Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

JÁNOS VITÉZ

Nemzeti Színház

A János vitéz Petőfi leghíresebb elbeszélő költeménye, ennek megjelenése hozta el számára a sikert (1844), az országos ismertséget. Az árva Kukorica Jancsi, aki csak nevelőszülei jóvoltából őrizheti a birkákat, világgá megy, mesés kalandjaiban vitézül helyt áll – így lesz belőle János vitéz –, hűségének és bátorságának jutalmául elnyeri gyerekkori szerelmét, Iluskát.

A költői mű alkalmas volt daljáték megkomponálására – Kacsóh Pongrác –, de alkalmas színpadi megformálásra is, ez utóbbinak csak a rendezői fantázia szab határt.

Vidnyánszky Attila a Nemzetibe kerülésének első darabjaként akarta színre hozni régi nagy álmát, a János vitézt, de közbejött a Vitéz lélek mint indító darab, így a márciusi nemzeti ünnepre készültek el vele. A rendező keretbe foglalja Petőfi művét, a gyerekek olvassák az elbeszélő költeményt, s eközben egy tulipános kelengyeládából előszednek előbb kellékeket, később az egész történet egy hatalmas festett ládából bújik elénk. A három gyerekszereplő végig a színpadon statisztál, időnként aktívan belejátszva a cselekménybe, másrészt a rendező egyik álmát (családi színház) is megteremtve.

Kukorica Jancsi pedig megjelenik délcegen, bár még csak juhokat őriz, subája oly hatalmas, hogy beteríti a fél színpadot, és megjárja a Petőfi által megírt cselekmény összes helyszínét, elkerülve a csapdákat (zsiványok pénze nem csábítja el) jut el addig, hogy huszárnak áll. Amíg a mű eszmeisége véresen komoly marad mindvégig, maga az eseménysor számos humoros elemet rejt magában, amit igazán jól ismerünk általános iskolai tanulmányainkból. Jeges Itáliáról, Indiával határos Franciaországról, törökök elleni harcról, amelyet a franciák helyett magyarok nyernek meg, csak Petőfinél olvashatunk, a Nemzeti színpadán most láthatjuk is mindezt technikai bravúrok halmozása révén. Biciklis lovak és csatát helyettesítő, karikára szerelt papírmasé figurák késztetnek mosolygásra, felhőből csavart víz és elérhető napkorong, hatalmas kődarabok repülnek, óriás szúnyogok dongását halljuk, aztán a gonosz mostoha eltűnik a megérdemelt süllyesztőben.

Kétségtelen előnye a rendezésnek, hogy a János vitézt először látó, halló néző megismeri az eredeti cselekménysort, és nem csak az átírt változatot (ahogy ez lenni szokott az utóbbi időben). A Petőfi által megírt alapanyag is olyan gazdag, hogy ontja a továbbgondolási lehetőségeket, ötletekre késztet. Nos, ezek meg is születnek a Nemzeti mostani előadásában, a mű sajátos humora látványban és beszólásokban is megjelenik. (Díszlet és jelmez: Olekszandr Bilozub.) Néha épp az a baj, hogy a humort felturbózzák, pedig nem kellene. Ennek egyik durva példája, amikor a legyőzött török harcos visszakiált elmentében: „Találkozunk Mohácsnál!” Ennél kicsit szellemesebb a francia udvarhölgyek mignon evése, bár ezt igazán el lehetett volna hagyni.

Félretéve a biciklis játéklovakat és a pálcikás játékbárányokat, meg a görögtüzeket és más mókás elemeket, a lényeg a Petőfi – és Vidnyánszky – által sugallt eszmeiség, miszerint a saját elveihez és szerelméhez hű, talpig becsületes egyén képes legyőzni a gonoszt, és boldogulni az életben. A gonosszal együtt mindig ott van a hős mellett az ő Iluskájának árnyképe, mellette áll, óvja, védi, biztatja némán és láthatatlanul is.

János vitéz szerepét a sepsiszentgyörgyi színház művésze, Mátray László játssza vendégként, ami igen jó választás. Egyrészt férfias jelenség – a francia dámák bomlanak érte, amit el is hiszünk nekik –, másrészt a főhős megformálását belsőleg is jól oldja meg. Iluskát Zsigmond Emőke alakítja költői ihletettséggel, a gonosz mostohát Szűcs Nelli parádésan, eltört derékkal és csámpás lábbal, bottal vagy seprűvel járkál, mindenütt ott van, és még nem vasorrú bába, hanem tetszeni akaró nő a gonoszság mellett. Varga József adja a két jelentősebb epizódszerepet, Jancsi nevelőapját és a francia királyt. A többi szerepet a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves, valamint a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének másodéves hallgatói jelenítik meg nagy odaadással, harci kedvvel. Játékuk összehangolt és pontos (Koreográfus: Berecz István), állandó mozgásban vannak, hisz a zsiványoktól a huszárokon át a francia udvari személyzetig, törökökig minden mellékfigurát ők játszanak.

A zene fontos szerepet játszik a rendezésben. Nem kölcsönöz semmit a Kacsóh féle daljátékból, inkább magyar népzenei motívumokat épít be a történetbe. A nyílt színen több zenész felváltva muzsikál: Stefánszky István (doromb), Katona Kinga (furulya), Krausz Gergő (lant), Tóth János (trombita). Dramaturg: Szász Zsolt.

Ez a János vitéz korhatár nélkül megtekinthető, akárcsak filmes elődje, amit Jankovics Marcell álmodott meg rajzfilm formában. A film hatása érezhető Vidnyánszky rendezésén, ettől nem kevesebb az érdeme, sőt jó, hogy azt is beépítette.

 
Budapest, 2014. március 11.



Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©