Tamási
Áron az 1930-as években lepte meg a
csonka-magyarországi közönséget előbb
székely témájú
regénytrilógiájával, az Ábellel, majd
négy színdarabjával (Énekes madár,
Tündöklő Jeromos, Vitéz lélek,
Csalóka szivárvány), amiket először a
Németh Antal vezette Nemzeti Színház
mutatott be sorra egymás után. Az
Újszínház most a sorrendben elsőt vitte
színre (a megírás időpontja 1933),
egyébként a négy színmű közül ez
a
legnépszerűbb, a legtöbbször játszott darab.
Tamási sok humorral átszőtt
népi játékai a történelmi
viszontagságtól, politikai és társadalmi
nyomástól meggyötört székely
léleknek
(és a nem székely magyaroknak is)
simogatására szolgálnak. Nemcsak ez a négy,
de Tamási többi népi játéka is
ugyanarról szól: a tisztalelkű egyenes
tartású
székely emberek felemelt fővel járhatnak, mert az
igazság mellettük van. Aki
hamis, cudar, hamar megszégyenül.
Az Énekes
madár egy kis székely faluban
játszódik időtlen
időben, azon belül is egy mikrokörnyezetben. A falusi
házban három lánytestvér
lakik, Eszter és Regina vénleányok, húguk,
Magdó még csak tizenhat éves.
Eszternek és Reginának már tíz-tizenöt
éve van udvarlója, de eddig mégsem
mentek férjhez, természetük vénlányos
vonásokat vett fel, Lukács és Máté,
a két
udvarló, már csak szokásból jár
hozzájuk, nem szerelemből. A két férfi is
már
vénlegénynek számít. Az első
felvonásban mintha most mégis
rászánnák magukat a
férfiak, s közös esküvőt és lakodalmat
terveznek a két lánnyal. Meglepetésükre
azonban Eszter nem hajlandó közösen esküvőt
tartani, ő egyedül akar házasodni,
amikor senki más a világon. Vőlegénye ekkor azt
találja mondani, hogy rendben,
akkor még ő, a vőlegény sem lesz jelen.
Ezzel a fordulattal azonban elszabadulnak a
gonosz
indulatok. Lukács és Máté ettől kezdve
Magdónak, a fiatal lánynak kegyeit
keresi, míg Eszter és Regina Mókát,
Magdó szerelmét akarja elcsábítani. A
fiatalok azonban olyan erősen kötődnek egymáshoz, hogy
egyiküknek sem sikerül
az udvarlás. Magdó és Móka olyan erősen
szeretik egymást, hogy minden bajt,
veszélyt leküzdenek, hiába dobják
Mókát a kútba, s zárják a
kamrába Magdót, az
ármány nem fog rajtuk, tiszta szerelmük
megvédi őket a gonosz indulatoktól, s
hogy az irigy nővérek ne pusztíthassák el őket,
végül fehér galambbá változnak.
Magyar Attila,
a darab rendezője kissé lerövidítette Tamási
élettel, vidámsággal, néhol
babonával átszőtt játékát, a
boszorkány figuráját,
az ártó szellem jelenlétét teljesen
kihagyta, maradt a bájos szépség és a csoda
a két fiatal alakjában, az irigység,
csúnyaság viszont az „öregek”
szerepeiben.
Az erősen stilizált díszlet fő eleme egy faváz,
amin Móka föl s le tud mászni a
tetőre, hogy onnét leshesse meg, mit művelnek az
öreglegények Magdóval. A
színpad hátterében lévő kútnak nincs
valódi magassága, kávája mintha a
földdel
egy szintben lenne. De egy fénytrükk
következtében belátunk a kút
mélyébe, ezt
a kút mögé vetítik jól
láthatóan. A jelmezek közül csak a két
fiatalnak fehér
öltözéke bír jelentőséggel, ami az
ártatlanság szimbóluma, a többiek
köznapi
ruhában, szinte szürke tónusban mutatkoznak,
Móka édesanyja fekete gyászruhában
jelenik meg (díszlet- és jelmeztervező: Fógel Adrienn).
Magdó
szerepében a bájos Koncz
Andrea tündökölt, Mókát Varga
Ádám hozta a szerepnek megfelelő
fiatalsággal, elfogulatlansággal, ám kevés
színészi tapasztalattal. Eszter szerepében Pikali Gerda remekel, szinte a
felismerhetetlenség határáig megy el saját
maga elcsúfításában, rikoltozó
éles
hangja is ellenszenves, a legjobb alakítást
nyújtja ezzel. Reginát Timkó
Eszter
játssza, ő is csúnya (enyhe bajuszt rajzoltak az ajka
fölé), ám korántsem
annyira, mint nővére. Lukácsot Szakács Tibor,
Mátét ifj. Jászai
László
játssza,
kihasználva a humor lehetőségeit a két
figurában, a karikatúra határáig jutnak
el a szerep megformálásában. A papot és a
dobost Szarvas Attila
alakította,
Móka édesanyjának szerepébe ezen az
estén Bordán
Irén ugrott be Esztergályos
Cecília helyett. A beugrásért nagy tapsot kapott a
hálás közönségtől
megérdemelten.
A
játék közben többször is zene
szólt, leginkább furulyaszó,
ám sem a szereposztás, sem a szórólap nem
említi meg, ki szolgáltatja a zenét
az előadáshoz. A közönség
többségét általános iskolai
diákok adják, akiket
magyartanáruk, vagy az osztályfőnök hozott el a
színházba. Mintha kifejezetten
az iskolai látogatókhoz lett volna szabva a mostani Énekes madár,
„ad usum Delphini” – az ifjúság
használatára (eredetileg az ifjú
trónörökösnek).
Budapest,
2014. december 5.
Megjelent: Kláris, 15/2.
számában
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣