A János
vitéz Petőfi leghíresebb elbeszélő
költeménye, ennek
megjelenése hozta el számára a sikert (1844), az
országos ismertséget. Az árva
Kukorica Jancsi, aki csak nevelőszülei
jóvoltából őrizheti a birkákat,
világgá
megy, mesés kalandjaiban vitézül helyt áll
– így lesz belőle János vitéz –,
hűségének
és bátorságának jutalmául elnyeri
gyerekkori szerelmét, Iluskát.
A költői mű
alkalmas volt
daljáték megkomponálására –
Kacsóh Pongrác –, de alkalmas színpadi
megformálásra is, ez utóbbinak csak a rendezői
fantázia szab határt.
Vidnyánszky Attila a
Nemzetibe
kerülésének első darabjaként akarta
színre hozni régi nagy álmát, a János
vitézt, de közbejött a Vitéz lélek mint
indító darab, így a márciusi nemzeti
ünnepre készültek el vele. A rendező keretbe foglalja
Petőfi művét, a gyerekek
olvassák az elbeszélő költeményt, s
eközben egy tulipános kelengyeládából
előszednek előbb kellékeket, később az egész
történet egy hatalmas festett
ládából bújik elénk. A három
gyerekszereplő végig a színpadon statisztál,
időnként aktívan belejátszva a
cselekménybe, másrészt a rendező egyik
álmát (családi
színház) is megteremtve.
Kukorica Jancsi
pedig megjelenik
délcegen, bár még csak juhokat őriz, subája
oly hatalmas, hogy beteríti a fél
színpadot, és megjárja a Petőfi által
megírt cselekmény összes helyszínét,
elkerülve a csapdákat (zsiványok pénze nem
csábítja el) jut el addig, hogy
huszárnak áll. Amíg a mű eszmeisége
véresen komoly marad mindvégig, maga az
eseménysor számos humoros elemet rejt magában,
amit igazán jól ismerünk
általános iskolai tanulmányainkból. Jeges
Itáliáról, Indiával határos
Franciaországról, törökök elleni
harcról, amelyet a franciák helyett magyarok
nyernek meg, csak Petőfinél olvashatunk, a Nemzeti
színpadán most láthatjuk is
mindezt technikai bravúrok halmozása révén.
Biciklis lovak és csatát helyettesítő,
karikára szerelt papírmasé figurák
késztetnek mosolygásra, felhőből csavart víz
és elérhető napkorong, hatalmas kődarabok repülnek,
óriás szúnyogok dongását
halljuk, aztán a gonosz mostoha eltűnik a megérdemelt
süllyesztőben.
Kétségtelen
előnye a rendezésnek,
hogy a János vitézt először látó,
halló néző megismeri az eredeti
cselekménysort, és nem csak az átírt
változatot (ahogy ez lenni szokott az
utóbbi időben). A Petőfi által megírt alapanyag is
olyan gazdag, hogy ontja a
továbbgondolási lehetőségeket, ötletekre
késztet. Nos, ezek meg is születnek a
Nemzeti mostani előadásában, a mű sajátos humora
látványban és beszólásokban is
megjelenik. (Díszlet és jelmez: Olekszandr Bilozub.) Néha
épp az a baj, hogy a
humort felturbózzák, pedig nem kellene. Ennek egyik durva
példája, amikor a
legyőzött török harcos visszakiált
elmentében: „Találkozunk
Mohácsnál!” Ennél
kicsit szellemesebb a francia udvarhölgyek mignon evése,
bár ezt igazán el
lehetett volna hagyni.
Félretéve
a biciklis játéklovakat
és a pálcikás
játékbárányokat, meg a
görögtüzeket és más mókás
elemeket, a
lényeg a Petőfi – és Vidnyánszky –
által sugallt eszmeiség, miszerint a saját
elveihez és szerelméhez hű, talpig becsületes
egyén képes legyőzni a gonoszt,
és boldogulni az életben. A gonosszal együtt mindig
ott van a hős mellett az ő
Iluskájának árnyképe, mellette áll,
óvja, védi, biztatja némán és
láthatatlanul
is.
János
vitéz szerepét a
sepsiszentgyörgyi színház művésze, Mátray László
játssza vendégként, ami igen
jó választás. Egyrészt férfias
jelenség – a francia dámák bomlanak
érte, amit
el is hiszünk nekik –, másrészt a főhős
megformálását belsőleg is jól oldja
meg. Iluskát Zsigmond Emőke
alakítja költői ihletettséggel, a gonosz
mostohát
Szűcs Nelli parádésan,
eltört derékkal és csámpás
lábbal, bottal vagy seprűvel
járkál, mindenütt ott van, és még nem
vasorrú bába, hanem tetszeni akaró nő a
gonoszság mellett. Varga
József adja a két jelentősebb
epizódszerepet, Jancsi
nevelőapját és a francia királyt. A többi
szerepet a Színház- és Filmművészeti
Egyetem negyedéves, valamint a Kaposvári Egyetem
Színházi Intézetének
másodéves
hallgatói jelenítik meg nagy odaadással, harci
kedvvel. Játékuk összehangolt és
pontos (Koreográfus: Berecz
István), állandó mozgásban vannak,
hisz a zsiványoktól
a huszárokon át a francia udvari személyzetig,
törökökig minden mellékfigurát
ők játszanak.
A zene fontos
szerepet játszik a
rendezésben. Nem kölcsönöz semmit a Kacsóh
féle daljátékból, inkább magyar
népzenei motívumokat épít be a
történetbe. A nyílt színen több
zenész felváltva
muzsikál: Stefánszky
István (doromb), Katona
Kinga (furulya), Krausz Gergő
(lant), Tóth János
(trombita). Dramaturg: Szász
Zsolt.
Ez a János vitéz
korhatár nélkül
megtekinthető, akárcsak filmes elődje, amit Jankovics Marcell
álmodott meg
rajzfilm formában. A film hatása érezhető
Vidnyánszky rendezésén, ettől nem
kevesebb az érdeme, sőt jó, hogy azt is
beépítette.
Budapest, 2014. március 11.
Földesdy Gabriella