Ha Brecht, akkor elsősorban
Koldusopera. Ez volt az első
igazi sikere a fiatal dramaturgnak, aki lokálokban
énekelt mandolinkísérettel, amikor darabot
kértek tőle egy színház
megnyitására. Szóval gyorsan kellett valami,
és Brecht, aki ekkor dolgozta át John
Gay 1728-as operapersziflázsát, ami egy
koldusmaffiáról szóló kissé
alpári
történet, ezt ajánlotta. Az ötlet
bevált, Kurt Weill
jó zenét írt hozzá, s
bejött a siker.
Mindez 1927-ben
történt
Berlinben a Theater am Schiffbauerdamm-ban, azóta több ezer
Koldusopera került
színre világszerte, most éppen Viktor Bodo
rendezésében láthatjuk a
Vígszínházban, kérdés, mivel lesz
több az eddigieknél, rólunk szól-e majd az
előadás?
Peacock (Hegedűs D. Géza)
afféle kolduskirály, és Peacockné (Börcsök Enikő)
nagyszájú asszonyság
szerepekben azon keseregnek, hogy Polly (Pető Kata) lányuk
éppen egy hírhedt
gengszterhez, Bicska Maxihoz (Mészáros
Máté) készül feleségül
menni, amit bármi
áron meg kell akadályozni. A nyitó jelenetben meg
azt látjuk, hogy Peacock
hogyan vesz fel egy koldust és oktatja ki, melyik körzetben
fog koldulni, hány
százalékot kap a bevételből. Az
üzletág jövedelmező, a bandának a
rendőrségnél
is van protekciója (Tigris Brown=Hajduk Károly),
összejátszanak, és szemet
hunynak a dolgok felett. Polly és Bicska Maxi megtartják
az esküvőt, ám a
végzet már a kezdeteknél ott csapkod
körülöttük. Maxi messze van a hűséges
férj
fogalmától, ígérete ellenére a
bordélyházban keres vigasztalást. Peacockné
azonban már idejében sok pénzt kínál
Kocsma Jennynek (Járó
Zsuzsa), ha elárulja
Maxit, s börtönbe juttatja. Az árulás
olajozottan megy, Maxi börtönbe kerül, s
két feleség is küzd érte (a korábbi
feleség Lucy=Réti
Adrienn), kimentik, de
Maxi hálátlan, és egy másik
szeretőnél köt ki. Újabb
letartóztatás, bilincs,
ezúttal akasztás vár a renitens gengszterre, de a
„miniszterelnök beiktatása”
miatt amnesztiában részesül.
Miért is
kell vígjátéki
befejezés a történetnek? Mert a súlyos
társadalombírálat ebben a közegben
(cinikus beszéd, alvilág, obszcenitás) jobban hat,
sokatmondóbb, mint a
tragédia szintjén. Brecht szereplőin keresztül
bírál, mondandóját a songokon
keresztül juttatja el a közönséghez. A songok
slágerré válnak, és egyszer
cselekvésre késztetnek: „előbb a has jön,
aztán a morál”, „az eb ugat, a pénz
beszél”, „[az embernek] az a sorsa, hogy embert
kínoz, megnyúz, nyomorít és
zabál” – e szentenciák senkire nézve
nem biztatóak, és nem kis mértékben
érvényesek a majd száz évvel
későbbi, farkastörvényekkel tarkított
világunkban.
Bodó
Viktor (vagy Viktor Bodo,
ahogy a címlapon szerepel) rendezése felerősíti a
történetnek a bűnözés
relativizálását célzó
törekvését, azt, hogy bűnöző itt minden fontos
ember, akár
rabló, akár pandúr, a kérdés, kinek
van szerencséje, kinek nincs egy-egy
alkalommal. Legfőbb erő a figurák cinizmusa, ezzel mindent el
lehet intézni.
Ilyen pl. a „mit jelent egy bankrablás egy
bankalapítással szemben?” című
feltett kérdés, mert valahogy rólunk szól,
nem kevésbé figyelünk fel a
„miniszterelnök beiktatása” fordulatra, ami az
eredetiben a „királynő
koronázása” volt, de a fricska és a
„kormánypukkasztás” látható
céljából
változtatták meg.
Ötletes
díszlet szolgálja a
gördülékeny előadást. A színpad
közepe üres marad, hogy kellő helyet adjon a
táncoknak, amelyek ezúttal nem revüszámok egy
lokál stílusában, hanem mintha
szándékosan torzították volna el a
szimmetriáját, valaki mindig kilóg a
sorból.
A hátsó falra fűzték fel a ketreceket a magasba,
ezek hol börtöncellaként, hol kupleráji
szeparéként működnek (Díszlet: Balázs Juli).
A jelmezek a mai toprongy divathoz hasonlítanak,
kivéve a Peacock
„kolduskirály házaspár”
kirívóan magas fokú eleganciáját,
ami ellentétes
voltában hordozza a komikumot. Polly öltözete
egyenesen szegényes, Kocsma
Jennyé kellően frivol (Jelmez: Kiss
Julcsi).
Élőzenekar
játszik a zenekari
árokban (Zenei vezető: Dinyés
Dániel), ám ettől a songok nem lesznek se jobbak,
se rosszabbak. Mindenki úgy énekel, ahogy tud, a
homlokára szorított mikroport
biztosítja a hangerőt.
A
színészválasztás hoz némi
meglepetést ebben a rendezésben. A szereplők fele
„szputnyikos” (a Szputnyik
Hajózási Társasággal közös
produkcióról van szó), köztük a Pollyt
játszó Pető
Kata is. Alakítása leginkább hangerőben
múlja felül az eddigi Pollykat,
alkatilag nem való neki a szerep. Hajduk Károly (Tigris
Brown) és Jankovics
Péter (Smith, kikiáltó) remekül
mókáznak, élvezetessé teszik az
egyébként is
remekbe szabott szerepeket. Néhány
„szputnyikos” játszik még koldust,
kurvát, matrózt,
miegyebet nagy átéléssel (Rainer-Micsinyei Nóra, Kurta
Niké, Király Dániel,
Szabó Zoltán, Kárpáti Pál).
Nagyobb meglepetés Bicska Maxi szerepét
Mészáros
Máté alakításában látni, a
testes, pocakos színész megnyeri rokonszenvünket,
csak kell egy kis idő, amíg megszokjuk
kövérségét a szerepben. A Peacock
házaspár alakítói viszont nagyon is a
helyükön vannak: Hegedűs D. Géza szokott,
kiváló formáját hozza, még a
közönséghez is lemegy megtudakolni, mennyit adnak,
ha egy koldus kér tőlük? Börcsök Enikő
anyaként igen hiteles, amikor lányát
akarja „rendes” útra téríteni.
Járó Zsuzsa most is nagyon jó az
áruló
szerepben, Réti Adrienn Lucyje kellően
közönséges, de lufival a hasában nem
meggyőző jelenség. A fregoli közreműködők
közül Molnár
Áron (Soós Imre-díjas)
volt a legjobb.
A
Vígszínház kijött egy felemás
előadással, ami akart is fricskázni, de
szórakoztatni még inkább. És mi
szórakoztunk, no meg tapsoltunk böcsülettel.
Budapest, 2015. május 3.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
