Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AHOGY TETSZIK

Nemzeti Színház

Az „Ahogy tetszik” c. vígjáték Shakespeare egyik legtalányosabb színpadi műve, egyes források szerint e színművel nyitották meg 1599-ben, Londonban a Globe Színházat. Aztán megfeledkeztek róla, átírták, félretették, mindig újból kellett felfedezni. Viszont ebben rejtette el a szerző híres monológját a színházról, ami önálló életet él az utóbbi kétszáz évben, míg a cselekményről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mert az csupán ráadás a keserédes filozofálásra: egy férfiruhába öltözött szerelmes lány (Rosalinda) és a száműzött népmesei legkisebb fiú (Orlando) egymásra találása.

Csakhogy Shakespeare-nek még a vígjátékai is sokkal többet rejtenek e sablonnál. Ezt a többletet próbálja a román Silviu Purcarete rendező sajátos látásmódjával kibontani.

A gonosz uralma és a sokféle árulás elől az erdő rejtelmes sűrűjébe menekülők filozofálnak, élcelődnek, verselnek, álruhába bújva szerelmet vallanak. Az erdő az a hely, ahol újjáfogalmazzák a törvényeket. Az elvarázsolt erdő színpadán újjászületik az eddig reménytelen lét, ahol egy mesés fordulattal a bűnösök megtérnek, a szerelmesek egymásra találnak, és a világ rendje helyreáll. A lírába oltott filozófia uralja a színdarabot, ezért lehet oly sokféle módon játszani, vagy tenni idézőjelbe, költeni hozzá hátteret, fura jelmezeket, cserélni színészeket (férfiakat nőre, nőket férfiakra), mert hagyja magát alakítani olyanra, amilyennek a rendező akarja láttatni.

A színhelyül szolgáló ardennes-i erdő a rendező Silviu Purcarete számára az illúzió, a játék, a színház világa. Mikor a színpadon lement a keretjáték és Orlando legyőzte a hozzá képest hatalmas, Góliáthoz hasonlatos figurát (gonosz bátyja fordítva tervezte), felmegy a hátsó válaszfal, és megjelenik sűrű hóesésben egy fekete zongora, amin Komlósi Zsuzsanna játszik, hozzá csatlakozik a lófarkos Gyenes Béla szaxofonjátéka. Ez a háttér kíséri végig az előtérben átrohanó, néha meg-megálló szereplőket, a bárányokat imitáló fehérruhás, szájukban mezei virágot tartó balettos lányokat (ők eredetileg tündérek), a pásztornak öltözött udvaroncot és Jacques monológját is, amit Udvaros Dorottya különleges körülmények között, a többiek rábeszélésére mond el. Különös orgánumát virtuózan használja, jajgat és trillázik, táncol, ugrál, utánoz, megéli az ember életének hét szakaszát, amiről monológja bölcsen szól. Csodás!

A különleges Shakespeare-értelmezéshez különleges díszlet és jelmezek illenek. A háttér a két hangszerrel felszerelt erdő hóhullásban, az előtérben csupán néhány öltöző asztalt látunk, mert a keretjáték színházi környezetben zajlik, a színészek próbálnak. Ezen kívül mindössze néhány ülő alkalmatosság, egy zongoraszerű emelvény szolgál szerelmi légyott helyszínéül (díszlet: Helmut Stürmer). A jelmezek a színpadi játék végtelen variációit produkálják, a pásztor subájától a cilinderig van minden. A Rosalindát játszó férfi színész (Trill Zsolt) amikor férfi álruhát ölt, akkor ballonkabát a jelmeze. Jacques eredetileg férfi szereplő, akit rendhagyó módon nő alakít (Udvaros Dorottya), nem nélküli öltözetben, arcát bohócra festve, ballonszerű kabátban, de magas sarkú cipőben játssza végig a figurát. Legjobban a Jucit játszó Eperjes Károly fekete parasztasszony öltözete tetszett, bebugyolált fekete kendőjével. Ha csúnya nőt akarnak láttatni a rendezők (bármely műfajban), akkor mindig férfival játszatják a szerepet, most is ez történt. Szellemes. (Jelmez: Dragos Buhagiar.)

Purcarete kitérő választ adott, amikor azt kérdezték tőle, szeret-e magyar színészeket rendezni. Nem tud magyarul, válaszolta, és ez akadály. Ehhez képest már harmadszor rendez Magyarországon magyar színészekkel. Viszont szereti a társulatokat, valószínű, hogy a közösség vonzza. Panaszkodott, hogy angol nyelvterületen már nincsenek színházi társulatok, csak összeverbuvált szereposztás, amiben öreg színész nem játszik, mert nem bírja a fiatalokra szabott strapát. A Nemzeti színészei – bár nincsenek szokva az effajta lírai átértelmezéshez – jól teljesítették a rendező kéréseit az ő sajátos koncepciójához. Trill Zsolt Rosalindája színészettörténeti pillanatnak számít, annyira tökéletesen oldja meg a többszörösen megosztott szerepet. Nőként női mozdulatokkal, női hangsúlyokkal, járással és világos hangszínnel operál, férfiruhába öltözve visszavesz ezekből az eszközökből. Szatory Dávid Orlandóként láthatóan igyekszik hitelessé válni, még nem kiforrott erre a szerepre. Újvári Zoltán, Bodrogi Gyula, Kristán Attila, Fehér Tibor, Schnell Ádám, Reviczky Gábor, Tóth László, Szarvas József, Rácz József, Farkas Dénes, Köleséri Sándor, Horváth Attila a rendezői koncepciót hozzák. Eperjes Károlynak ezúttal nincs alkalma csúnya vénasszony szerepében modorosnak lenni, inkább kabaréra veszi a feladatot.

A vígjátékot Jánosházy György fordította, dramaturg: Kulcsár Edit.

Budapest, 2014. február 18.                           

Megjelent a Kláris 14/4. számában
Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©