Egy színház életében örök
dilemma,
hogy mit játsszanak a következő évadban. Merjenek-e
újítani, vagy esetleg
maradjanak a már bevált sikereknél? Melyik a
fontosabb egy társulat számára? Mi
történik akkor, ha jön valaki, aki alapjaiban
változtat meg mindent? Többek
között ezekre a kérdésekre is
próbál választ találni Göttinger Pál
rendezésében
egy vidéki színház kulisszatitkaiba
bepillantást nyújtó Othello Gyulaházán
című
zenés vígjáték.
Egy februári előadáson jártunk,
ahol a játék egyik különlegessége volt,
hogy maga a rendező ugrott be az első
felvonásban az ifjú titán, Tokodi Csongor (Sipos György)
szerepébe. (A színész
elakadt az autópályán.) A rendező
tehetségét mutatja, hogy sikerrel oldotta meg
a helycserét. Táncolt, énekelt, és nem
tévesztett. Ezzel az ügyes beugrással
sikerült megmentenie az előadást, hiszen rövid
késéssel, de a színészek el
tudták kezdeni a játékot a nézők legnagyobb
örömére. A második felvonásban
már
Sipos Györgyöt láttuk az ifjú titán
szerepében, a legemlékezetesebb jelenete az
volt, amikor duettet énekelt Sass Olga szubrettel (Nyári Szilvia). A
színdarab
látványos díszleteit Cziegler Balázs
álmodta meg. Így láthattunk operett
hátteret, de szocreál hangulatot árasztó
olvasószobát is, és az elmaradhatatlan
színészbüfét, valamint
színészházat. A díszlettel végig
jól harmonizáló jelmezeket Cselényi Nóra tervezte.
A
történet a pártállami időkbe visz el
bennünket, egy képzeletbeli színházba, ahol
megállt az idő. A gyulaházi teátrum
ugyanis a bevált dolgok híve. Jól
tükrözi ezt az éves műsorterv is. Az
operettek hatalmas sikerrel futnak, így a színház
elégedett, hiszen néző és
bevétel is van elég. A zenés darabokra
korlátozódó repertoár
látszólag nem igényel
változtatást. A változatlanság akkor
törik meg, amikor egyik napról a másikra
minisztériumi utasításra új főrendezőt
neveznek ki a színház élére. Debrődy
(Takács Géza)
egészen más színházat képzel el.
Elavultnak tartja az operettek
sokaságát. Mindenáron változtatni akar.
Döntése végleges, Shakespeare-t fognak
játszani. A szemléletváltásra a
színház tagjai nincsenek felkészülve. Debrődy
meggondolatlanságát
és kapkodását jól mutatja, hogy a
szürkeegérként ismert Pálmai Violának
(Grisnik Petra) adja az Othellóban Desdemona
szerepét. Pálmai Viola erőlködve,
de próbál megfelelni a feladatnak. Grisnik Petrára
mintha rászabták volna a
karaktert. Valódi tehetsége nem mutatkozhat meg, de
életszerűvé formálja a
görcsös, mindenáron bizonyítani akaró
nőt. Az alakítás életszerűségéhez a
színésznő rekedtsége is hozzájárult.
Az elnyert szerepet nem mindenki nézi jó
szemmel, kiváltképp férje, a színház
ünnepelt férfisztárja, Barnaki László
(Sarkadi Kiss László),
aki az első pillanattól gyanakszik. Vitájuk
látványos. Sarkadi
Kiss tipikus felszarvazott férjként reagál
felesége hirtelen jött sikerére. A
vehemens játékú színész
hangszíne mindent elárul érzéseiről,
ezáltal fokozatosan
kirajzolódik előttünk a magyar Othello
története. Sarkadi Kiss jól alakítja az
önimádó, nagyképű férjet, aki
élvezi a sikert, de megosztani nem akarja. Az
izgalmas, fordulatokban gazdag vígjáték a
színházi közösség mindennapjaiba visz
el bennünket, ahol elmaradhatatlanok a pletykák,
egymás kibeszélései és a
viharos próbák. Debrődy (Takács
Géza) munkamorálja az egyedi próbák
kuszaságával állandósul, hisz
őrültségeit nehéz követni.
Göttinger
Pál rendező nagy hangsúlyt
fektet az idétlen mozdulatokat imitáló
színészek kellő komolysággal megjelenő
játékára. A paródia-szerű mozdulatok
rendkívül szórakoztatóak. Takács
Géza
játéka végig kimért, egy merev karaktert
alakít, aki érezteti környezetével,
hogy bármit megtehet, mert ő a hatalom embere. Az előadás
egyik legjobb
alakítását neki köszönhetjük. A
gyulaházi színház dívája, Szusits
Márta (Csapó
Virág)
teljesen kiborul, amikor más kapja a női főszerepet,
válaszul dühkitörést
produkál. Jelenléte inkább
hátráltatja a próbákat, minthogy
segítené. Csapó
Virág magabiztos alakítást nyújt az
intrikus szerepében. Jó nézni őt negatív
karakterként. A legnehezebb dolga talán a
színházigazgatónak, Vermesnek
(Kelemen József) van,
hiszen ő nem ellenkezhet, kénytelen mindenbe beletörődni,
ugyanis a hatalomhoz simulékonyan kell viszonyulnia. Kelemen
végig a megalkuvás
politikáját folytatja. Aztán egyszer csak
nála is betelik a pohár, a végén
fellázad. A társulat sok-sok próba után
végül bemutatja az Othellót,
de majdnem
tragédiába fullad az előadás, szerencsére
mégis boldog véggel zárulnak az
események.
A
sok szereplővel dolgozó vígjáték
végig
megtartja lendületét. A táncok, az operett
részletek, a drámai pillanatok
mind-mind emlékezetesek maradnak. A zenei
aláfestés Dinyés
Dániel munkáját
dicséri. Göttinger Pál rendezése arra
hívja fel a figyelmünket, hogy milyen
károkat okozhat egy összeszokott közösség
életében, ha jön valaki, aki rájuk
akar erőltetni valamit, ami teljesen idegen számukra. Kijőve az
előadásról még
az jár a fejünkben, hogy vajon miért nem vagyunk
bátrabbak? Miért választjuk a
meghunyászkodást ahelyett, hogy egyből
szembeszállnánk valamivel, amiről már az
első percekben látszik, hogy vállalhatatlan?
Göttinger ügyes rendezése ezeket a
gondolatokat ébreszti bennünk. A szinte három
előadást magába foglaló színdarab
kellemes szórakozást ígér, hiszen operett
rajongók, drámakedvelők és
vígjáték
imádók is szeretni fogják.
2013.
április 10.
Megjelent
a Kláris 13/3. számában
Barta
Magdolna
♣ ♣
♣
