Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

A SZÍNHÁZCSINÁLÓ

SZÍNHÁZ

A NÉP ELLENSÉGE

Katona József Színház

Kúnos László fordításában, Török Tamara dramaturg közreműködésével, Zsámbéki Gábor rendezésében mutatták be Ibsen színművét, A nép ellenségét. Egy részben játsszák, jó másfél órányi játékidőben.

A történetet ismerjük: a sok harc árán felépült, jövedelmet, a városnak hírnevet hozó fürdő vízéről a fürdőorvos Stockmann (Fekete Ernő) kiderítteti, hogy a víz szennyezett, betegséget terjeszt. Tudjuk, hogy Ibsen egy rendőrségi hír nyomán írta e darabját, tehát a „környezetszennyezés” már megírása idején sem volt ismeretlen dolog, a hibák beismerése, különösen a hatalom részéről pedig gyaníthatóan sohasem volt jellemző.

A felépült, üzemelő fürdőből sokan élnek, hiszen sok vendéget fogadnak. És persze még több pénzt szeretnének. A fürdőorvos is a fürdő alkalmazottja. A polgármester, Peter Stockmann (Kulka János m.v.) ráadásul a bátyja, ám viszonyuk nem éppen felhőtlen már a történet elején sem. A fürdő átépítéséhez pedig sok pénz kell: vagy a gazdag polgároktól – akik persze nem fognak adni –, vagy a nép adójából, aminek meg ők nem fognak örülni.

A fürdőorvos lázadó, forrófejű – és nem is az ő tiszte mindezt végiggondolni. Ő bizonyságot szerzett arról, hogy a fürdőt és az ívóvíz rendszert rosszul építették meg – ráadásul az ő terveit mellőzve –, és a szennyezett víztől megbetegszenek az emberek.

Az első pillanatban „a nép barátjából” – aki felfedi a hibát a város urai ellenében – nagyon gyorsan „a nép ellensége” lesz. Amilyen ütemben fordulnak ellene – a Népújság szerkesztői (Hovstad – Ötvös András, Billing – Kovács Lehel), a nyomdatulajdonos (Aslaksen – Bán János) –, nagyjából ilyen ütemben jut el dr. Tomas Stockmann a fürdő problémájától a társadalom egésze fertőzöttségének problémájáig, forrófejűsége miatt pedig a „pusztuljon az ország is” „nemzetgyalázó” gondolatig. Állásából természetesen elbocsátják, lakásbérletét felmondják, feltehetően megfosztják egyéb orvosi praxisától is (a szegényeket ingyen talán tovább gyógyíthatja a hajóskapitány által felajánlott házban), felmondanak lányának is az iskolában, felmondanak a hajóskapitánynak is (Horster – Lengyel Ferenc), akinek hajóján el akarták hagyni a várost – mi marad számára? „Nem tudok felállni” – a teljes erőtlenség.

A városban valami majd csak történik, de az már kívül esik látókörünkön.

Mert ami izgalmas ma is, számunkra is: a hatalom válogatott eszközeinek bevetése, a „nép” – a „többség” – szerepe a döntéshozatalban, az egészséghez való jog kontra tulajdonhoz való jog, és e szembeállítás tarthatatlansága. A történetben (előadásban) még a (fürdő) részvény zuhanás-felvásárlás rejtelmeibe is kapunk betekintést, amikor a tímár-mester (Morten Kiil – Ujlaki Dénes) nevelt lánya, Katrine (Rezes Judit, az orvos felesége) és gyermekei (Petra – Pálos Hanna, Henrik – az ügyes Bezerédi Bendegúz) várható örökségéből vásárolja fel a részvényeket abban a hiszemben, hogy a víz szennyezettsége vagy nem igaz, vagy ha mégis, akkor az könnyűszerrel megszüntethető – miközben az ő üzeme is szennyezi a vizet.

A polgármester elegáns hatalomgyakorlása – nagymértékű nárcizmussal (személyi kultusszal? – videón vidám perceket szerezve, videó: Varga Vince) körítve kiemelkedik. Az elején még meghunyászkodó, tapasztalt és a helyezkedésben ügyes nyomdatulajdonos „felemelkedik” szó szerint – a magasított székek segítségével – az általa is (látszólag) utált polgármester mellé. Külön szerepe van a TV-operatőrnek (Székely Kriszta e.h.), segítségével felnagyítva láthatjuk „a nép” (vagy inkább csőcselék?) (Polgárok: Bodnár Erika, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás) jellegzetes arcait is a „gyűlés” folyamán, megfejelve jó hangos síppal-dobbal-kürttel…

Mi a bűne igazából az orvosnak? – talán az, hogy ő is csak kétféle utat ismer: vagy nekimegy a hatalomnak, vagy meghunyászkodik. Pontosabban: a lépésről lépésre, fokról fokra történő bármiféle megoldást ő is feltehetően meghunyászkodásnak értékeli? A fürdőt azonnal bezárni, azonnal átépíteni, ehhez azonnal közzétenni a jelentését bármi áron, felrázni a várost, nekimenni a városvezetésnek (hatalomnak)! Vagy az a baj, hogy nem érzékelte, milyen gyorsan elpártoltak tőle az emberek, belegondolva (a polgármester „józan” sugallatára persze), hogy milyen következményekkel is jár a fürdő átépítése (pénz- és időveszteség) rájuk nézve?

Egy ilyen helyzet megoldása ma sem egyetlen (értelmiségi) ember feladata. És hogy kinek van igaza: a „többség”-nek, vagy a „kisebbség”-nek? Másképp felvetve: a tömegnek, vagy az elitnek? (l. pl. José Ortega y Gasset művét, „A tömegek lázadásá”-t) Tudjuk, hogy sokszor éppen a kisebbség ismeri fel a problémát, a bajt. Általában ez hosszú távon ki is derül. De addig?

„Nem tudok felállni” – feltehetően mi sem tudnánk abban a helyzetben.

 Az egyszerű díszlet kifogástalan a magasított székekkel – Kehll Csörsz, a jelmezek kifejezőek, beszédesek: Szakács Györgyi. Zene: Sáry László.

 Budapest, 2013. 04. 27. 

Györgypál Katalin

Megjelent a Kláris 13/4. számában.

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©