Két
órás rendületlen figyelemre van szüksége
annak, aki a Rózsavölgyi Szalonban
megnézi a Gyilkosság
telefonhívásra című darabot, amit Frederick Knott
világhírű drámájából
formálta Hársing Hilda
a Szalon színpadára és
időhatáraihoz.
A
végső taps után hazafelé tartva elgondolkozhattunk
azon, hogy van-e tökéletes
gyilkosság a gyakorlatban (nem elméletileg)? Pedig a
választ megkaptuk a darab
utolsó mondatában: nincs tökéletes
gyilkosság, nyilatkozza – az események
hatására meggyőzően – a gyilkosnak állt
férj.
Semmi sem
tökéletes, ami emberhez kötődik – és mi
nem kötődik hozzánk? Kemény János, a
világhírű matematikus 1972-ben figyelmeztetett erre a
legmodernebb,
legveszélyesebb, éppen ezért a legnagyobb
biztonságra számító technikai csoda
(az atomerőmű) működése, ill. nem működése
kapcsán. Semmi sem működhet
tökéletesen, mert mi, emberek, a működtetők, a
létrehozók egyenként sem
cselekszünk megbízhatóan, mert
különböző mértékben vagy
más-más értelemben nem
jellemző ránk a tiszta racionalitás. Nem hibásan
működünk, csak bizonyos,
kiszámíthatatlan esetekben másként, mint
ahogy elvárnák.
A
Gyilkosság
telefonhívásra c. darabban a
tökéletesnek ígérkező gyilkossági
tervbe
a megvalósítás során egy kis porszem
kerül, mert egy másik ember nem gépként,
hanem emberként viselkedik. Nem minden részletében
vette figyelembe a másik
ember (férj és bérgyilkosságra
megbízást adó) előírásait, mert
mivel nem ő
tervelte ki a részleteket, nem tudta, hogy mi miért
fontos. Egy pici
változtatással bukásra ítélte a
gyilkosság tökéletességét.
Lehet
törekedni a tökéletességre, de az egy
sziszifuszi munka, tudni kell, hogy ez
nem fog sikerülni. Az emberek (esetünkben a gyilkos) a
tökéletességre törekedve
nem veszik figyelembe, sőt nem is lehet (mert még nem
létezik) figyelembe venni
a tervezett tökéletesség gyenge pontját,
amelyben támad majd a jövőben az élet,
a fantáziadús, színes, csodálatos
„ötletekben gazdag” élet, a véletlen.
A
Rózsavölgyi Szalon kicsi színpadán 5 szereplő
szűkölködik a helyben, de ebből
nem származik kára a nézőknek, hála a
díszlettervezőnek, Enyvvári
Péternek és a
rendezőnek, Dicső Dánielnek.
A
szereplők minden szavának jelentősége van, nagyon kell
figyelni, nehogy
elveszítsünk egy szómorzsát, amely
azután hatalmas hiányosságra növekedhet a
kulccsal, a retiküllel, a sállal, vagy a harisnyával
kapcsolatban, nem beszélve
a varrókosárban levő cérnáról.
Remek
két órát tölthetünk egy hideg
limonádé, meleg szendvics, esetleg süti
társaságában, mintha otthon ülnénk a
TV előtt, a témából készült Hitchcock
filmjét nézve, borozgatunk, rágcsálunk,
és előre tekintve tervezzük a történet
végét, minden jelentősebb fordulat után –
új terv.
A
feleség, akit a férje meg szeretne öletni, Danis Lídia, aki
csodás, magabiztos
delnő és összeesett, megviselt, csalódott asszony. Szervét Tibor az
elegáns,
bosszúra, vagy inkább a pénzre éhes
férj, a volt teniszbajnok. Az esetleges
bérgyilkos Németh
Kristóf, Őze Áron
a detektív (vagy inkább Columbo?), és Szűcs
Péter Pál a gesztikuláló és
hangos szerető (tényleg le kellene fogynia!)
Jelmez: Cselényi
Nóra.
Önök
se mondják majd el senkinek a történetet!
Budapest,
2014. június 26.
Tóth Attiláné
