„Buda legnépszerűbb
színházában” a terveknek megfelelően
2013. szeptember 13-án mutatták be Ron Clark–Sam Bobrick: Én, Te
Őt! című, krimire
hajló komédiáját Budapesten, a nyári
tihanyi nagy siker után.
A rendező Verebes
István „tuti”-ra ment, ezt már előre
jelezte a színház megújult honlapján
közölt verse is (Verebes István
(József Attila): Születésnapomra: „…a kritika fanyalog / húzza a
száját és nyafog: / mi kell
/ siker? // Muszáj, mert hogyha nincs siker / az összes
közmű innen kiver”…)
A
„siker”-re törekvéshez a
legjobb módszerek egyike – szeretném hinni –
a jó előadás. A maga műfajában
pedig a legújabb bemutatón is jó előadást
láthattunk. Vígjátékot nem könnyű
játszani. (Írni sem.) Krimivel egybefont
komédiát, ahol sűrűn esnek a poénok,
talán még nehezebb.
Mert a
szerelmi háromszög (amely
még tágul is) bővelkedik halálnemekben –
szóba jöhet kád vízbe fojtás,
ablakból
kilökés, pisztolyhasználat, akasztás
egyaránt. Három részben játsszák a
pergő
darabot, előbb a férjet akarják eltenni láb
alól a szeretővel, majd a szeretőt
a férjjel, végül ketten az őket elhagyó nőt.
Más kérdés, hogy végül is mi
valósul meg mindezekből.
Szórakozásnak
kiváló. Paul, a
férj Bajor Imre
– az elején kellően esetlen, aki lopott kocsikat ad el, de
a
„terápia” után képes szinte teljesen
megújulni kívül-belül egyaránt. Csonka
András, a szerető – Mitchell – fogorvos,
előbb igencsak fölényes, majd
elhagyottan természetesen már másképpen
látja a világot. A dekoratív feleség,
Arlene – Dobó Kata.
Mint tudjuk, ilyen szerepet még nem játszott, ez azonban
a
játékán nem látszik. Tud
„rábeszélni”, és tud
(ál)szenvedni is, amikor
megcsalják. Meg gyilkolni is valamelyest, a
csábításon kívül és túl.
És mindhárman szeretik a sült csirkét,
melynek elfogyasztása további
élénkítő „történet” is lehet.
Külön
„finom” játszmát mutat be
Lorán Lenke (Nancy,
szállodai szobalány) – belesimulva az
előadásba, majd még
„különebb” játékot a
tapsrendnél, további sajátos ízt adva az
előadásnak.
Földvári Péternek
(ő Howard, a
„guru”) kevés szerep jut, róla inkább
csak beszélnek. De éppen az ő megjelenése
teszi fel az i-re a pontot.
A
három – nem túl hosszú – rész
ugyanabban az amerikai szállodai szobában
játszódik, eltérő időkben.
Franciaágy, előtérben-oldalt asztal székekkel,
oldalt szekrény, ha muszáj, bele
lehet bújni. És elengedhetetlen, természetesen, a
hűtő. (Díszlet: Mira
János.)
Tetszetősek Arlene ruhái, de a férfiszereplőké is
kifejező. (Jelmez: Tordai
Hajnal). Hangulatos a zeneválogatás is (Dr. Gyarmati-Paor Zoltán),
mintha
mozgalmi dalt is hallanánk az amerikai zeneszámok,
tűzijáték-csinnadratták között?
Az
előadást Szőlőssy Judit
fordításában láthatjuk.
Az
előadás első része kevésbé
dinamikus, majd fokozatosan gyorsul fel. Minden mozdulat, poén
kiszámítottan
ül, összecsiszolt, kidolgozott. Még egy pici mai
„magyarosítást” is felfedezhetünk
itt-ott halványan, ám végig az ún.
„könnyed szórakoztatás” mesterien
kidolgozott keretein belül maradva.
Aki
„komédia-látásra” készül
fel, nem csalódik.
Budapest, 2013. 09. 14.
Györgypál
Katalin
♣ ♣
♣
