Shakespeare
drámájában nem is az események fontosak,
hanem a személyek. Egy történelmi
pillanatban, amely persze fontos pillanat és bonyolult is, a
különböző saját és
közösségi érdekeket képviselő
egyének próbálják
megvalósítani a tervüket. Akkor
Róma hatalmas volt, hatalmas ember tömeget,
különböző eredetűeket és
kultúrájúakat kellett összetartani.
Róma meggazdagodott és büszke volt, sőt
öntelt. Vezetője Caesar, akire a korona vár, vagy ő
vár a koronára, az már
mindegy is, de Rómára az vár, hogy egy frissen
koronázott zsarnoka legyen.
Ebben a pillanatban sokan elgondolkoznak azon, hogy van-e olyan
határa a
zsarnokságnak, amit magában hordoz, vagy a határt
az embereknek kell meghúzni.
Ha meg kell húzni a határt, akkor kell egy vezér,
legyen az Brutus, bár ő nem
igazi vezér alkat, de nincs jobb. Benne legalább a
közösségi érdek van
előtérben az egyénivel szemben. Elképzelés,
ha megölik Caesart, akkor megszűnik
a zsarnokság és szabadság lesz. Mit jelent ez a
jövőre nézve? Azt senki sem
tudja, vagy nem foglalkozik vele.
Tulajdonképpen
ez egy pszichológiai dráma. Hogyan alakulnak Brutus
gondolatai a
bizonytalanságtól a tettig, majd a bukásig,
miközben a közösség, amelynek az
érdekeit vélte képviselni, szerteoszlik, nem
fogadja el az ő érvelését. László
Zsolt magas vékony alkatával remekül
játssza Brutust, sétálásaival kifejezi a
bizonytalanságot, leüléseivel a magába
roskadó Brutus vívódásait, nagyon
magába
tud roskadni. A beszédét hallgató tömeg
(remek rendezői ötlet, hogy a rómaiak
tv előtt ülve hallgatják a beszédet) csendes, nincs
lelkesedés és egyértelmű
egyetértés, pedig a beszéd okos, Brutus sokat
vár saját beszédének
hatásától.
Az ő beszédét Antoniusé követi és
lám, máris akcióban a tömeg, csak nem
úgy,
ahogy Brutus remélte. Végigkísérhetjük
Stohl András remek
alakításaként a vidám, laza,
kicsapongó Antonius fejlődését
a saját hatalmi törekvéséig. Ő mindig a
saját érdekeinek megfelelően élt, csak
amíg Caesar mellette volt, Caesar biztosította neki a
jólétet, Caesar halálával
saját magának kellett fellépni az
érdekeiért. Gyűlöli azokat, akik
kizökkentették a szeretett barát által
biztosított életből. Az események
váratlansága és ereje hirtelen és
váratlan helyzetekbe sorolják a szenatus
többi tagját is, elbuknak mind, nemcsak fizikailag, hanem a
tehetetlenségük
következtében is. Sokáig úgy tűnik, hogy
Cassius (Hevér Gábor)
az események motorja,
magabiztos szervező, és ebben az időben mindenki
ráhallgat, őt kérdezi, ez
tetszik neki, de sodorják az események, és
már nem szervezni kell, hanem
együttműködve megvalósítani, ez már nem
megy neki. Hevér Gábor úgy formálja meg
Cassiust, hogy az első pillanattól nem hiszünk neki, de
tudjuk, hogy nem ő a
rossz az események sodrásában, ő csak gyenge.
A
fordítás
(Fekete Ádám és Forgách András) nem
túl modern, sőt alapmondatokat megőriztek, ez megnyugtató
volt a fülünknek
és az agyunknak.
A
rendezés
(Alföldi Róbert)
nem tette a színészek számára könnyen
végig élhetővé a darabot. Az istenek az
egyet nem értésüket hatalmas esővel és nagy
égzengéssel hozták a tudomásunkra.
Igaz, az eső csak El Kazovszkij kutyái
(vagy lovai stb.) által körülzárt helyen
zuhogott, de persze például Cassiusnak ott kellett
állni, és vizesen végigjátszani a
jelenetet. Mi tagadás, hatásos volt az eső is, az
égdörgés is és a
vizes színész is. Rendezői utasításra folyt
a vér rendesen a színen, sőt véres
kézfogás is jelentőséget kapott. A ruhák is
mocskosak lettek (a következő
előadásra van mit rendbe hozni!) A
rendezés hatásos volt, a szerepét
betöltötte, sőt ezt magas színvonalon
teljesítette. Minden pillanatban, kiszámítottan
szolgálta a
megértést és az érzelmi
háttér biztosítását.
Pocsék
szerep jutott Hegedűs D.
Gézának. Bár remek jelenetei voltak, de
ahhoz a nézők
hozzá vannak szokva, hogy ezeket a részeket remekül
csinálja. Most kissé
humorosan azt mondhatjuk, hogy új szerepet kapott. Ő volt a
halott Caesar.
Nehéz és bonyolult szerep, ha belegondolunk. A
színen feküdni kétszer fél
órát, úgy, hogy ne mozogjon, sőt lehetőleg a
légzése se legyen feltűnő, és
ebből az első fél órában Antonius mossa,
remélhetőleg nem hideg vízzel a csupasz felső
testét a vértől, különleges
színészi
produkció.
A TV-s
jelenetet már említettük, de megérdemel
még egy pár szót egy ilyen rövid
ismertetésben is. Óriási ötlet volt az
egyénenkét, külön-külön TV-t
néző
emberekből tömeget csinálni, amelyik gondolkodás
nélkül megy a szónok után
(Antonius) és rombol, tör, zúz, fogalma sincs, hogy
miért.
Bár a
nézőtéren mindenki számára világos
volt, még mielőtt beültünk volna, hogy éppen
itt az ideje annak, hogy előadják nekünk a Julius Caesart. A
színészek munkája
és a rendezőé azért külön
dicséretet kaphat, hogy semmi olcsó politikai
összevetés nem jelent meg. Nagy hatása annak van,
hogy felhívják a figyelmünket
arra, hogy bonyolult korban gondolkodni kell és előre tekinteni.
Nem elég
hirtelen dönteni, meg kell próbálni a
lehetséges következményeket is figyelembe
venni.
2014. december
17.
Tóth
Attiláné
♣
♣
♣
