Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A testőr

Pesti Színház

 Több mint egy évszázada, hogy Molnár Ferenc „testőre” színpadra került a szerző elsőszámú kedvencében, az akkor fiatalnak mondható Vígszínházban. 1910 őszén a bemutató közönsége 25-ször hívta ki a színészeket a függöny elé, meghajolni. Akkor Varsányi Irén, Csortos Gyula, Szerémy Zoltán, Haraszthy Hermin kápráztatták el a nagyérdeműt. A második felvonás díszlete (Falus Elek) maga volt a csoda: az operai páholy mögé a tervező háttérként megalkotta a színház belsejének perspektivikus díszletrajzát a páholy szemszögéből nézve. Olyan volt az egész, mint egy színházi szendvics, elöl-hátul nézőtér, középen folyt a játék egy páholyban.

 „A testőr” arról a férj-feleség között fennálló féltékenységi harcról szól, amelyből – Molnár szerint – mindig a nő kerül ki győztesen. És nem akármilyen házaspárról van szó, a szereplők mindketten színészek, életük eleme a játék, természetes, hogy nemcsak a színpadon, hanem saját magánéletükben is a színjáték viszi a főszerepet. Mintha csak arról lenne szó: melyikük jobb színész? A vígjátékbeli Színész (féltékeny férjként) azt akarja elhitetni feleségével, hogy ő egy testőr, aki beleszeretett a Színésznőbe. A Színésznő viszont azt játssza, hogy nem ismeri fel a testőrben a férjét, de amikor férje számon kéri rajta kacér viselkedését egy „idegen férfival”, akkor azt játssza, hogy felismerte rögtön a Színészt, csak a férfi kedvéért végigcsinálta a komédiát. Rajtuk kívül fontos szerepet játszik a darabban a kritikus/házibarát, aki kívülről nézi a felek párharcát, miközben ő maga is régóta szerelmes a Színésznőbe. Fontos még a mama szerep, akin sokszor csattan az ostor lánya és veje részéről egyaránt.

A molnári komédia lényege épp az, hogy sohase legyen bizonyosság abban, az asszony felismerte-e a férjet, vagy elhitte, hogy új udvarlója van. Ha az utóbbi történt, a leleplezés akkor is elmarad. A féltékeny férj örök dilemmája jelenik meg a darabban, akit emészt a gyanú, mert nem tudja, megcsalták, vagy hűséges hozzá a felesége, csak éppen szeret udvaroltatni magának.

Valló Péter pesti színházi rendezésében mai korunkhoz közel álló színészházaspárt állított színre, csupa „ideg” mindkét főhős, állandóan veszekszenek, minden elhangzó szó újabb őrjöngést vált ki belőlük, azonnal előjön a válás mint kiút a káoszból. A nyerseség mögött azonban őrült szerelem húzódik meg a férj részéről, hisz épp azért találja ki a jelmezt, hogy elhidegülő feleségét visszahódítsa. Végül természetesen szent lesz a béke, szerelmes kibékülés, de a Színész férji minőségében alul marad, semmit nem tudott Színésznő feleségére bizonyítani. Ő mondja ki Molnár híres paradoxonját a III. felvonásban, a kritikussal beszélgetve, miszerint „Az az igaz, öregem, amit egy asszony hazudik.”

A molnári vígjáték csak akkor működik, ha minden mozdulat, arcmimika, kellék, gesztus a helyén van, üres színpadon nem funkcionál az író sajátos humora. Cseh Renátó kétszintes lakásbelsője erkéllyel, virágokkal egy mai társasház benyomását kelti. Az opera páholya is szellemes, forgó szerkezettel ellátott frappáns kis kaszni, a páholy előtere van óriásivá növesztve, ahol a cselekmény zajlik. Pusztai Judit jelmezei mai öltözetünkhöz vannak igazítva lezserségben, kivéve a Színésznő operai nagyestélyijét, ami egyszerre újszerű (kacér felsőrész), és hagyományos (földig érő, fodros, uszályos alsórész). A Színész ruhája is napjaink kényelmes viseletét hozza, viszont a testőrruha inkább tengerésztiszti öltözetnek látszik, tányérsapkával, nem sisakkal, ahogy korábban láthattuk (Vígszínház 1966, Sopron 2006).

A színészi alakítások jutalomjátéknak tekinthetők. Eszenyi Enikő és Stohl András minden lehetséges humorforrást kihasznál, és az érte járó nézői hálát, a tapsot azonnal learatja. Tulajdonképpen az ő kettősükért telik meg a nézőtér és a kétoldalt felállított pótszékek sora. A kritikust játszó Kern András is jól bánik a szerep poénjaival, ahogy Vári Éva mama szerepben felségesen alkalmazza éneklős, behízelgő hangját. A szobalány epizódszerepét Gilicze Márta, a páholyos jegyszedőt ezúttal Martin Márta játszotta.

A második felvonás operajelenetében a Pillangókisasszony motívumai csak akkor hangzanak fel, amikor feltétlenül szükség van rá a cselekmény továbbviteléhez. Az első és a harmadik felvonásban főként Chopin-részletek hangzanak bejátszásként, a pianínón néha Eszenyi játszik, de épp azt játssza, hogy nem tud zongorázni. A zenefelelős (sound-design): Barna Balázs. Kovács Krisztina dramaturg jó érzékkel hagyta ki az eredeti szövegből az efemer információkat, pl. a szereplők életkorára vonatkozókat.

Most is csak azt állapíthatjuk meg, amit eddig is tudtunk: Molnár Ferenc halhatatlan.

Budapest, 2015. április 2.

Földesdy Gabriella


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©