: Kiss Julcsi.)

A színészek „belakják” a színpadon kívül a nézőtér egészét is, „kapkodhatjuk” a fejünket, mindez valóban mozgalmasabbá teszi az előadást.

Az előadás gondos megformálását mutatja, hogy külön van fény (Bányai Tamás), szcenika (Krisztiáni István), sound-design (Keresztes Gábor) és video-design (Juhász András)-„felelős” is.

Ennek a Maxinak végképp nem drukkolunk, hogy megússza – pedig megússza – az akasztást. Kérés nélkül is kegyelmet kap. Aztán – folytatja tovább eddigi életét? Maga az élet megy tovább. Koldusokkal, bankokkal és bankárokkal, gazdagokkal és alvilággal, korrupcióval és kegyetlenséggel. Mint az életben. Sajnálatos módon.

Budapest, 2015. május 02.

Megjelent a Kláris 16/1. számában.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©