Valahol a
Németalföldön,
egy kis faluban, a 18–19. század fordulóján
egy éjszaka Márta asszony féltve
őrzött, generációkon át
örökölt és a család ősi eredetét is
mintázó korsóját
valaki leverte az asztalról. A korsó
megsérült. Márta asszony (Györgyi anna) falusi
bírósághoz fordul, Ádám
bíróhoz (Gáspár
Tibor), aki a panasz-napon, paróka nélkül,
fejsérülésekkel,
meggyötörve jelenik meg. Márta asszony tudni
véli, hogy azon az éjszakán
nemcsak a korsó tört el, hanem Éva (Czakó Julianna) lánya
jóhíre is sérült. Éva
udvarlója, röviden Rupi (Rusznák
András) kerül gyanúba, de ő tagad. A
vígjátéki helyzet bonyolítása
érdekében megjelenik az ellenőr, Walter
törvényszéki tanácsos (Simon Zoltán), akit
megdöbbent a bíróságon észlelt
rendetlenség, az iratok összevisszasága, a
bíró és a bíróság elhanyagolt
állapota, a szabályok nem megfelelő ismerete és
használata. A darab végén
kiderül, hogy Walter törvényszéki
tanácsosnak is vannak egyéni törekvései, nem
ő a megbízhatóság mintaképe.
Rupi
tagadása
következtében sok kérdés merül fel, ha
nem ő, akkor ki törte el a korsót? Ki
volt Évánál éjjel, és ott mi
történt? Hol van Ádám bíró
parókája? Hol sérült meg
és hogyan Ádám bíró feje?
Miért hallgat Éva? Mivel
vígjátékról van szó (Kleist
egyetlen vígjátékáról), biztosak
lehetünk abban, hogy a sok kérdésre választ
fogunk kapni.
Túlzás
lenne azt
mondani, hogy mi, nézők végigizgultuk a darabot,
remélve, hogy a végén
megtudjuk, hogy ki törte el a korsót. Mi már az első
percekben tudtuk, ki a
korsó „gyilkosa”. A szórakozást az
jelentette, hogy követhettük Ádám
bíró saját
bűnének elkendőzésére tett
kísérleteit. Vígjátéki ötlet,
hogy az igazság
kiderítése annak a feladata, aki elkövette a bűnt,
és aki rangját is
felhasználva akarja meg nem történtté tenni a
bajt. Különös ellentét, de jó
választás, megfelel a komédiázásnak
és a szórakoztatásnak. Ádám
bíró a bírói
pulpituson ülve sem mond igazat, sőt arra próbálja
rávenni nyájas szavakkal
vagy fenyegetéssel a bíróságon megjelent
érintetteket, hogy ne mondják el azt,
amit tudnak, az igazat. Mindenki megérti, hogy jobb, ha hallgat,
kivéve Brigitta
asszonyt (Máhr Ági),
aki egyszerűségében, sőt
primitívségében nem is tud mást
tenni, mint az igazat mondani. Ádám bíró
lebukott. Remek írói fogás, a
primitívségnek a primitívség a gátja!
Olyan a
darab, mint egy
korabeli holland festmény, az iszogató, otrombán
táncolgató, mulatozó
parasztokkal.
Láthatóan,
érzékelhetően
a színészek is élvezik a játékot.
Annyira kitűnt ez, hogy arra kellett gondolni
egy-egy jelenetnél, hogy ezt már biztosan nem
bírják ki nevetés nélkül, de
kibírták. A komédia kitűnően megformált
alakjainak a megjelenítése remek
lehetőséget ad a színészeknek a
játékra, tehetségük
kifejezésére, amit
szerencsére ki is használnak – így sikeres
az előadás.
A
rendezésről is csak
jót tudunk mondani. Az előadás
sikeréhez
hozzájárul az is, hogy több esetben a burleszk
felé hajlik az előadás, például
a szereplők mozdulatai, például a szolgálók
lassú és hanyag járása, Márta
asszony mozdulata, amikor az éppen leesni
szándékozó korsó után kap, a
verekedési jelenet lassú felvétellé
alakítása stb. A
színhelyek helyben való változtatása
ötletes és gyors, a krétával rajzolt
tárgyak (boros pohár, kolbász stb.)
megjelenítése sem vesz el időt, pergős marad az
előadás. A bíróságon
megjelentek naivitásának, egyszerűségének
jellemzése a verbalitáson túl hangszínnel,
a ruházattal, az összképpel, mind fontos eleme az
előadásnak.
Ádám
bíró a darab
kezdetétől az utolsó percig színen van, és
egyáltalán nem logikus, amit tesz,
nagy figyelmet kíván tőle a szöveg és az
előadása – fárasztó szerep, kitűnően
sikerült. Szinte Gáspár Tibor
jutalomjátékának tekinthetjük az
előadást.
További
szereplők: Sugár
írnok – Kokics
Péter, Tuskó Vitus – Szegedi
Dezső, Liza – Simonfi Adrienn, Margit
– Kerekes
Valéria, Walter
Szolgája – Tóth András
e.h., Lány: Dávid
Kamilla m.v.
Díszlettervező:
Boros Lőrinc, jelmeztervező:
Kovács Andrea.
Rendezte: Szőcs Artur.
2014. december 1.
Megjelent a Kláris 15/2.
számában
Tóth
Attiláné
♣
♣
♣