Kosztolányi
fordításában Gondából lett Ronda, az
Örkényben Osványból lesz Posvány
tanár úr Gáspár
Ildikó
fordításában. Heinrich
Mann regénye (1904-ben jelent meg)
érintetlenül
pihen a könyvtár polcain, mert az 1930-ban
készült film (A
Kék Angyal, rendezte
Josef von Sternberg) Marlene Dietrichhel világsiker lett,
innét került a színpadokra.
A történet a benne lévő lehetséges politikai
áthallások miatt igen jó alapanyag
a mindenkori korrupt, középszerű, igazodásra
késztető (és melyik nem késztet
igazodásra?) kormányok bírálatára,
kigúnyolására.
A szigoráról
híres
középiskolai tanár (Osvány) jelenlegi
diákjait is bukással fenyegeti, sőt már
elődeiket is megbuktatta úgy, hogy utólagos
kozmetikázással jutottak csak
érettségihez. Mikor Lohmann a szép Fröhlich
Loláról ír dolgozatában, Posvány
leckéztetés céljából elmegy a
lokálba, hogy a diákjait leleplezze, ehelyett
beleszeret az énekes-táncosnőbe, minden
pénzét rákölti, feleségül veszi,
emiatt
elveszti állását. A filmben ő maga is
bohócnak áll, ám amikor Lola elhagyja,
visszamegy az iskolába, és a katedrán leli
halálát. Gáspár Ildikó
átírásában a
bohócnak álló tanár és a
végső visszatérés a katedrára elmarad,
helyette nagy
orgiákba fullad a Lolával való
együttélés, ezek kapcsán Lola persze alaposan
megcsalja a Posványnak csúfolt férjét,
és úgy tesz, mintha mi se történt volna.
Gothár Péter rendezése
is áthallásokban utazik.
Kiváló figurákat talál a
bíróban, az
ügyészben, iskolaigazgatóban,
polgármesterben, akiknek szájába adja a 30-as
évek német nemzeti szocialista szövegeit,
mondván, hogy jól illenek a mai
politikai helyzetre. Nagy kár, hogy az első rész
virtuóz játéka után a második
részben tárgyaláson vagyunk, ahol a Hunok
sírjának meggyalázásáért kell
felelniük Posvány diákjainak. A fiúk
világgá menését követően a
történet
lapossá, helyenként unalmassá válik, szinte
elfogy a cselekmény egy orgia útvesztőjében.
A színpadkép
másfelől zseniális (a díszletet is Gothár
készítette), a lokál artista műsora,
Lola és Kiepertné énekei csak egyfelől
szólnak hozzánk, másrészt létezik
egy
színpad hátrafelé is, ahol képzelt
közönség ül és tapsol a varieté
és
énekszámoknak. Így rendkívül
mozgalmassá válik az első rész, a
színpadképek,
helyszínek állandóan váltakoznak, szereplők
jönnek-mennek átmenet nélkül, az
ajtó mögött látszólag folynak a
mindenkori artista számok. Másik bravúr a
nézőteret átívelő keskeny palló, a
színpad meghosszabbítását szolgálja,
amelyen
a színészek időnként kimenekülnek egy-egy
jelenetből. A darab legelején viszont
ezen a pallón rohannak be a középkori jelmezbe
öltözött diákok, hogy eljátsszák
Schiller orleans-i szűzről írt drámáját.
Igen
fontos része az előadásnak a jelmezek
állandó váltakozása, néhányan
több szerepet játszanak.
Znamenák István
erőművész és iskolaigazgató, Takács Nóra Diana
Guste, Kiepert felesége és Hedvig
színésznő, pincérnő. Mácsai Pál
szendvicsember és lelkész, Vajda Milán von
Erztum diák és Lorenzen borkereskedő, Ficza István Kieselack
és a polgármester
terhes felesége, Polgár
Csaba Lohmann és kurtizán stb. Az
átöltözés
olajozottan megy, a ruhák testre szabottak, szellemesek, a női
ruhát viselő
transzvesztiták ápoltak, Lola és Hedvig
előttünk öltözik át koktél ruhákba.
Posvány zakója komikusan szűk, ez a felső
gomboláson látszik, Kiepert
öt-hatféle artistaruhában mutatkozik,
zseniális mind. (Jelmez: Izsák
Lili,
Szlávik Júlia.)
A dalszövegeket Kiss Judit Ágnes
írta, a dalokat Kákonyi
Árpád szerezte, a zongorista részese az
előadásnak, ahogy egy lokálban mindig ott játszik
a pianista.
A kiváló
technikai
apparátus, az olajozott játék miért is
küzd a színpadon? Hogy jól megmondja a
magáét a körülöttünk zajló
„bűzös posványról”, a korrupt
állami apparátusról, a
káoszról. Az „egy zsarnok vége”
alcím kissé erőltetettnek tűnik, hisz Posvány
tanár úr inkább szánalmas, esendő figura,
semmint zsarnok, ahogy az áthallásban
megcélzott politikus sem az.
A Lolát
játszó Szandtner Anna
bájos
romlottságával hat a színpadon, jól
énekel, kellően kacér,
beszédhangja kissé fád és affektált,
ami csökkenti a figura alapvetően harsány
voltát. Takács Nóra Diána most mutathatja
meg tehetségét igazán, mivel többféle
alakban jelenik meg, és mindben kiváló. Legjobb
alakítása a „Csak az a Kiepert
nem tud tönkre tenni” refrénű sanzon előadása.
Gálffi László
Posványként
meggyőző, az utolsó jelenetben viselt konyhai kötény
jelzi, mivé lett a hajdani
rettegett tanár. Polgár Csaba három szerepben is
megmutathatja a „meztelen
igazságot” (a szó legszorosabb
értelmében!), Vajda Milán testhez
álló szerepben
(tortaevés, birkózás), Ficza István
transzvesztitaként nagyszerű. Viszonylag
kis szerep jutott Debreczeny
Csabának (Kalt bíró) és Baksa Imrének (a bumfordi
polgármester). Maszk:
Végh Attila, világítás: Pető József. Mácsai
Pál kissé
önironikus szerepben tündököl, reklámozza
saját színházát itt is, ott is, amíg
Tell Vilmos nyila le nem teríti. Másik szerepében
lelkészként papol, nem jó
eszköz a valláson keresztül gúnyolódni,
az egyházon még megjárja. Semmi sem
szent, ezt sugallja. Megértettük.
Budapest, 2013. november 3.
Földesdy Gabriella
(Megjelent a
Kláris 2014/1. számában)
♣
♣ ♣