Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HAMLET

Örkény István Színház

Szinte zavarba ejtő megtapasztalni, mennyire másként lehet rendezni-játszani ugyanazt a darabot: jelesül a Hamletet, most is Nádasdy Ádám fordításában. Nemrégen ugyanis Alföldi rendezésében láthattuk a Nemzetiben, most pedig Bagossy László rendezésében az „Örkény”-ben. Nem jó dolog hasonlítgatni, most sem szeretném tenni. De nem tudok elszakadni a lépcsősor-széksorok párhuzamtól. A Nemzetiben a színpadon ültünk, és az előadás a nézőtér széksorai között játszódott. Itt a színpad jó része emelkedő sorokkal telített, rajtuk több, mint 40 – talán 45 – tűzpiros rögzített műanyag szék, levegősebben, mint a nézőtéri széksorok.

Az ülőkék tűzpirosságát azonban nem látjuk azonnal. Amikor a függöny felmegy, a székeken ülő, levegőbe feszülten figyelő, közel 50 színésszel találjuk szemben magunkat. Az udvar egésze ott van az ünnepségen – kivéve az ifjú Hamletet (Polgár Csaba), aki különállását – joggal – hangsúlyozandó, a legelső lépcsőalapra ül, középre.

Számos jelenet alatt-közben számos szereplő marad ülve, helyet cserélve, változtatva, árnyékban „takarva”, csak a tényleges, éppen szereplő két-három színész kerül fénybe. Olykor a nézőteret világítják meg, bár nem erősen. Az előadás a fiataloké. És ők veszik a lapot, nevetnek minden lehetséges esetben, legyen az bár majdnem-ízléstelen, néha (majdnem) trágár. „Elmegy.”

Elejétől végéig „a” Hamletet látjuk. Modernül, kétségtelen, fiatalokhoz szólóan, reméljük.

Hamlet vívódásait jogosnak érezzük, istenhite hangsúlyos: nem ölheti meg gyilkos nagybátyját imádkozása közben, nehogy az a mennyországba jusson a pokol helyett; de minden megfontolás nélkül azonnal lő anyja szobájában a függöny mögé. Más kérdés, hogy a joviális Poloniust (Csuja Imre) találja el.

Claudius (Znamenák István) azonban nem tud imádkozni. És ez a másik hangsúlyos momentum. Nem tud imádkozni, mert nincs bűntudata, nem bán meg semmit, és főleg, ezt pontosan tudja is magáról. Mert igenis kell neki a hatalom, a nő, a pénz.

Az anya alakja kissé háttérbe szorul, erről Shakespeare – és a kora – tehet. De amennyit ki lehet ebből hozni, annyit a rendezés és Für Anikó megpróbál kihozni. Aggódik a fiáért (de nem túlzottan), érti is, ami történik körülötte, de inkább mégsem. Talán valóban szereti új férjét, de nem annyira. A méregpoharat egykedvűen issza ki, igaz, nem tudhatja, hogy a halálba megy. De akkor is csaknem egykedvű, amikor puszta tényként közli: a király mérgezte meg.

Kissé háttérben marad Hamlet barátja, Horatio (Novkov Máté), nincsenek jelentős hangsúlyai, de biztos támasznak látszik Hamlet mögött. Ellentétben a két álbaráttal, akiket Hamlet minden lelkiismeret furdalás nélkül küld a halálba (Rosencrantz – Vajda Milán, Guildenstern – Ficza István). Hamlet tehát nem igazán „nyámnyila”, sem túl-tépelődő. Csak Claudius megölésén tépelődik. De egy pillanatra ennek okára is utal: apja szelleme lehet éppen gonosz is, ezért meg kell bizonyosodnia arról, hogy a szellem igazat beszélt. A színészek játéka pedig bizonyságot szerez erről.

És itt van a szegény, törékeny, túlságosan is jól nevelt Ophelia (Kókai Tünde) – őrült „állapotában” kerül igazán előtérbe. Őrültségének számos bizonyítékát szolgáltatja, a cukorka-szórás és kínálgatás igen hatásos. Néhány mozzanata azonban akár ízléstelennek is tűnhet. (Később Hamlet, visszatérve a csaknem végzetes hajóútjáról, felvesz néhány szemet a cukorkákból, és eszegeti.)

Ki kell emelnünk Gálffi László játékát különféle szerepében. Ő az idős Hamlet (Hamlet apjának) szelleme, egészen másféle megfogalmazásban a Sírásó, de ő az Első Színész is. És ez utóbbi érdekes pillanatokhoz vezet a rendezésben: a színpad előterében álló asztal egyik oldalán az Első Színész, aki a betétdarab eljátszása, majd Claudius és az udvar távozása után ott marad, „láthatatlanul” az asztalnál ülve, imádkozása után pedig odaül, vele szemben Claudius, később pedig az asztal mögött, kettőjük között állhat – már saját szobájában – a királyné. Így Hamlet plasztikusan hasonlíthatja össze apja nemes és nagybátyja nem annyira nemes vonásait egymással anyja számára.

Sírásók, a holtak világa és evilági örömök, jelesül a boros műanyag flakon a Sírásó és a Sírásó Cimborája (Pogány Judit) kezében. Pompásan elnevetgélnek egymással. Hamlet nem marad ennyire jókedvű, belegondolva a halál misztériumába. Ezt számunkra elősegíti a rengeteg – műanyagból készült – csontváz megszemlélhetősége a sok-sok piros ülésre ültetve. Később enyhén humoros jelenetté válik Fortinbras (Dóra Béla) megjelenésekor a rengeteg „igazi” hulla és az odafektetett csontvázak tömege. Fortinbrasnak ragyogó norvég tolmácsnője is van, így aztán zárásként, a nagy csendet követően, egymással norvégul beszélgetnek a hullák fölött. (Nyelvi szakértő: Domsa Zsófia.)

Hallhatjuk az összes „nagymonológot” – nemcsak hogy pátosz nélkül, de olykor szinte karikírozva. (Hamlet nyakában a tüll alsószoknya és egyéb megoldások.) Amúgy is nehéz eldönteni, mikor illusztráció az előadás, és mikor „igazi”. A különféle játszási stílusok, -módok egybefonódva átmennek egymásba.

Érdekes a megoldása a vívó-jelenetnek: egyszerűen – elmesélik. Szemléltetik. Illusztrálják. Alkalmasint a közben betoppanó Fortinbras számára Horatio mintegy „közvetíti” az eseményt (amit a tolmács fordít), miközben mind a négyen – a királyné, Laertes (Patkós Márton), Hamlet és Claudius egymás mellett ülnek velünk szemben, alig-mozdulatokkal jelezve a vívás történéseit, a találatokat.

A sokféle jelmez – dán és norvég jelleg, sok piros szín, álarcok, arcfestések – tovább színesítik a rendezést. (Díszlet: Bagossy Levente, jelmez: Ignjatovic Kristina.) Hamlet apja szürkés ruházata és Hamlet sárgás esőkabátja kellően elüt a többiek jelmezétől. Az előadásban felbukkan mobiltelefon is, no meg legalább két pisztoly, ezzel is közelebb hozva korunkhoz.

Jelentős szerepe van a különféle zenének: ütemet diktál, hatalmat hangsúlyoz; énekkart is hallhatunk. (Zenei vezető: Kákonyi Árpád).

Nehéz néha közel ötven szereplőt egyszerre mozgatni a színpadon. A tömeggel (udvarral) szemben áll Hamlet a maga vívódásaival, gondolataival, látszat-őrültségével. Nem könnyű folytonosan megtartani a határt a játszás és túljátszás között, áthidalva fizikailag a magas lépcsősorokat, ál-bolondul megoldani saját maga számára a lét rejtelmeit.

A siker megérdemelt, az előadás hatása bizonyosan sokáig megmarad a nézőkben.

Budapest, 2014. 03. 23.

Megjelent a Kláris 14/4. számában

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣

 

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©