SZÍNHÁZ

BODNÁRNÉ

Újszínház

Németh László drámáját meglehetősen ritkán láthatjuk színházban. Most az Új Színház (újabban Újszínház) mutatta be Dózsa László rendezésében, két részben. Kulcsfigura a címszereplő: Bánsági Ildikó hiteles megformálásában láthatjuk.

„Ránézésre” eléggé didaktikus maga a dráma: a testvérféltékenységnek szinte kiáltó, jól látható okai vannak, kimenetele pedig – a testvérgyilkosság – aligha lehet kétséges.

A kérdés az, mennyire sikerül árnyalni mindezt.

Nos, összefoglalva: jó színvonalúan, a részletekre is kellő figyelmet fordítva.

Valóban annyira eltér a két fiú egymástól kívül-belül, mintha nem is azonos szülőktől származnának.

Fontos momentum, hogy az elsőszülött fiút – ifj. Bodnár Jánost – akarták volna taníttatni, ahogyan ez történt általában, ő azonban nem akart tanulni, így neveltek „urat” az öccséből, Bodnár Péterből (Beszterczey Attila). És ő szinte elfelejtette, honnan jött: urasan viselkedik a falusi szülőházban is, elképzelhetetlennek tartja, hogy besegítsen ottléte alatt – állása sincs még – a gazdaságban. Inkább vadászik, „ellőve heti 200 patront” is – mindezt a bátyja munkájából szerzett pénzen.

Cica, a távoli rokon sudár – és persze csinos-kényes – lány (a karcsú, fiatal Bátyai Éva játssza) nélkül is elég ok mindez kettőjük konfliktusához, ezt csak tetézi a lány játszadozása. A gyilkosság közvetlen kiváltó oka a felszínen János és Cica elmélyülő szerelme, az éjszakai szerenád. (Közreműködő: ifj. Farkas Sándor.) De legalább ilyen mély ok, ha nem mélyebb, anyjuk nyílt, egyértelmű részrehajlása Péter iránt, aki révén ki tud majd emelkedni ő is a nyomorúságból, telente Budapestre mehet lakni… János, az „igavonó” iránt, aki egész nap cselédsorban dolgozik, nem mutat ki szeretetet, sőt, annak modortalansága, nyersessége miatt csak veszekszik vele. Azt azonban nem tudhatjuk, mi volt előbb: az anya szeretetlensége őiránta, vagy János goromba természete-viselkedése?

Ma már széles irodalma van a születési sorrend elméletnek, az elsőszülött gyermek (érzelmi) veszélyeztetettségének, a szülők szerepének a testvérek viszonyának alakulásában. A darabban elsősorban az anya szerepe alapvető fontosságú, az apa, id. Bodnár János (Nagy Zoltán) valószínűleg nem annyira a kora miatt húzódik háttérbe, mint inkább az anya dominanciája miatt.

János (Jánosi Dávid) kevés érzelmet mutat, az is mind negatív. Elégedetlen sorsával, különösen, amikor Cica évődik vele, a fiú pedig akár komolyan is veheti. De hát hogyne lázadozna sorsa ellen, amikor öccse még hergeli is? Tulajdonképpen nem tudjuk meg, mit is szeretne: a városi életet nem. Csak gyűlölete, sértettsége nő, ami egyenesen elvezet a gyilkossághoz.

Anyja ezt szeretné eltussolni, most is kiosztja a feladatokat: kinek a hallgatást, kinek a hazudozást, hogy a fejszecsapás nyomát lövéssel eltüntetve, balesetnek nyilvánítsák. Lalival, a szolgával (Varga Ádám) azonban nem számol, akinek egyenes válaszai az Őrmester (Gyürki István) és a Jegyző (Maros Gábor) számára nagyon gyorsan nyilvánvalóvá teszi, hogy itt a haláleset másképpen történt. Ekkor már János is bevallja a gyilkosságot. Ezért bajba kerül a szerelmes-kedves és szomorú Örzsi is (Nemes Wanda), aki az Őrmester és a Jegyző előtt védeni próbálta szerelmét.

 János úgy érzi: „ölnie kellett ahhoz, hogy anyja szeresse” – miután az anya rádöbbent nagy tévedésére. Bodnárné később meg is fogalmazza: a gyilkosság igazi oka az ő nagyravágyása.

 Jánosról viszonylag keveset tudunk meg, hallgatag viselkedése miatt. Zárkózottsága mögötti nagy indulatait nehéz megmutatni. Talán morgásai, az apjával történő beszélgetések jeleznek ebből valamit, és az utólag elmesélt viselkedése az „úri” bálon, ahonnan őt viselkedése, ittassága miatt kidobták. Itt már az anya is sejti, hogy baj lesz, de már késő.

Kissé zavarba ejtő János viselkedése közvetlenül a gyilkosság után – hiszen nem született gyilkosnak ő sem. Túl józan, túl csendes, túl hallgatag – anyja irányít mindent ekkor is.

A beszédes Szomszédasszonyt Brunner Márta alakítja.

Az előadás erős hangeffektusok után gyönyörű népdallal kezdődik, és az előadás során többször is hallhatjuk az Énekestől, Márton Fruzsinától a hangulatban-tartalomban ideillő (magyar) népdalokat.

A díszlet forgószínpadra tervezett, egyszerű falusi belső udvar, később falusi tisztaszoba (B. Kiss László). A jelmezek kifejezőek, beszédesek: népi ihletésűek és „urasak” egyaránt. Különösen felhívó Cica piros városi ruhája a bál előtt és után. (Jelmez: Vesztergombi Anikó.)

 Az előadás nem tompítja a drámában megfogalmazott népi-urbánus ellentétet sem. (Németh László 1931-ben írta a darabot.) Igazságot sem kíván szolgáltatni egyik „fél”-nek sem: a megszerzett tudás is érték (különösen, ha alkalmazzák), de érték a föld megművelése is. Egymás nélkül nem létezhetnek. Az anya (nyílt) részrehajlása miatt végül mindkét fiát elveszíti.

 Budapest, 2013. április 6.

Györgypál Katalin