A budapesti Átrium Színházban
láthattuk Hirtling
István
főszereplésével Moliére
ismert színművét, melynek alcíme:
„Avagy a hazugság
iskolája”. A hazugság bűne csaknem elsikkadt a
pénzéhség, pénzimádat, a pénz
jellemtorzító túlzásai mögött,
köszönhetően elsősorban Hirtling remek
játékának,
megfelelve a jellemkomikum szerinti ábrázolásnak.
A történet Harpagon párizsi
polgár házában, egyetlen nap
alatt játszódik, Hargitai
Iván rendezésében.
Az előadást két részben
játsszák Bognár
Róbert fordításában,
közelebb hozva a mához a történetet és
tanulságait. Ugyanakkor a meseszerűséget
is megtartották, részben a mai öltözékek
mellett a korabelihez közeli parókák
viselésével, utóbbiak olykori
levételével, részint pedig a darab
végkifejletében, amikor „minden jóra
fordul”, a hajószerencsétlenségben eltűnt
apa rátalál két gyermekére, a két
gyermek egymásra, és némi fondorlattal a
szerelmesek is végre egymáséi lehetnek. Ám
addig?! Addig nagyon izgalmas
jelenetek követik egymást a négy sorban
két-két függő, fehér-fekete, a második
részben fekete-fehér drapériák
előtt-között-mögött.
A nyitójelenetben „dúl a
szerelem”. Lassan kiderül, ki
kicsoda: Cléante, Harpagon fia (Lábodi
Ádám) és Mariane, egy szegény
özvegy
leánya (Kerkay Rita
e.h.), no meg Élise, Harpagon lánya (Ostorházi Bernadett
e.h.) és Valér, most Harpagon titkára (Andrássy Máté),
aki korábban eltűnt
apját, családját keresteti titokban.
Mindkét fiatal pár
házasságkötésének csak Harpagon, az
apa
hírhedt fösvénysége az akadálya.
Megjelenik az űzött Harpagon
sötétkék szabadidő ruhában a
diplomata táskájával, amelyben „kész
vagyon” rejtőzik – helyet keres, ahová
biztonságosan eldughatja, de ilyen hely nem létezik
számára. Őt szinte árnyékként
követi a nyomorék szolga, aki megesküszik, hogy semmit
nem lopott el
Harpagontól, szándékában sem állt
és soha nem is fog állni. Más
kérdés, hogy –
de mégis. Csak később. (La Fléche – Keller János.)
Harpagon kegyetlen jelleme, ridegsége
már itt is megmutatkozik,
ahogyan megmotozza a nincstelent, de máskor is, amikor –
szerencsére csak a
színfalak mögött – egy lapáttal
agyonüt egy kóbor ebet, folyton a betörőktől
rettegve. Ez a lapát egyike a kevés kellékeknek,
többször is kézbe kerül az
előadás során.
Harpagon persze ravasz is, amikor fondorlattal
kiszedi
fiából, hogy Cléante szerelmes az ő
választottjába. Fia őszinte
közeledését
elutasítja, a pozitív érzelmekkel egyszerűen nem
tud mit kezdeni. Útjában
állnának a pénzszerzésnek. Amúgy is
az ő egyetlen szerelme a „holt” pénz,
hiszen nem használja semmire, csak legyen. Minél
több.
Látszólag vannak érzelmei:
vonzódása az egyszer meglátott
fiatal lány, éppen Ma(riane iránt. A
házasságközvetítőnő, Frosine (Varga Mária) agyba-főbe
dicséri részint Harpagonnak nem létező
jótulajdonságait és fiatalságát
–
Harpagon szemünk láttára nő vagy fél
métert –, részint Mariane-t, de pénzt minden
megalázkodása ellenére ő sem tud kicsikarni
Harpagonból. Pénzt a fiatal lányra
sem áll szándékában költeni, sőt,
hozományt követelne tőle. És ha választania
kell – mert kemény választás elé
állítják –, ő bizony a megkerült teli
táska
pénzt választja.
Közben némi konfliktus adódik
a titkár és Jacoues, Harpagon
kocsisa-szakácsa-mindenese (Kozáry
Ferenc) között is, az
őszinteség-hazudozás
„témakörében.” A titkár
még az elején, szerelmének megfogadta, hogy
házasságuk
érdekében ő a behízelgést választja
Harpagonnal szemben, másként úgy sem ér
célt. Amikor Jacoues, aki – valami érthetetlen
okból – szereti (?) Harpagont,
annak kérésére őszintén elmondja, mi minden
rosszat beszélnek Harpagonról –
nemcsak Harpagon veri meg, de még a titkár is „csak
úgy”. Így aztán később kellő
indoka lesz Jacoues-nek ahhoz, hogy a titkárt vádolja meg
az aktatáskányi pénz
ellopásával.
Kedélyes színfolt Anselme mint
gazdag kérő (Kuna Károly)
megjelenése
a nagy csokor színes bokrétával, aki ugyan kereste
eltűnt családját, de eddig
nem járt sikerrel. Most viszont az is kiderül, hogy nős,
hiszen Mariane anyja
is él. Mindkét házasságba boldogan
beleegyezik, és hajlandó mindent fizetni –
Harpagonnal ellentétben. A boldog „nép”
elvonul, Harpagon pedig itt marad
kettesben egyetlen igaz szerelmével, a pénzével.
Emlékezetes jelenet többek
között Cléante és Harpagon
találkozása a pénzközvetítő
megjelenésekor: a fiú kézzel foghatóan
szembesül
azzal, hogy az igazságtalan, uzsorás
szerződésajánlat saját apjától
származik. Ugyancsak
jellemző – az egyébként kihívó
öltözékű és megjelenésű –
Mariane-nak előbb a húzódozása
Harpagontól, majd szó nélküli
ölébe ülése, amikor Harpagon
végképp nem tudja,
mit is tegyen „szerelmével”. Őszinte
érzelmeket elsősorban a fiú, Cléante
részéről láthatunk, az ő lázadása
apja ellen, kölcsönszerzési kísérlete
és
szerelme Mariane iránt valóban hiteles. Valére-nek
nehezebb a helyzete, hiszen
bizonytalan származását, családját
illetően: sejti, hogy nemesi család sarja,
de nincs rá bizonyítéka. Ezért kicsit
kívülálló is, megalkuvó
taktikája
mellett.
Simon és ügyész: Juhász Illés, kellően
„hivatalos”, szinte
szenvtelen, de érdeklődő.
A szereplők öltözéke
fekete-szürke tónusú, megegyezően a
színpad fekete-fehér látványával. A
függönyökön – lelógó
drapériákon –
láthatunk cicafejet, fákat, sőt ún.
életfát, de van köztük egyszínű
kék is.
(Díszlettervező: Magyarósi
Éva, jelmeztervező: Kárpáti
Enikő.)
Az előadás során francia sanzonok,
de más stílusú, jellemző
zenék is elhangzanak.
Budapest, 2014.
május 25.
Györgypál
Katalin