Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

JULIUS CAESAR

Vígszínház

Shakespeare drámájában nem is az események fontosak, hanem a személyek. Egy történelmi pillanatban, amely persze fontos pillanat és bonyolult is, a különböző saját és közösségi érdekeket képviselő egyének próbálják megvalósítani a tervüket. Akkor Róma hatalmas volt, hatalmas ember tömeget, különböző eredetűeket és kultúrájúakat kellett összetartani. Róma meggazdagodott és büszke volt, sőt öntelt. Vezetője Caesar, akire a korona vár, vagy ő vár a koronára, az már mindegy is, de Rómára az vár, hogy egy frissen koronázott zsarnoka legyen. Ebben a pillanatban sokan elgondolkoznak azon, hogy van-e olyan határa a zsarnokságnak, amit magában hordoz, vagy a határt az embereknek kell meghúzni. Ha meg kell húzni a határt, akkor kell egy vezér, legyen az Brutus, bár ő nem igazi vezér alkat, de nincs jobb. Benne legalább a közösségi érdek van előtérben az egyénivel szemben. Elképzelés, ha megölik Caesart, akkor megszűnik a zsarnokság és szabadság lesz. Mit jelent ez a jövőre nézve? Azt senki sem tudja, vagy nem foglalkozik vele.

Tulajdonképpen ez egy pszichológiai dráma. Hogyan alakulnak Brutus gondolatai a bizonytalanságtól a tettig, majd a bukásig, miközben a közösség, amelynek az érdekeit vélte képviselni, szerteoszlik, nem fogadja el az ő érvelését. László Zsolt magas vékony alkatával remekül játssza Brutust, sétálásaival kifejezi a bizonytalanságot, leüléseivel a magába roskadó Brutus vívódásait, nagyon magába tud roskadni. A beszédét hallgató tömeg (remek rendezői ötlet, hogy a rómaiak tv előtt ülve hallgatják a beszédet) csendes, nincs lelkesedés és egyértelmű egyetértés, pedig a beszéd okos, Brutus sokat vár saját beszédének hatásától. Az ő beszédét Antoniusé követi és lám, máris akcióban a tömeg, csak nem úgy, ahogy Brutus remélte. Végigkísérhetjük Stohl András remek alakításaként a vidám, laza, kicsapongó Antonius fejlődését a saját hatalmi törekvéséig. Ő mindig a saját érdekeinek megfelelően élt, csak amíg Caesar mellette volt, Caesar biztosította neki a jólétet, Caesar halálával saját magának kellett fellépni az érdekeiért. Gyűlöli azokat, akik kizökkentették a szeretett barát által biztosított életből. Az események váratlansága és ereje hirtelen és váratlan helyzetekbe sorolják a szenatus többi tagját is, elbuknak mind, nemcsak fizikailag, hanem a tehetetlenségük következtében is. Sokáig úgy tűnik, hogy Cassius (Hevér Gábor) az események motorja, magabiztos szervező, és ebben az időben mindenki ráhallgat, őt kérdezi, ez tetszik neki, de sodorják az események, és már nem szervezni kell, hanem együttműködve megvalósítani, ez már nem megy neki. Hevér Gábor úgy formálja meg Cassiust, hogy az első pillanattól nem hiszünk neki, de tudjuk, hogy nem ő a rossz az események sodrásában, ő csak gyenge.

A fordítás (Fekete Ádám és Forgách András) nem túl modern, sőt alapmondatokat megőriztek, ez megnyugtató volt a fülünknek és az agyunknak.

A rendezés (Alföldi Róbert) nem tette a színészek számára könnyen végig élhetővé a darabot. Az istenek az egyet nem értésüket hatalmas esővel és nagy égzengéssel hozták a tudomásunkra. Igaz, az eső csak El Kazovszkij kutyái (vagy lovai stb.) által körülzárt helyen zuhogott, de persze például Cassiusnak ott kellett állni, és vizesen végigjátszani a jelenetet. Mi tagadás, hatásos volt az eső is, az égdörgés is és a vizes színész is. Rendezői utasításra folyt a vér rendesen a színen, sőt véres kézfogás is jelentőséget kapott. A ruhák is mocskosak lettek (a következő előadásra van mit rendbe hozni!)  A rendezés hatásos volt, a szerepét betöltötte, sőt ezt magas színvonalon teljesítette. Minden pillanatban, kiszámítottan szolgálta a megértést és az érzelmi háttér biztosítását.

Pocsék szerep jutott Hegedűs D. Gézának. Bár remek jelenetei voltak, de ahhoz a nézők hozzá vannak szokva, hogy ezeket a részeket remekül csinálja. Most kissé humorosan azt mondhatjuk, hogy új szerepet kapott. Ő volt a halott Caesar. Nehéz és bonyolult szerep, ha belegondolunk. A színen feküdni kétszer fél órát, úgy, hogy ne mozogjon, sőt lehetőleg a légzése se legyen feltűnő, és ebből az első fél órában Antonius mossa, remélhetőleg nem hideg vízzel  a csupasz felső testét a vértől, különleges színészi produkció.

A TV-s jelenetet már említettük, de megérdemel még egy pár szót egy ilyen rövid ismertetésben is. Óriási ötlet volt az egyénenkét, külön-külön TV-t néző emberekből tömeget csinálni, amelyik gondolkodás nélkül megy a szónok után (Antonius) és rombol, tör, zúz, fogalma sincs, hogy miért.

Bár a nézőtéren mindenki számára világos volt, még mielőtt beültünk volna, hogy éppen itt az ideje annak, hogy előadják nekünk a Julius Caesart. A színészek munkája és a rendezőé azért külön dicséretet kaphat, hogy semmi olcsó politikai összevetés nem jelent meg. Nagy hatása annak van, hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy bonyolult korban gondolkodni kell és előre tekinteni. Nem elég hirtelen dönteni, meg kell próbálni a lehetséges következményeket is figyelembe venni.

2014. december 17.


 
Tóth Attiláné

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©