Kúnos
László fordításában, Török Tamara dramaturg
közreműködésével, Zsámbéki Gábor
rendezésében mutatták be Ibsen színművét, A
nép ellenségét. Egy részben
játsszák, jó másfél
órányi játékidőben.
A történetet ismerjük: a sok
harc árán felépült, jövedelmet,
a városnak hírnevet hozó fürdő
vízéről a fürdőorvos Stockmann (Fekete Ernő) kiderítteti,
hogy a víz szennyezett, betegséget terjeszt. Tudjuk, hogy
Ibsen egy rendőrségi
hír nyomán írta e darabját, tehát a
„környezetszennyezés” már
megírása idején sem
volt ismeretlen dolog, a hibák beismerése,
különösen a hatalom részéről pedig
gyaníthatóan sohasem volt jellemző.
A felépült, üzemelő
fürdőből sokan élnek, hiszen sok
vendéget fogadnak. És persze még több
pénzt szeretnének. A fürdőorvos is a
fürdő alkalmazottja. A polgármester, Peter Stockmann (Kulka János m.v.)
ráadásul a bátyja, ám viszonyuk nem
éppen felhőtlen már a történet elején
sem. A
fürdő átépítéséhez pedig sok
pénz kell: vagy a gazdag polgároktól – akik
persze
nem fognak adni –, vagy a nép
adójából, aminek meg ők nem fognak
örülni.
A fürdőorvos lázadó,
forrófejű – és nem is az ő tiszte
mindezt végiggondolni. Ő bizonyságot szerzett
arról, hogy a fürdőt és az
ívóvíz
rendszert rosszul építették meg –
ráadásul az ő terveit mellőzve –, és a
szennyezett víztől megbetegszenek az emberek.
Az első pillanatban „a nép
barátjából” – aki felfedi a
hibát
a város urai ellenében – nagyon gyorsan
„a nép ellensége” lesz. Amilyen
ütemben fordulnak ellene – a Népújság
szerkesztői (Hovstad – Ötvös
András,
Billing – Kovács
Lehel), a nyomdatulajdonos (Aslaksen – Bán János) –,
nagyjából ilyen ütemben jut el dr. Tomas Stockmann a
fürdő problémájától a
társadalom egésze fertőzöttségének
problémájáig, forrófejűsége miatt
pedig a
„pusztuljon az ország is”
„nemzetgyalázó” gondolatig.
Állásából természetesen
elbocsátják, lakásbérletét
felmondják, feltehetően megfosztják egyéb orvosi
praxisától
is (a szegényeket ingyen talán tovább
gyógyíthatja a hajóskapitány által
felajánlott
házban), felmondanak lányának is az
iskolában, felmondanak a hajóskapitánynak
is (Horster – Lengyel Ferenc),
akinek hajóján el akarták hagyni a várost
– mi
marad számára? „Nem tudok felállni”
– a teljes erőtlenség.
A városban valami majd csak
történik, de az már kívül esik
látókörünkön.
Mert ami izgalmas ma is, számunkra is: a
hatalom válogatott
eszközeinek bevetése, a „nép” – a
„többség” – szerepe a
döntéshozatalban, az
egészséghez való jog kontra tulajdonhoz
való jog, és e szembeállítás
tarthatatlansága.
A történetben (előadásban) még a (fürdő)
részvény zuhanás-felvásárlás
rejtelmeibe
is kapunk betekintést, amikor a tímár-mester
(Morten Kiil – Ujlaki
Dénes) nevelt
lánya, Katrine (Rezes Judit,
az orvos felesége) és gyermekei (Petra – Pálos
Hanna, Henrik – az ügyes Bezerédi Bendegúz)
várható örökségéből
vásárolja fel a
részvényeket abban a hiszemben, hogy a víz
szennyezettsége vagy nem igaz, vagy
ha mégis, akkor az könnyűszerrel
megszüntethető –
miközben az ő üzeme is
szennyezi a vizet.
A polgármester elegáns
hatalomgyakorlása – nagymértékű
nárcizmussal (személyi kultusszal? – videón
vidám perceket szerezve, videó:
Varga Vince) körítve kiemelkedik. Az elején
még meghunyászkodó, tapasztalt és a
helyezkedésben ügyes nyomdatulajdonos
„felemelkedik” szó szerint – a
magasított székek segítségével
– az általa is (látszólag) utált
polgármester
mellé. Külön szerepe van a TV-operatőrnek (Székely Kriszta e.h.),
segítségével
felnagyítva láthatjuk „a nép” (vagy
inkább csőcselék?) (Polgárok: Bodnár Erika,
Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás)
jellegzetes arcait is a „gyűlés” folyamán,
megfejelve jó hangos síppal-dobbal-kürttel…
Mi a bűne igazából az orvosnak?
– talán az, hogy ő is csak
kétféle utat ismer: vagy nekimegy a hatalomnak, vagy
meghunyászkodik. Pontosabban:
a lépésről lépésre, fokról fokra
történő bármiféle megoldást ő is
feltehetően
meghunyászkodásnak értékeli? A fürdőt azonnal bezárni, azonnal
átépíteni, ehhez azonnal
közzétenni a jelentését bármi
áron, felrázni a várost, nekimenni a
városvezetésnek (hatalomnak)! Vagy az a baj, hogy nem
érzékelte, milyen gyorsan
elpártoltak tőle az emberek, belegondolva (a polgármester
„józan” sugallatára
persze), hogy milyen következményekkel is jár a
fürdő átépítése (pénz-
és
időveszteség) rájuk nézve?
Egy ilyen helyzet megoldása ma sem
egyetlen (értelmiségi)
ember feladata. És hogy kinek van igaza: a
„többség”-nek, vagy a
„kisebbség”-nek? Másképp felvetve: a
tömegnek, vagy az elitnek? (l. pl. José
Ortega y Gasset művét, „A tömegek
lázadásá”-t) Tudjuk, hogy sokszor
éppen a
kisebbség ismeri fel a problémát, a bajt.
Általában ez hosszú távon ki is
derül. De addig?
„Nem tudok felállni” –
feltehetően mi sem tudnánk abban a
helyzetben.
Az egyszerű díszlet
kifogástalan a magasított székekkel – Kehll Csörsz, a
jelmezek kifejezőek, beszédesek: Szakács Györgyi. Zene: Sáry
László.
Budapest,
2013. 04. 27.
Györgypál
Katalin
Megjelent a Kláris 13/4.
számában.
♣
♣ ♣