János,
a fiatal
festőművész
éppen elbocsátja Selyem Cinkát, a
modelljét, aki szerelmes belé, és
„privátból”
lett modell. János nősülni készül, mégis
várja szerelmét, a gyönyörű Jolánt,
aki gazdag férje karján meg is jelenik a műteremben, hogy
a fiatalember
lefesse. Hat éve a festő szerelme, igaz, csak
plátói módon. Most itt az
alkalom, hogy beteljesüljön a szerelem, és
János megfesthesse a nő gyönyörű vállait,
kebleit és mindent, ami a férfivágyakat
kielégítheti… És ekkor a kandalló
elől,
a paraván takarásából előbukkan a
titokzatos férfi, aki János barátjának
mondja
magát. Hogyan került a műterembe, és ki ő
valójában? Nem tudjuk, de a néző
érdeklődéssel figyeli mesterkedéseit,
miként teszi féltékennyé a festőt, hogyan
kényszeríti érzéseik
megvallására a fiatalokat, hogy a darab
végén egymásra
találjanak. Az elegáns férfiú nem
átall szépet tenni Jolánnak, és
mindkettőjüket – fondorlatos „trükkökkel”
– rávenni, hogy végre vallják be
izzó, szerelmes
érzéseiket. Az író szerint ő az
ördög, aki miután teljesítette „feladatát”,
elegáns Voilá! felkiáltással
távozik, búcsút intve a
közönségnek.
A
mai néző Molnár Ferenc
Az
ördög c. játékán jól
szórakozik. A szellemes párbeszédek híven
tükrözik az író
érzésvilágát, a nő és férfi
kapcsolatáról szóló gondolatait. A darabot
1907-ben
mutatták be, Hegedűs Gyulával a címszerepben.
Ermete Zacconi, a jeles olasz színművész
meglátta a Vígszínház
előadását, és Olaszországban is bemutatta a
darabot. A
siker további útja New York,
London
és Berlin
volt, bár ez utóbbi helyen némi
megütközést keltett a második felvonás
kérdése:
vajon Jolán, belépője alatt, estélyi ruhát
visel, vagy mezítelen? A mostani előadást
látva mi már tudjuk a választ, és a mai
néző elnézően mosolyog a régi világ
prűdségén…
De bennünk is felvetődik a kérdés: ki ez az
ördög nevezetű úr?
Tallózzunk
egy
kicsit a múlt század jeles irodalmárainak, kritikusainak
véleményei között. Schöpflin Aladár
megfogalmazása szerint „a társadalmi
erkölcshöz és világbeli
pozíciókhoz ragaszkodó nő tudatos
akaratának a súrlódása
az ördög szerepében kivetített tudatalatti,
érzéki vágyakkal, amelyek a szerelmi
ballépés felé szorítják”.
Hegedűs Géza írja: „Molnár Ferenc nem fél
képtelen ötletekből kiindulni, de szinte klasszikus
mértéktartással őrizkedik a
túlzásoktól, így azután minden
képtelensége – az ördög
képében színpadi testet
öltött kísértés, a mennybe menő
városligeti vagány, vagy a feleségét
saját magától,
jelmezben elhódító színész (Az
ördög, Liliom, A testőr) – finom jelképpé
válik. Mi ez a jelkép ebben a darabban? Talán ezek
után bátran kimondhatjuk: egy
tudatalatti érzés, amely az ördög
képében irányítja a darab szereplőit.”
A maga korában Keszler
József, a neves
kritikus keményebben fogalmazott – idézi Magyar
Bálint a Vígszínházról írott
könyvében –, amikor kijelentette: „Ez az ördög a bűnnek szimbóluma, a
bűné,
mely mikor minket egyszer megfogott, többé ki nem
bocsát karmai közül.”
De mi ez a bűn? A „házasságtörés”, amely a
darab végén bekövetkezik – igaz, csupán
az ajtó mögött... És amely mai
világunkban
mindennapos, „bocsánatos bűn”.
További észrevételek
például Sárközi Mátyástól,
Molnár Ferenc unokájától, aki szerint „ez a darab nyilvánvalóan fausti
ihletésű
mű. Főhőse Mephistóként keríti
hálójába – démoni erőket
mozgósítva – a
szerelmeseket, emberi lény alakjában”. Végül
Tarján Tamás, a
jelenkor kitűnő színházi szakembere szerint „Az ördög gondolatait áthatja a
freudi lélektan, az első világháború előtti
esztendők izgatottsága, a századelő
modernsége…”
Mindezeket a gondolatokat,
észrevetéleket a
mostani előadás is hitelesen közvetíti. Igen,
János és Jolán valóban egy
tudatalatti, felfokozott érzés
hálójában vergődve jutnak el a szerelem
beteljesüléséig.
Vígjáték – határozza meg a szerző
és a szórólap is a darab műfaját. De
talán több
is, más is… A feltörő vágyak, a szerelem
– néha szép, máskor kegyetlen -
ábrázolása.
A címszerepben Balikó
Tamás jól érzékelteti ennek a
titokzatos, mégis emberi lénynek
a különösségét. Nem rosszindulatú,
mindenképpen „össze akarja hozni” a
fiatalokat. Néha rámenős, amikor a
szituáció azt kívánja, máskor
elnézően
kedves. A rendező, Balikó Tamás
rokonszenvessé
teszi a titokzatos férfiút. Amikor a második
felvonásban a menyasszony-jelölt
Elzát csillapítja, okítja, ez az ördög
rendkívül mulatságos. Gubás
Gabi, Jolán alakítója, dekoratív
szépség. Kitörései, indulatai őszinték
–
szerelmi megnyilvánulása, az ördög által
inspirált levele megható, a
kézbesítés
elmaradásának tényét kellő
felháborodással fogadja. Elhiteti, hogy bár gazdag
férjjel nagy társasági életet él,
mégis valami másra vágyik. A festőművész
figuráját Szabó P. Szilveszter kellő
lendülettel és szerelemtől áthatva idézi
meg. Fölényesen bocsátja el a szerelmes modellt,
féltékenyen reagál az ördög
mesterkedésére, amellyel ingerli elfojtott szerelmi
vágyait. Schlanger
András a
férj passzívabb szerepében megértő, és egy kissé
naiv. Külön említésre méltó
a „privátból lett modell”
szerepében Balázs
Andrea,
és a menyasszonyt alakító Balázsovits Edit. Előbbinek
megható jelenete a festővel való
búcsúzkodás, utóbbinak a második
felvonásban játszott ellentétes
reagálása: indulatos, majd kislányosan
szemérmes.
És kettősük hatásos jelenete a harmadik
felvonásban egymásra borulásuk nagy
csalódottságukban. Honti
György a festő inasának
szerepében kimért és udvarias. Dicséret
illeti a népes alkotógárdát/műszakiakat,
akik részt vettek a darab létrehozásában.
A hölgyek jelmezei
kifejezik személyiségüket,
hovatartozásukat – Pilinyi
Márta munkája; Horesnyi
Balázs
jellemző festőműtermet és igen szép
nagypolgári „szalont” tervezett. Karinthy
Márton mint művészeti vezető segítette
Molnár Ferenc világhírű darabjának
újabb
sikeres bemutatását.
Budapest,
2013. november 19.
Megjelent:
Kláris, 14/2. szám
Tárkányi Imre
♣ ♣
♣