Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KÉPZELT BETEG

Örkény István Színház

A Mohácsi testvérek már Pécsett is bemutatták „Moliére úr után, helyett és valahol neki is” alcímű A képzelt beteg átiratukat 2008-ban, ott volt igazán újdonság. Most az Örkényben próbálják a pesti közönséget meghódítani vele. Fordítás, dramaturgia, rendezés, mindent ők végeztek, és szerzőként vannak feltüntetve. Moliére is benne van az előadásban, ő az, akiért eljön a Halál, és Argan – képzelt betegünk – egyelőre megússza, addig is rendet vág a lepkéi közt, a lányát férjhez adja, feleségét kiosztja stb. Úgy néz ki, nem is rossz dolog ez, amikor a Halál előre bejelenti, hogy majd jön.

A viccet félretéve, valóban új megvilágításban látjuk a „témát”, ki mit kezd azzal, ha azt hiszi, érte jött el a kaszás. A rendezés a főszereplő köré koreografál egy másik történetet, amit nem Moliére, hanem a mai szerzők írtak, aztán a többi jön magától. Argan mániákus, lepkéket gyűjt, ehhez képest képzelt betegségei eltörpülnek. Aztán a királyi udvarból ellopott hatalmas bábból kibújik a szemünk előtt egy csinos balett-táncos lepke, és röpköd a színpadon, föl a zsinórpadlásra.

A „lepke-ügy” lehet, csak mellékszál, viszont központi helyet kapnak Argan családtagjai, úgymint az örökölni vágyó második feleség, az első házasságból származó két felnőtt lány, a kiszemelt és a választott vők, a három orvos, akik Argan nem létező betegségeit jönnek gyógyítani. D’Auveregne (Vajda Milán) hipnotizál, Boursin (Epres Attila) böllér, a disznóvágásban mester, embert nem szeret orvosolni, Livarot (Máthé Zsolt) egy divatos Fülöp-szigeteki műtétet is elvégez a szemünk előtt, több méter véres belet eltávolítva Arganból, aki könnyűszerrel túléli a műtétet (reméltük, hogy „sima” bűvészmutatványról van szó). A műtét a darabban önálló életet él, magánszámként funkcionál a sok mindennel feltöltött színdarabban.

Béline, Argan számító felesége (Für Anikó) egy az egyben átjött Moliére-től, örülne férje korai halálának, és mostohalányait zárdába küldi, hogy a vagyon neki jusson, végül ő jár a legrosszabbul. A rendezés még megfejeli alávalóságát azzal is, hogy a szeretkezésben rejlő gyönyört eltitkolta nevelt lányai elől. Mimolette (Trokán Nóra) mindent bevetve harcol zenetanár szerelméért, húga, Rouelle (Bíró Kriszta) fontos szerepet kap, irigyli nővére férfiakra tett hatását, minden lében kanál, addig ügyeskedik, amíg elcsábítja D’Auveregne orvos fiát, Thomast (Gyabronka József), és fölfedezi a nemi aktus nőkre gyakorolt testet-lelket megváltoztató erejét. Hatalmas változáson megy át az eredetileg nőfaló Bérald, Argan öccse (Znamenák István), aki feleségül kéri az őt szerető cselédlányt, Toinette-t (Szandtner Anna). Bátyja rosszallását fejezi ki, hogy cselédlányt választott nőül, pedig az ő felesége, Béline is cselédből lett a ház asszonya.

A többször is megjelenő Halál (Debreczeny Csaba) rendkívül suta, idétlen, gyakorlatlan. Nem tud olvasni, így többször megesik, hogy nem a kijelölt személyt ragadja el, hanem valaki mást „tüntet ki”. Úgy tűnik, lehet vele alkudozni. Tanulságos az a jelenet vele, amikor keresi a szereplők közül azt a személyt, akit el kell vinnie magával, és akire ránéz, az rögtön megváltozik jellemében, és képes az általa legszeretettebb személyt is felajánlani maga helyett, csak élhessen még tovább. Az emberi gyarlóság szomorú képe páholyból nézve, amiben azért felismerhetőek vagyunk mi magunk is.

Mohácsi János rendezése a fenti jeleneteket úgy építi egymásra, hogy váltakozik bennük a komikum és a gondolkodtató mély értelem. Mindkét variáció hosszúra nyúlt, és valahol unalmassá válik. Ha kevesebb a fricska és a tanulságokat is rövidebbre fogják, jobban járt volna a színház. A díszlet alapjában a lepkék és a báb installálására szorítkozik (tervező: Fodor Viola), no meg a két koporsónyi bőröndre. A jelmeztervező (Remete Krisztina) egységesen feketébe öltöztet mindenkit, még a férfi alsónadrág is fekete, és ha nem is 17. századi, azért régimódi.

Az igazán újszerű és meglepő a darabhoz komponált zene (Kovács Márton). Három vonós zenész ül kezdettől fogva a színpadon, és valamiképpen aláfesti a jelenetek hangulatát. A hangszerek állandó jelenléte és hangzása megnyugtató az ott ülő közönség számára, mert képes elvarázsolni rendkívüli lassúságával, mély tónusaival és szordínóival. Mintha nem is e világból szólna hozzánk, legalábbis a szférák zenéjéhez hasonlítható az, amit hallunk. Gyönyörűséges kiegészítés.

Az Örkény társulata mára már annyira összeszokott és egységes, hogy az egyes színészi teljesítmények között nincs éles különbség. Mindenki a rendezői koncepciót szolgálja legjobb tudását beleadva.

Budapest, 2013. december 30.
                       

Megjelent: Kláris 14/3. számában
Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©