Brecht
Koldusoperája 1928-ban íródott, bár
a szerző később
átdolgozta. A darab sikeréhez már akkor is
hozzájárult Kurt Weill
kifejező,
felhívó erejű zenéje is, melyek ironikus
dalbetétek, az opera-jelleget parodizáló
„songok”, keserű tanulságok
bemutatásával. Ilyen pl. az Ágyú-dal, a Cápa-dal és
mások, melyek menthetetlenül belekúsznak a
fülünkbe.
Brecht művét most
újrafordították: a magyar szöveget Eörsi
István fordításának
felhasználásával készítette Bodó Viktor, Róbert
Júlia és Veress
Anna, de
megtartották a korábbi találó neveket.
Dramaturg: Kovács
Krisztina.
A szórólapon Viktor Bodo név szerepel
rendezőként. Az
előadás a Vígszínház és a (sajnos,
megszűnőben lévő) Szputnyik Hajózási
Társaság
közös produkciója, így több
színész is a Szputnyik Társulatból
való.
A Koldusopera
eredetileg három felvonásos, most két
részben
játsszák, és élő zenekar
kíséri. Zenei vezető: Dinyés
Dániel.
Napjainkhoz közel hozzák a
cselekményt több fordulatban is,
ilyen a bankok „fosztogatásai”, a narancs, a sok
szegény ember, akik
felvonulásával az Országházhoz a
kolduskirály megfenyegeti a rendőrfőnököt; az
ünnepség
oka pedig a miniszterelnök beiktatása, ami számunkra „fogyaszthatóbb”.
A szöveg
szókimondóbb, maibb a korábbi
változatnál.
A kolduskirály (Peacock – Hegedűs D. Géza) az első
percekben
alsónadrágban mutatkozik –
„emberközelség?” – később
természetesen igen elegáns.
Bicska Maxi (Mészáros
Máté) megjelenésével aligha lopja be
magát a hölgyek szívébe,
pláne egyetlen pillanat alatt! – ez már a
szereposztással eldőlt. Pedig Maxi legalább
két hölgy nagy szerelme, mindkettő feleségnek
tekint(het)i magát. Ám nem
látszik sem rettenthetetlennek, sem olyan nagyon
bátornak, a kényelmet (és az
ételt) azonban valóban látványosan szereti.
Kissé jellegtelen a rendőrfőnök is,
nyilvánvaló rendezői
szándékkal (Tigris Brown – Hajduk Károly, Szputnyik).
Legjobb jelenetek egyike
mégis, amikor Maxival fiatalságukat idézik vissza;
erős szálak kötik össze őket
– megfejelve a rablások eredményének
bizonyos megosztásával. Maxi pedig
valahogyan mindig előre tudja, mikor lesz razzia… mert fő a
barátság.
Az előadásban több
„csavar” is van: olykor színház a
színházban, a színészek magukat rendezik,
sőt felfoghatjuk akár teljes paródiának
is. A londoni (?) alvilág – élethűen. Sok
kegyetlenséggel, ami alól a szerelmes
Polly (Pető Kata, Szputnyik )
sem kivétel; miért is lenne? Hiszen szülei is
azok, anyja pedig az örömlányok
világában is igen otthonos (Peacockné – Börcsök
Enikő). Így hát Polly pontosan beleillik az
ál-esküvő hangulatába,
kegyetlenségébe is. Nem szabad elfelejteni, hogy a
„nagy szerelem” akkor már
kerek 5 napja tart!
Maxi szerelmeit (Pollyt és Lucyt) a
férfi bűnlajstroma sem
zavarja, amikor a folyamatosan fentről lerepülő
vékonyabb-vastagabb dossziékkal
mintha Bicska Maxi fejére olvasnák a vétkeit
(persze, teljességgel feleslegesen
merül fel bennünk a kérdés: hogyan lehet olyan
férfit szeretni, aki többek közt
megerőszakol fiatal lányokat?) – még marakodnak is
érte (Lucy – Réti
Adrienn),
ami számunkra egyszerre nevetséges és keserű.
Jó Kocsma Jenny alakítása
is (Járó Zsuzsa),
aki érezhetően nem
szívesen árulja el régi szerelmét.
A darab jeleneteit sokszor a
Kikiáltó jelenti be (Jankovics
Péter, Szputnyik – egyben Smith felügyelő is).
Az előadás mozgalmas
általában is, jól koreografált
(koreográfus Duda Éva),
a hosszú songok szövegeit érdemes volna jól
érteni. Pontosak
az együtt-éneklések is.
Fontos a többi szereplő
játéka is: kurvák – Majsai-Nyilas
Tünde, Kopek Janka, Rainer-Micsinyei Nóra
(Szputnyik), Kurta Niké
(Szputnyik), Gonda Kata e.h.;
nem
elhanyagolhatók a férfi-szereplők sem: Lajos András, Karácsonyi
Zoltán, Géczi Zoltán, Molnár Áron,
Király Dániel (Szputnyik), Szabó Zoltán (Szputnyik)
és Kárpáti
Pál (Szputnyik).
A díszlet végig azonos,
szürke, emeletes, kétoldalt egy-egy
lépcsősorral, fenn hátul cellákkal,
szobákkal, mikor mi kell – kellően sivár
ahhoz, hogy bármi lehessen, lepusztult raktár,
börtön, nappali, vagy örömtanya.(Balázs
Juli munkája).
Jók a jelmezek: kontrasztos a
koldusgúnyák és a kolduskirály
és Maxi „valódi” elegenciája,
lágyan eső szövete-öltönyei, a feleségek
eltérő ruhái,
bundái, az örömlányok
alig-öltözékei, amelyek reggelre kissé
megtépázódnak.
(Jelmez: Kiss Julcsi.)
A színészek
„belakják” a színpadon kívül a
nézőtér egészét
is, „kapkodhatjuk” a fejünket, mindez valóban
mozgalmasabbá teszi az előadást.
Az előadás gondos
megformálását mutatja, hogy külön van
fény
(Bányai Tamás),
szcenika (Krisztiáni
István), sound-design (Keresztes
Gábor) és
video-design (Juhász
András)-„felelős” is.
Ennek a Maxinak végképp nem
drukkolunk, hogy megússza –
pedig megússza – az akasztást. Kérés
nélkül is kegyelmet kap. Aztán – folytatja
tovább eddigi életét? Maga az élet megy
tovább. Koldusokkal, bankokkal és
bankárokkal, gazdagokkal és alvilággal,
korrupcióval és kegyetlenséggel. Mint
az életben. Sajnálatos módon.
Budapest,
2015. május 02.
Megjelent a Kláris 16/1. számában.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣