Milyen felszabadult érzése van az
egyszerű
színházlátogatónak, amikor régi
klasszikus vígjátékait (tragédiáit)
új köntösben
nézheti ismét patinás színházunkban.
Gogolnak (akinek
köpönyegéből bújt ki az
összes későbbi nagy orosz író)
leghíresebb komédiája most arra szolgál,
hogy
honi vizeken megfürdessék, átitassák jelen
életünk kacagtató és
elszomorító
valóságpatronjaival. Gogol itt csak ötletszerző
lehet (fordító: Morcsányi
Géza),
a szövegkönyvet Bodó
Viktor és
Kovács Krisztina írta, valamint a
színészek
improvizációját is felhasználták (a
honlap szerint).
A helyszín egy vidéki város
uszodája, ahol a medencében
éppen nincs víz, azért lehet minden jelenetet ott
játszani (díszlet: Balázs
Juli), időnként a levezető csatorna kiváló
közlekedő folyosónak bizonyul,
váratlanul kibújik belőle valaki. A második
részben az iratmegsemmisítő csíkjai
folynak be az uszoda terébe, papírhegyeket képezve
a színpadon.
Bodó
Viktor rendezése a korrupcióról, a
hátsó fertály nyalásáról
és a hajbókolásról szól.
Kenőpénz, ajándékozás valamely
önös cél elérése
érdekében – mint tudjuk – rendszertől
független. Volt, van, és lesz. A rendezés
ezt a vonalat aktualizálta és karikírozta a
végtelenségig, telerakva bohózati
elemekkel. Mosolyogva ismerjük fel az
„egyentankönyv”, a nemzetinek nevezett
munkacsoportok, a feleséget verő képviselő konkrét
eseteit a darabban, már meg
sem lepődünk a bohózati túlzások
időnként obszcén voltán. Hlesztakov, a
csóró
fiatalember elkártyázta minden pénzét,
adóssága ellepi a feje búbjáig, amikor a
polgármester és sleppje felfedezik, ő lehet a
beígért revizor. Hamar átlát az
ostoba talpnyaló bandán, megkopasztja őket, a
polgármester mindkét lányának
megkéri a kezét, feleségét
magáévá teszi (nyílt színi
variáció), és lelép. A
becsapott hivatalnokok önteltsége és
sikerélménye akkor huppan nagyot, amikor
Hlesztakov beszámolóját a postamester felolvassa
hangosan. Nehéz elviselni a
felsorakozó, kenőpénzért jutalmat
váró hivatalnokoknak tükörképük
lesújtó
valóságát. A slusszpoén – a
valódi revizor megérkezése –
félelmetesre
sikeredett, csak egy sötét árny bejöttét
észleljük, majd aktatáskájából
elővesz
egy piros, fehér és zöld (!) iratot. Fekete
álarca felismerhetetlen marad
örökre.
A rendezés fontos szerepet szán a
sűrű hangeffektusoknak, a
trágár szavak elhangzásakor hangos
pittyegés hallatszik, azért a
trágárságot is
lehet hallani. A szereplők olykor felrúgják
egymást, lenyomják a földre,
megöklözik a másikat, máskor
kimerevített arckifejezéssel a nézőtér
felé
fordítják fejüket. Ide sorolható a sok
kiszólás a darabból, a polgármester
és
az álrevizor többször is a
közönséghez beszél, mintegy kommentálva
az
eseményeket, előbbi kétségbeesve ordítja
világgá, hogy majd az újságok
megírják
a botrányt, a Vígszínház meg
eljátssza, hogy verte át egy szélhámos az
egész
várost…
Bodó Viktor komédia
rendezése több új elemmel bővül, sok
kelléket alkalmaz (óriás plakát
kampányszöveggel, mélyhűtőbe fagyasztott
kenőpénz), a nők alakját szándékosan
elcsúfítja, amikor idomaikat megnöveszti
mesterséges pótlásokkal. Gyakori a zenei
idézet valamely zenés darabból, amire
tánclépéseket rögtönöznek a
színészek. A két „helyi ingatlanos”,
Dobcsinszkij és
Bobcsinszkij mintájára alkották meg az
ikerlányok figuráit, Marját és
Varját
(Gogolnál csak egy lány szerepel).
A ruhák
fontos szerepet kaptak
(jelmez: Nagy Fruzsina), a
hivatalnokok divatjamúlt öltönyökben
tetszelegnek, a
polgármester szűk ruhájából elővillan nagy
pocakja, lányai fehér esküvői
hosszúruhában és fátyolban jönnek a
nagyjelenetre, ami nagy pofára esésbe
torkollik. A nyílt színi
öltözés-vetkőzés rendszeres.
Nagyon pontos,
összehangolt színészi
játék szükséges. A prímet Hegedűs D. Géza viszi
polgármesterként, övé a
főszerep, testes alkata segíti a figura
megteremtésében. Lengyel
Tamás Hlesztakovja
ennél jóval visszafogottabb alakítás. Hevér Gábor
bírója ügyi-fogyisra
sikeredett, Molnár
Áron és
Szabó Zoltán táncoskomikus párost
alakít (Dob- és
Bobcsinszkij), Lajos András
postamester, Kerekes József gondnok,
Géczi Zoltán
„összes szolga” szerepben jelentős karaktereket
hoznak. Járó Zsuzsa
ezúttal
harsány és elég közönséges
feleséget játszik hitelesen, Rainer Micsinyei Nóra
és Koblicska Lőte
akár a két Lottit is eljátszhatnák Erich
Kästnertől,
hasonlítanak egymásra, mégis mások. A
Kondorosinénak szólított hivatali
alkalmazott hálátlan szerepét Gonda Kata
(e.h.) vállalta fel. Zeneszerző: Klaus von Heydenaber, zenei vezető:
Matkó
Tamás, mozgás: Hegymegi
Máté, hangeffektusok: Keresztes Gábor, Hunyadi Alex. Az
előadás a Vígszínház és a Szputnyik
Hajózási Társaság közös
produkciója.
A klasszikusok itt
élnek
közöttünk, írják mai
valóságunkat, de az is lehet, hogy mi írjuk
(át) őket
rendről rendre. Mindegy, egyik ír, másik
átír, mi szórakozunk.
Budapest, 2014. január 12.
Megjelent: Kláris
14/3. számában
Földesdy Gabriella
