Hátulról két
egyformán vékony, feketeruhás, magas
galléros
fiatal nő. Hajszínűk tér csak el egymástól.
Ha elölről látjuk őket, szembetűnő
jelentősen különböző karakterük, ha
megszólalnak, világossá válik szinte
alapjaiban eltérő felfogásuk. Uralkodó az egyik,
kicsit tétovázó, latolgató a
másik. Egyenes, szókimondó az egyik, a
felelősséget kerülgető, határozatlan,
kerülőutakat kereső a másik. Szerelmet szerető az egyik,
szűziességét nem
szívesen feladó a másik. Börtönben
ül 10 éve az egyik, őt a börtönben tartó a
másik. Skót királynő (volt) az egyik, angol
királynő a másik.
Miután történelmi
drámáról van szó, fel sem merül, hogy
Stuart Mária elkerülheti sorsát,
halálát. De addig?!
Schiller
ötfelvonásos drámáját Kálnoky László
fordítása
nyomán Mikó Csaba dolgozta
át, úgy vélhető, nem is kevéssé,
két részessé. Hiába
játszódik századokkal előbb, rádió,
karóra és falióra, árammal működő lift
létezik. (A másik lift „Nem működik”.)
És a két nő korabeli ruházatát
leszámítva, léteznek egyenköpenyek,
névkitűzők, hatalmas világító
földgömb is,
jelesül (bár)asztalként szolgálva, sőt
még golyóstoll is forgalomban van.
10 (igazság szerint 19) éve,
mióta Mária (Hámori
Gabriella) Anglia
földjén van, még nem találkoztak. Pedig
ráadásul rokonok is, unokatestvérek. De
más a sorsuk, más a neveltetésük. És
eltérő a származásuk. Erzsébet (Szandtner
Anna) ugyanis, Máriával ellentétben
„fattyú”, amit Erzsébet képtelen
megemészteni.
Erzsébet, aki látszólag
szabad, az előítéletek, az
elvárások, a hatalom foglya. Ha érzelmei szerint
cselekszik, elveszíti hatalmát
„a nép” felett. Amely egyébként, mint
tudjuk, ingatag, akaratát pillanatról
pillanatra változtathatja. Talán nem is annyira „a
nép”, mint inkább saját
parlamentjének foglya. Pedig ő utasította a parlamentet,
a bírákat, hogy
ítéljék halálra Máriát, mert
az igényt tart Anglia trónjára. Jól
érthetően
habozik kivégeztetni Máriát, hiszen
legalább annyi érv szól ellene, mint
mellette. Erzsébet „nem támogathatta Mária
terveit, mert ezzel Skócia haragját
váltotta volna ki; Franciaországba sem engedhette, mert
akkor az esetleges
francia segítség az angol trónt is fenyegette
volna; ugyanakkor szabadságát is
el kellett vennie, nehogy Erzsébet katolikus
ellenzékének vezéralakja legyen”.
(Wikipedia)
Mindez meghaladja Erzsébet erejét,
különösen, hogy
véletlennek álcázott találkozásuk
számára csak kudarcot hozhatott mind
nőiességében, mind uralkodási
képességeiben. Jól láthatóan
egyébként egyikük
sem hisz eleve a találkozás bármiféle
sikerében. Összeütközésük a
felszínen mégsem
a hatalom miatt robban ki: Erzsébet férje
meggyilkolásával vádolja Máriát
(erkölcs), Mária pedig, visszavágva,
Erzsébetet annak „fattyú”
származásával. Mária
ragyog, Erzsébet (csaknem) összeomlik.
„Udvaroncai”, a bírák
szinte átláthatatlan kétkulacsos
játékot űznek hatalomért, vagy egyszerűen
saját életükért. Erzsébetet
körülveszi udvara, miközben nagyon egyedül van.
Teljes magánya a darab végén
szembeötlő igazán – Mária halála
után ugyanott, ugyanúgy ül ugyanazon a széken
mozdulatlanul,
a semmibe tekintve, „kopaszon”, mint előtte
vetélytársnője. Ami történt,
megmásíthatatlan, Mária halott, ő pedig
„szabad”, igazi királynő.
Mária kivégzésének
körülményei egyébként
zseniálisak:
Erzsébet a szokott udvari kerülgetős virágnyelven ad
utasítást az udvarban még
újonc Davisonnak (Spiegl Anna
mv.), hogy mit tegyen, vagy mit ne tegyen az
általa végül nagy nehezen aláírt
kivégzési irattal. Mária
kivégezhetőségét már
alig váró Burleigh (Erzsébet főkincstárnoka
– Vajda Milán)
fizikai erejével kicsikarja
a lánytól az iratot, végrehajtatja a parancsot,
és éppen a Máriát is (?)
szerető Leicesterrel, Erzsébet kegyencével (Polgár Csaba) – akit
egyébként
Erzsébet tíz éve nem mer
férjéül választani. De Mária
haláláért ebben a hatalmi
környezetben természetesen Davisont teszik
felelőssé… Mortimer (Ficza
István) öngyilkos
lett, őt már nem lehet bűnbakká tenni. Leicester
kelepcébe került, hiába hívja
őt Erzsébet magányában, kiderül, hogy
már elmenekült.
Egyáltalán létezik itt
egyenes ember?! Létezik. Ilyen
elsősorban Paulet, Mária jelenlegi őrzője (Takács Nóra Diána),
aki a jog és
emberség talaján áll. Neki van még
lelkiismerete. És ugyancsak lelkiismerettel
– és éleslátással, sőt megfelelő
tapasztalattal – rendelkezik Mária előző
őrzője, Talbot (Pogány Judit),
akinek tanácsait mégsem igazán akarja, vagy
tudja Erzsébet megfogadni.
Egyfajta kiutat jelenthetne –
egészen Erzsébet elleni
sokadik merényletig – a francia frigy, ennek
hírnöke Aubespine francia követ (Znamenák
István) a piros, szív alakú
luftballonjával, amely elszáll a semmibe.
Mária az első részben végig
a Bibliát olvasgatja. Ülve,
fekve, térdelve, itt és ott. És Erzsébetre
várva még a második részben is… Mert
végig a színen van, akár van éppen szerepe,
akár nincs: Erzsébet és az udvar
számára fenyegető árnya ott rejtőzik mindenkor.
Néhány kiemelkedő pillanatnak
is tanúi lehetünk, például
láthatatlanul és mozdulatlanul ül
székén Erzsébet
tépelődése alatt, miközben Erzsébet szinte
önkéntelenül oldalra tolja Mária
fejét.
A férfiak pedig űzik „kisded”
játékaikat egymás ellen, a
befolyásért. Erzsébet kezéért nem
lehet, vagy nem érdemes, hiszen a királynő
nem kíván férjhez menni. Leicesterhez
(Polgár Csaba) és Burleigh-hez (Vajda
Milán) hamarosan csatlakozott Mortimer, Paulet unokaöccse
(Ficza István), aki
meg is bízik, meg nem is Leicesterben. Mint kiderül,
tétovázása nem is volt
alaptalan. Ám az ő nagy támogatói
becsületessége is erősen vitatható, amikor
erőszakoskodik az „imádott” Máriával.
Mária legnehezebb pillanatai,
természetszerűleg, „búcsúja az
élettől”. Uralkodói habitusába nem
könnyen fér bele teljes megbocsátása
Erzsébetnek, és belenyugvása a halálba.
A további szereplők: Kent – Kákonyi Árpád,
idegen: Bercsényi
Péter mv., játékukkal harmonikusan
egészítik ki az előadást.
Érdekesek a
díszlet-megoldások. Végig ugyanazon
helyiséget
látjuk, miközben a helyiség fizikai helye
„változik”: a szereplők beszállnak a
liftbe, amely emeleteket „száll” föl vagy le.
Mária szobája átlényegül
Erzsébet
szobájává, ahogyan a szereplők egymás
után belépnek Mária szobájába, aki
ilyenkor
a háttérbe húzódik. A terem ablaka
mögött többször változik a
háttér (videó: Juhász
András),
így hol a hegyekben vagyunk, hol zuhogó esőben egy
vidéki
kastélyban. (Díszlet-jelmez: Izsák Lili és
Kálmán Eszter.)
Kifejező a zene (olykor zörejek) is (Kákonyi Árpád).
Fény: Kehi Richárd.
Gáspár
Ildikó rendezése várhatóan több
szempontból is
emlékezetes marad. A női és férfi lélek, a
női és férfi gondolkodás olykori
különbözősége, két eltérő
uralkodó jellem szembeállítása, a becstelen
környezetben a becsület és az érzelem
keresése, a „népszerűségnek”
való
kiszolgáltatottság a hatalom
megtartásáért, ami az érzelmek
megtagadása
területén különösen szembetűnő –
kortalan kérdések.
Budapest,
2014.
május 18.
Megjelent a
Kláris 14/6. számában
Györgypál
Katalin
